Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-10-05 / 40. szám

PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. Szerkesztőség: IX. kerület, Pipa utca 23. szám, hová a késiratok cimzendök. Kin<M-hivatal : Hornyánszky Tiktor könyvkereskedése (Akadémia óérháza), hová as elöfiz. és hirdet, dijak intézendök. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : SZŐTS FARKAS. Kiadja: HORNYÁNSZKY VIKTOR. Megjelenik minden csütörtökön. Előfizetési Ara : Féléyra: 4 frt SO kr ; egész érre : 9 frt. Xyyea **érn ára íiO kr. Egyházunk állami javadalmazása. Bányakerületi evang. testvéreink most lefolyt közgyűlésén Zsilinszky Mihály esperességi felügyelő felszólalására indítvány fogadtatott el az iránt, hogy az egyházegyetem tegyen lépést a nemzet törvényhozásánál arra nézve, lwgy a protestáns egyházak az 1848. évi XX. t.-c. értelmében állami dotációban részesíttessenek. E nagyfontosságú indítványnyal egy kissé körülményesen kivánunk foglalkozni. Nem első ízben merül föl prot, körökben az 1848. évi XX. t. c. alapján az állami dotáció megsürgetésének eszméje. E mi Lapunk is, más egyházi lapjaink is, több ízben rámutattak a hatályosabb állami javadalmazás igénybevételének cél- és korszerűségére. Most három éve a református lelkészek budapesti országos értekezlete csaknem kizárólag ezzel az eszmével foglalkozott s egyhangúlag elfogadott memorandumában következőleg kontemplálta az eszme megvalósítását: »Mi azt hiszszük, itt az ideje, fölkérnünk a ft. és mélt. konventet, hogy addig is, míg az 1848. XX. t.-c. egészen végrehajtható lenne, méltóztassék a nemzet törvényhozásánál minden erejével oda hatni, hogy e törvény elvi rendelkezéseinek teljes fentartása mellett és ref. közegyházunk autonómiájának legkisebb sérelme nélkül — távolról sem gondolva arra, hogy lelkészeink az államkincstárból fizettessenek — a nevezett törvénycikk alapján református egyetemes egyházunkat oly anyagi támogatásban részesítse, hogy gyülekezeteink és lelkészeink mind vallás-erkölcsi hivatásuknak, mind magyar nemzeti és kulturális missziójuknak teljes sikerrel megfelelni képesek legyenek; hogy a „magyar vallás" nevet méltán viselő ref. közegyház szegény gyülekezetei és sínylődő lelkészei a nemzettest ép és erős tagjaiul megtarthatók legyenek.» Az állami dotáció eszméjét később a reformátusok konventje és mult évben mind a két evang. egyház zsinatja is magáévá tette, megvalósítását pedig a két egyház közös teendői közé sorozta, kimondván, hogy »az állami segélyösszeg felemelése iránt közös lépések lennének teendők, oly irányban, hogy bizonyos számú évekre biztosíttassék oly összeg, hogy annak egy része tőkésíttetvén, mindenik prot. egyház részére alakítható legyen oly tőke, mely az ezen segélyekre fektetett egyházi és iskolai intézmények jövőjét állandóan biztosítja«. Az állami dotáció ujabb sürgetése tehát nemcsak a tényleg fennálló szükségek szempontjából, hanem a protestáns egyházak főhatóságainak a fentebb idézett zsinati végzésben nyert mandatuma alapján is teljesen indokolt. A két egyház konventjének zsinati megbízásból folyó kötelessége, hogy az állami segélyösszeg felemelése iránt erélyes lépést tegyen. A zsinati határozatok keletkezése óta beállott egyházpolitikai helyzet pedig, ugy szólván, parancsolólag kötelez erélyes akcióra. Mert az egyházpolitikai javaslatok által anyagilag és jogilag sokat romlik a prot. egyházak helyzete. Az anyakönyvek államosítása papságunkat jelentékeny jövedelemforrástól fosztja meg. A vallások korlátlan szabadsága szabad tért nyit egyházainkban a rajongó szekták hittérítő zélusának. Az 1868. évi sexualis törvény esetleges megszüntetése az anyagilag szegény prot. egyházakat a gazdag római egyház »olcsó« vallásával élet-halál versenyre fogja kényszeríteni. Buzgósággal, erkölcsi erővel, ha jól a sarkunkra állunk s emberül utánalátunk a belmissiónak, pastorálisnak és evangelizálásnak, egy darabig csak fogjuk birni, győzni; de a hol csak a pénz beszél, ott pénz nélkül mi sem mehetünk semmire. Már pedig egyházaink és iskoláink fentartása és fejlesztése, lelkészeink, tanáraink és tanítóink fizetésének korszerű rendezése főként pénzkérdés. Híveink egyes vidékeken már is roskadoznak, néhol már szökdösnek is a »drága« vallás terhei