Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-09-21 / 38. szám

az elégedetlenkedő hivek egy része — egy-két, zavarosban halászni szerető római kath. atyánkfia bujtogatására — nem átallotta azzal állani bosszút gyűlölt lelkészén, hogy szakított egyházával, vallásával, és pápistává lett. Sajnos, tényleg 75 egyháztagot vett át sukorói egyházunkból a nadapi róm. kath. lelkész, mig két egyháztag Székesfehérvártt az ágostai evangélikus egyházba tért át. Reméljük azonban, hogy miután, sokak botránkozás köve, a lelkészcsere utján, a törvényszék Ítélete következtében eltávolíttatott Sukoróról Ácsára, a kitértek túlnyomó része — adná Isten, hogy mindannyian! —• ismét visszatérnek az elhagyott anya kebelére. Három család — a legvagyonosabbja a reformátusságnak — kilenc taggal már is visszatért; a többi szinte igéri a visszatérést és a késedelem okául azt említik fel, hogy egyházi adó alá már a katholikusoknál is fel vannak véve ez évre. De azért volt olyan is köztük, ki mindkét részre megadózott. Örömest elhallgattam volna e sötét pontját az esperesi jelentésnek ... de hát mit ér a takargatás! .. . Szomorú jelensége ez a mai modern vallásos és egyházi életnek, mely sűrűn kezd jelentkezni országszerte, s im e megdöbbentő példa is bizonyítja, hogy népünk — fékevesztett szenvedélyében — nem marad csupán a hitehagyással való fenyegetőzésnél, a mire minden kis okért vajmi kész, hanem tettleg is demonstrálja, hogy nála mi sem könnyebb, mint hűtlenné lenni apáinak sok vagyon és véráldozattal fentartott evangéliumi egyházához. Pedig »az ordító oroszlán széjjel jár, keresvén, a kit elnyeljen*. A háló mindenfelé kivetve, s az eretnek lelkek üdvössége az egyedül idvezítő egyház híveinek nagyon a szivükön van! »A térítgetésnek különböző eszközeit észlelhetjük — mondja az esperesi jelentés. — Időkoronkint egyes helyeken jezsuita barátok tartanak beszédeket, nem épen kedvező színben érintvén vallásunkat. Más helyen a földesúr bocsátja el református vallású cselédjét, ha az pápistává nem lesz. Ismét más helyen az apácák buzgólkodnak«. E vallási zelus gyümölcse sokszor lassan érik, de itt-ott nagyon is szembetűnő; teszem Iváncsa filiájában, Adonyban (gróf Zichy Nándor uradalmában !), hol a mult évben 5 fi, 1 nő tért ki s lett az egyedül kenyeret adó egyház engedelmes szolgájává. Egyébként a mult évben — mert a sukorói tömeges kitérés a folyó évre esik -— mindössze 17 kitérés történt tőlünk s hozzánk szintén annyian tértek át s igy veszteségünk nincs, sőt talán nyereségünk van, a mennyiben Bián egy róm. kath. felszentelt áldozár s tanár lépett be egyházunk kebelébe. E veszteségét azonban a római egyház — nem kell félni — könnyen kiheveri és sokszorosan kipótolja a jámbor nép közt kivetett hálója. Hitfelekezeti sérelmeink megint vannak. Felcsuthon a pápista lelkész egy vegyes házasságból született ref. fiu gyermeket gyóntatott meg. Pátlcán az ottani plébánus szintén egy ilyen vegyes házasságból való leánygyermeket keresztelt el. De el is marasztalta az első biróság 15 frt pénzbirságban s az anyakönyvi kivonat áttételére kötelezte a lelkészt, a ki azonban felebbezett. Alcsuthon a székesfehérvári püspök 3 ref. vallású gyermeket bérmált cl, bizonyosan az ottani apácák buzgó segédkezése mellett. Megteszi egyházmegyénk mindezen sérelmi ügyekben a feljelentést az egyházkerületre... de hát volt-e, lesz-e valami eredménye panaszunknak s vájjon tapasztalva e soha meg nem szűnő sérelmeket a clerus részéről, nem kell-e utoljára is indignálódva kiáltanunk fel. Quousque tandem abutere patientia nostra! Lévay Lajos. KÜLFÖLD. Külföldi szemle. A protestáns érdekek megvédésére alakult »Evangéliomi szövetség« hatodik egyetemes közgyűlését ez idén Speyer városában, az evang. rendek 1529. protestátiója székhelyén tartotta, mely alkalommal annak emlékére 8000 protestáns jelenlétében a »Protestations Kirche« alapköve is letétetett. A közgyűlés szónokai Wintzingerode gróf, Leuschner consistoriumi tanácsos és Witte tanár voltak, a kiknek beszédei, hogy mennyire hatottak a mai pápás világban a szövetség érdekeinek előmozdítására, mutatják a hecckáplánok sajtójának epés kifakadásai. A német császárhoz küldött üdvözlő távirat a wittenbergi ünnepélyeken legfelsőbb helyről hirdetett amaz áldásokra utalt, a melyeket a német nép a reformációnak köszönhet. A zártkörű gyűléseken a diakonissza ügy reorganizációja került szőnyegre, a melyre nézve sok üdvös javaslatokat hoztak. A titkári jelentés szerint a szövetség ma már közel százezer tagot számlál. A szövetségre különben még igen sok feladat vár a protestáns érdekek megvédése és munkálása terén. Szükség is van a szövetség erélyesebb mozgolódásaira, mert hát Bóma folyton agitál és politizál. Mig Krisztus azt hirdette, hogy *az ő országa nem e világból való«, addig az ő állítólagos földi helytartója, XIII. Leó pápa az egységes Német- és Olaszország elleni világra szóló szövetség létrehozásán fáradozik. Nyilt európai titok ugyanis, hogy a pápa a diokleciáni üldözés mániájában szenvedő orosz cár s az atheista francia köztársaság barátságát keresi minden áron. Ez volna tehát a hála a porosz kormánynak Canossa-utjaiért s a császárnak ujabb vatikáni látogatásáért! Krisztus »földi helytartója* űgylátszik abban a meggyőződésben ringatja magát, hogy az atheista franciák, s ugy a katholikusokat mint protestánsokat Szibériába küldő oroszok segítségével felbonthatja a hármas szövetséget, s ha kell Isten országa s a keresztyénség örök kárára helyreállíthatja az egyházi államot. Hogy e terve sikerül-e, az még a jövő titka. Egyelőre a francia parlamenti választások a pápa szerelmi vallomásaira jéghideg közönyösséggel válaszoltak, s a XIII. Leó által republikánusokká átváltoztatott monarchisták a nép bizalmával nem találkoztak. Ép azért jelenleg a pápa politikája a »hithű« Ausztriára is ráfordította figyelmét. Egy oroszosztrák szövetség, a melyhez aztán Franciaország is csatlakoznék, elvégre mégis csak nyakát szegné a németolasz szövetségnek. Az ismeretes Görres-féle »Historischpolitische Blátter* című pápás 'szakközlöny erre nézve legközelebb igy okoskodott. Adassék vissza Elszász-Lotharingia a franciáknak, annak a helyébe pedig kapja meg Németország a hohenzollerni császárság helyett a habsburgit. S ezt az uj politikai programmját igy indokolja: »mégis csak ironikusan hangzó pretenzió az, hogy egy 76*