Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-09-21 / 38. szám

lutheránus (?) fejedelem legyén egy Nagy Károly vagy Szent Henrik utódja!« Ugyanaz a cikk a moszkovita cárnak még két diadalra vezető missziót is tulajdonít, mely a panszlavisztikus érdekek előmozdítására s az unió létesítésére vonatkozik. Hát nincs-e — kérdjük — Németországban kir. ügyészség, mely az ily hazaellenes tendentiákat érdeme szerint büntetné ? Mint látjuk, Németországnak elég oka van a szent atyával szemben megszívlelni Cromwell ama mondását: »Bízzunk Istenben s tartsuk szárazon a puskaport !< A tüzes vérű római propaganda másfelé is tekint a hideg északon. A skandináviai északnak meghódítására törekszik, a miben neki az ottani egyházi protestántizmus stagnálása igen nagy segítségére van. Eddigelé a Kopenhágát, Stockholmot és Christianiát rekatholizáló ágensek csak »apostoli vikáriusok* voltak, most a lutheri és római püspökség különbségének demonstrálása céljából »püspököknek* neveztettek ki »in partibus infidelium«. A tendentia világos, s Péter apostol utódjának hálója ki van vetve az egész északi vonalon. A reformáció által eltemetett hamburgi püspöki szék visszaállítására is gondoltak már Bómában, mely azonban a hanzaváros tanácsának erélyes ellentállásán hajótörést szenvedett. Ugy olvassuk, hogy ott fönn a hideg világban oly nagy a tolerantia, a tudatlanság és közönyösség, hogy a hangadó férfiak -— Goethevei szólva — akkor se vennék észre a pátert, »ha az már torkon ragadta őket*. Egy német-római tudós, dr. Sigl, érdekes titkot árult el e napokban. Óva inti a fiatal pápás klerikusokat, hogy a római »collegium germanicum«-ba ne menjenek, mivel onnan »elbizakodottsággal, fanatikus türelmetlenséggel, egoismussal, fenhéjázással és beteges rátartóssággal megterhelten* térnek vissza békés hazájukba. Ugy látszik, összefüggésben állanak e modern pápás erkölcsök a »római doktori* címmel. Nálunk Németországban — ugy kommentálja e pápás csodavirágot Beyschlag — imponál a theol. doktorátus grádusa, imponál akkor is, ha azzal egy római püspöknél vagy áldozó papnál, mint »Doetor romanus«nál találkozunk. Dr. Sigl azonban elárulja nekünk, hogy ez a »Doctor romanus* nem más, mint az előadások látogatásánák egyszerű bizonyítéka, tehát az, a mit a német egyetemeken az egyszerű »testálás« alatt értenek. Bizonyára olcsó doktor ez a római, mely még az amerikainak is alatta áll! Hogy Róma szereti a nagy címeket, s még jobban a főnemeseket, az történelme alapján köztudomásu dolog. Ép azért már Luther is 1520. »a német keresztyén nemességhez« intézett örökbecsű reformátori röpiratában ugy szólván vallásos-politikai programmot adott arra nézve, hogy e nemességet az egyház babylóniai fogságából kiszabadítsa s az evangéliumi szabadság niveaujára emelje. Napjainkban újból ilyen szózatot intézett a protestáns nemességhez Nippold* az egyháztörténet jénai tanára, * »Der christliehe Adel deutscher Nation.* Ein Rückblick und Ausblick auf seine Vergangenheit und Zukunft, mit besonderer a melyben nagy történeti apparátussal méltányolja annak érdemeit a haza s az evangélium szolgálatában a múltban, de egyúttal óva inti »a nemzetközi jezsuita demagógiától* a jelenben, a melynek hálójába észrevétlenül bele kerültek. Az »Adelsblatt« ugyanis, a németországi, nagvobbára protestáns nemesek szövetségének hivatalos organuma ujabban olyan tendentiákat mutat, a melyek a protestáns nemességnek jezsuita behálózására irányulnak. Annak földerítése és okmányokkal való beigazolása képezi épen Nippold művének főcélját, ki különben is »Róma útjainak« egyik leghivatottabb ismerőjeként szerepel a német protestántizmus legújabb históriájában. Jezsuita érzelmű és műveltségű irodalmárok és konvertiták különféle behízelgő modern jelszavak cégére alatt csudálják és magasztalják a nemesek szövetségében a római egyház nagyszerű disciplináját, erős kormányzatát, az atheismus elleni küzdelmét, a pápa jogosult igényeit az egyházi államra és világi hatalmára, Róma államalkotó- és fentártó monarchikus hatalmát és több effélét, ugy hogy a protestáns nemesség észrevétlenül a római gondolatmenetek és okoskodások hálójába került. Jól mondja Nippold: »itt formailag oly rendszerrel van dolgunk, mely a német protestáns nemességet német-és evangéliumellenes vitákra ragadhatja*, ép azért kérlelhetlenül deríti föl e jezsuita machinációt s az azzal járó s Rómába vezető utakat. A korszerű mű igen tanúságos hazánk nemességére nézve is, s hisszük, hogy fölismerik kivált Németországban a kathocizmus melegágyát az Adelsblattban. Az érdekes művet egy »Sendschreiben* előzi meg, mely Wintzingerode grófhoz, az >Ev. Bund* buzgó elnökéhez van intézve. Eperjes. Dr. Szlávik Mátyás. RÉGISÉGEK. Alvinczi Péter, a kassai magyar pap. (Folytatás.) Míg Alvinczi ellenfele ily hatalomhoz jutott, az alatt Budeus lassanként azon működött, hogy Alvinczit otthon Kassán megbuktassa. Nem látta be a szerencsétlen, hogy a protestáns felekezetek civódása csakis a katholicizmust erősíti s annál több ürügyet szolgáltat a hatalomnak a protestántizmus lesujtására. A gyanúsítás most is járta; Alvinczi a Budeus szemében most is a kálvinista eretnek volt. Híjában tagadta ez meg a kálvinista nevezetet, híjában ismerte el az ágostai confessiót kötelező hitszabályul, híjában követte a Melanchton-féle irányt s szolgálta »ItinerariumávaU mindkét felekezet érdekeit, a »biblica religiot«. Budeus előtt ez mind semmi volt; sőt még azt sem vette tekintetbe, hogy »az ostyás Alvinczi* — mint majd látni fogjuk, kálvinista hitfelei neheztelését vonta magára, épen közvetítő iránya miatt. 1621-ben egész erővel tört ki Alvinczi ellen Budeus haragja s most már nemcsak a felekezeti, hanem a nemzetiségi féltékenykedés is közre Beziehung auf die deutsche Adelsgenossenschaft und das »Adelsblatt*.