Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1893-09-07 / 36. szám
presbyter társa a dömsödi 23 vénnek), ki ép oly buzgó a kicsinyekben, mint nagy a nagyokban, mondom. Hajós felfogása egyházunk missziójáról egészen evangéliumi. Népünk szeretetét, szegényeink vigasztalását, iskoláink karolását tartja elengedhetlen kötelességünknek; mert minden kincsünk itt van. A felekezetnélküli szabad vallásgyakorlat közelgő rémével szemben ily módon állhatunk s győzhetünk. Református egyházunk s magyar hazánk biztosítéka — és érdeke egy helyen, a mi kezünkben — eddig is igen jó helyen volt, és ha hivek leszünk, mint a minő örömmel és nyiltan vallja hivségét és buzgólkodását atyái által is szeretett felekezetéhez Ő maga ez ünnepélyes órában: nincs okunk aggódva tekinteni a jövőbe. Ajánlja magát az anyaszentegyház hiv szolgálatára s egyházmegyénk jó indulatába. Bizony jól esett hallani ezeket, szívből sohajtottuk: Istenem! támassz ilyen fiakat e népnek, s áldd meg, koronázd meg buzgósággal az utolsó csepp vérig! A hangulat lázas volt. . . . Szomjuztuk az igét, és nyomban megnyílott a bőség forrása: olvasni kezdé esperesünk évi jelentését; azon jelentések egyikét, melynél meghatóbb talán az Ő tolla alól se származott. Bogyiszló árviz károsult atyafiak sorsa és megenyhitése volt a tárgya. Miért nem hallgathattad, ki csak szereted nyelvedet te magyar, miért nem gyönyörködhettél benne te, ki díjakat tüzesz ki nyelvünk szép és kedves formáiért; miért nem kívánkozol ide, hogy belépti díj nélkül is emelkedhessél a gyönyör azon magaslatára, hová semmi más ugy sem segít? Szeretném, nyereségnek látnám, ha megyei gyűléseinkre — más vidék küldöttei is jöhetnének. Ismerkedni, tanúságot meríteni. Az esperesi jelentés örömmel jelezte, hogy mindenütt épülés, haladás, emelkedés : egyházakban, iskolákban. A leégett Szentbenedek szebb, mint valaha. Az árvízpusztította Bogyiszló kitisztult iszapjából, vet is bele, arat is róla. Isten kegyelme cselekedte ezt a jó szivek által, kik kenyérrel és fillérrel siettek az ottlakó feleink segélyére. Az érzékeny sziveknek oly hiven. oly szépen Baksaynk adta e jó híreket elő; templomi hangulat vett erőt a könyezésig megindult gyülekezeten. Ha időm és alkalmatosságom lészen, bemutatom azt a jelentést.* Kivonatolni azt nem szabad. Gyűlésünk tárgyai fontosak, számosak. Munkás jegyzőink tiszte bőven referálni, én csupán azt jegyzem fel, hogy minden ügy megnyugtatásra intéztetett el, üresen a kérők nem bocsájtattak tova. Egész délután három óráig tartott a tanácskozás. A fárasztó munka után az ünnepelt fogadott mindnyájunkat hajléka küszöbén belől, rakott asztalainál. Az elsőit és a nép mind együtt valának itt is. S ilyen kezdet mellett a főjegyzői elme és száj bizva tekintett a jövendő felé, midőn ragyogó köszöntéssel üdvözölte az uj vezért az ő hitvesével e pálya kezdetén. Mig az esperesi szem a múltba kivánt visszanézni, s ott vizsgálva nem találta, e mai kép mását, a személyválogatás nélkül való e szép vendéglátást, s azt, hogy az anyaszentegyháznak minden feje, a vezérek, az atyák egy koszorúban ölelkezzenek. Ezt itt látja. Ezt az ünnepelt érdeméül irja : legyen ily szép kezének minden munkája, s áldást kiván, buzgóságot azokra is, kik most először isznak velünk ugy szólván egy pohárból: a gyülekezetek képviselőire, presbyteriumaira mondja áldomását! Azután a nap hőse kért szót: Uram! Uram! szállott a legjobban meghajszolt szolgához, hogy felköszöntse * Köszönettel veszem, s bizonyára Lapunk olvasó közönsége is ! S z e r k. szájjal azt az esperest, kit szive szerint a milyen régen, ép oly nagyon tisztel. . . Melegen kívánta, hogy az esperesi székből nagyon soká olvassa esperesi klasszikus jelentéseit, hogy mindnyájunkat tanítson vele magyar nyelvre, mely az ő ajkáról oly zengzetes, oly bájoló, hogy azt máshol nincs módunk hallani, csak tőle, egyedül az ő gyűlésein. Most már vidáman néz a jövő elé, ily elnöktárs oldalán, öröm neki e pálya . . . Isten áldja esperesünket ! Most már a felhívott lelkésznek nem volt szabad ülve maradnia. Nem valami nagy kedvből, de a kényszerítő felhívásra felelni kellett. Ki kellett jelentenie, hogy a mi Hajósunk — ki 60 ezer reformátusnak lett első fia, ki megyei gondnokká választatott nagy hamarsággal — ezt a győzelmét Istenen kívül köszönje az ö Itorteséneh. Gyanúsító közbeszólások hangzottak — ki az a kortes? Szóló folytatta, hogy igenis az ő kortesének, a ki igen hiv és igaz vala a Hajós érdekében — a népnél való szíves szolgálatokban; a ki fáradott, de jutalmat nem kért, a ki vetett a nép javára; de aratását nem követelte; a ki a mi énekes könyvünk szavai szerint: Ur lévén — lett szolgává. — Ez a kortes, ez az önzetlen munkás — maga a mi Hajósunk. A munkás méltó a maga bérére. A mit nem követelt, azt megérdemelte, megnyerte a mi népünktől szereteteért a viszontszeretetet, nagy jutalom ez! Sokan kívánták ezt! Gazdagok, hatalmasok és ha nem adatott nekiek, fájt egész életükön, sirba vitte őket a mellőztetés. Ez a mi népünk a kit szeret, így tiszteli meg. Más ad érdemkeresztet, mi ilyen terhet. Nem dicsőség ez, hanem felelősség, nem csillag ez, hanem járom, de én hiszem, hogy e fordulónál, hol 24 egyház vidám arcával üdvözli éljenével — a jövőben is édessé és gyönyörűségessé teszi az anyaszentegyház e terhét. A szeretet kamatostul gyümölcsözi a viszontszeretetet. Isten áldása, kegyelme legyen a mi szeretett Hajósunkon, házanépén és ezen a szerető egyházmegyénken — ezt kívánom szüntelen! . . . Éljenek! Nagy zúgás és jókivánat ismétlése hangzott végig a 80 főből álló asztali sokaságon, s azután mikor mindenek megelégíttetnének, ujult, pihent erők fogtak a délutáni bizottsági munkálathoz, hogy másnapon könnyen és hamar végződjék a gyűlés ... El is fogyott törvényszéki keserűség nélkül, a mennyiben a törvényszék birái eltávozának, fontos okokból . . . Egyik a kolera miatt táviratilag Sziget-Szent-Miklósra küldetett, másik koleraféle bajban a- lelkészlakon gyötrődött. A szorongatott vádlott megszabadult, a beteg meggyógyult. Ha a vég jó, minden jó. Dunaparti. Válasz Sz. A. támadására. Tegnap kapván kezeimhez e Lap aug. 10-iki számát, csak ma felelhetek az azon számban Sz. A. valósziníileg Szabó Aladár által ellenem intézett kemény támadásra s teszem ezt a következőkben. Sz. A. mint nagy tudós tudhatná, hogy ma a történetírás terén, az okmányokkal (vagy fül- és szemtanukkal, mert mindenről nem vesznek fel jegyzőkönyvet, Sz. A.) igazolt kritikai irány az uralkodó, az iránvzatos azonban, mely képzelet szerint rajzol, tények nélkül ma már becsét, veszté. És Sz. A. mikor engem megítél, szintén ilyen irányzatos történetirónak csap fel. Festi jellememet tények nélkül, és azt olyannak állítja, melyben a kegyesség csak máz, a tudatlanság meg vastag, cikkeim felháborodást keltők; viselt dolgaim meg jókat és rosszakat zavarba ejtők. Ezenkivü