Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-09-07 / 36. szám

úr saját maga is elismeri. Igy állván a dolog, látni való, hogy míg a dobraütés és tőkecsinálás vádja egészen elesik, addig egy nem létező ok, egy keresett ürügy alapján a szó- és igéretszegés esete áll elő, mi ha hiba, azt hiszem nem a mi részünkről az, hanem azok részéről, kik ilyesminek elkövetésétől sem riadnak vissza. Derzsi úr cikkéből még néhány szemelvényt akarok felmutatni. Ilyen többek közt az, melyben a mezőberényi ev. ref. testvéregyházat csupán azért, mert ez az egyház az iskoláztató unitárius szülőkkel is viselteti az ottani iskola fentartásával járó terhet — kíméletlenül »embertelenség« címével illeti. A helyett, hogy arra a térre engedném magamat ragadtatni, melyen a Derzsi úréhoz hasonló dísz-titulusok teremnek, egyszerűen rámutatok ma is érvényben levő és felekezeti különbség nélkül mindenkit kötelező országos törvényünkre, mely is következőképen rendelkezik: »Ott pedig, a hol a más hitfelekezetekhez tartozó gyermekek száma a 30-at el nem éri, ezen gyermekek is, amennyiben szülőik oktatásukról más úton nem gondoskodnának, a létező felekezeti iskolába fognak járni, »s szüleik ezen iskola költségeihez ugyanazon módon és arányban fognak járulni, mint azon hitfelekezet tagjai, mely az iskolát fent ártja*. (1868: 38. t.-c. 45. §.) Ilyen a dogmával való fenhéjázó kacérkodás. Valami három évvel ezelőtt ifjú Keszi Pál címen egy unitárius röpirat került a kezembe, melyben dialógus alakjában egy református és unitárius atyafi citátumokkal érvelvén a Krisztus Istensége mellett és ellen. Midőn a református vitázó szent Jánosnál egy olyan tételre hivatkozott, mely minden kétséget kizárólag igazolta a Jézus istenségét, a mattá lett unitárius vitázó azzal vágta ki magát, hogy ezt a bizonyítást nem fogadja el, mert ez a locus nem volt benne az eredeti kéziratban, ezt csak későbben célzatosan importálták a szöveg közé. No kérem alássan, S.Z £i felekezet, mely a nép kezére bocsátott brosurfélében is interpolationak minősíti az olyan bibliai locust, mely az ő érteményének nem kedvez, az a felekezet, mely nem a bibliát tartja a csapongó ész szabályozójának, hanem megfordítva az emberi ész megbízhatatlan ítéletétől teszi függővé az ige igazságát, előttem dogmáról ne beszéljen, dogmáról egyedül csak ott lehet szó, hol a szentirás isteni eredetüsége, inspirációja, authentiája hit- és nem elbírálás tárgyát képezi. Záradékul még csak az önkéntes kepefizetésről van egy kis mondanivalóm. Míg Magyar-Ladon ellenszenv volt rugója az unitáriussá léteinek, addig a szomszédságomban levő Hatvanban az a hangzatos frázis szédíti ki egyházunk hajójából kicsinyhitű és rövidlátó hittestvéreinket, hogy az unitáriusoknál valamint egy Isten van, ugy nem kell nagyobb egyházi terhet sem viselni egy forintnál. Honnan, kitől vették a nyughatatlan vérüek ezt a hangzatos, ezt a kétségtelenül csáberővel bíró jelszót? Bizonyára nem tőlünk, kik a Krisztussal együtt azt tanítjuk, hogy adjátok meg a császárnak, a mi a császáré, Istennek, a mi az Istené, hanem valószínűleg az önkéntes kepefizetés behozói és proklamálóitól. Veszedelmes játék ez Uraim! Olyan 3—400 lelket számláló kis gyülekezetekben, minő Magyarországon a legtöbb, egy forint egyházi adóval nem lehet ekklézsiát fentartani, nem lehet lelkészt és tanítót díjazni. Nekem szent meggyőződésem, hogy népünk az a része, mely most sóvárogva tekint az egy forint, az önkéntes kepefizetés felé, midőn reményében csalatkozva tapasztalni lesz kénytelen, hogy kevesebb áldozattal az unitárius egyház sem tartható fenn a miénknél, ép oly megvetéssel fog hátat fordítani a csábításnak, mint a mily meggondolatlanul hagyta el három század vér- és tűzkeresztségében kipróbált ősi hitét, evangéliumi vallását. Ki merem azért mondani nyiltan, hogy mindaddig, mig önző érdek, mindaddig, míg földhöz tapadt szűkkeblűség és nem szentmeggyőződés bírja rá hitsorsosainkat a vallásváltoztatásra, az unitárizmus terjedésétől nem félek!! Somogy-Viszló. Jávory Nándor, ev. ref. lelkész. A solti ref. egyházmegye közgyűléséről. — Levél a szerkesztőhöz. — Három esztendeje, hogy népével küzködöm, papjaival együtt harcolok, gyűléseiben gyönyörűségemet találom ; de e három év alatt egy betű értesítés nem adatott Egyházi Lapunk számára. Mintha ez esnék legtávolabb az országnak, meg a szerkesztőknek is szivétől; mintha e földhöz, e földnek espereséhez egy szálacska se kötné őket, holott tudjuk, hogy épen az ellenkezője igaz. Csakhogy urak a szerkesztők, sokan vannak egy csoportba; a vidékre nem sokat hederítenek* . . . Most is kívántak-e arról tudomást szerezni és adni, hogy egyházmegyénkben uj ember állt a kidőlt helyére, hogy gyűlésünk, mely augusztus 29-én tartatott, nevezetes, históriai jelentőségű vala. A hatalmas talentomu, a múltban nagyhírű Kerkápolyi székibe most ült be a jövőnek embere, a nagy egyetértéssel megválasztott, munkás, igen sokra elégséges dr. Hajós Józsefünk dömsödi földbirtokos, s járásunk országgyűlési képviselője. A 60 ezer lelkes, s igen hosszura — Bajáig — lenyúló egyházmegye könnyen egyetértett: 24 szavazata közül 19-el azt kívánta, ki a legszívesebb, a legmunkásabb valamennyi világi férfia között. Kunszentmiklósi nevezetes évi gyűlésünk, ez egyszer, kivételes helyen — Hajósnak kedvéért is — Dömsödön tartatva, olyan számban, olyan érdekeltség mellett, minőre én még nem emlékezem! A gyűlésbe meghívott ünnepelt, zajos éljenzők sorfala között vonult elnöki széke felé, s ott tüstént fogadja őt az az esperes, kit Hajósunk is a magyar nyelv és kifejezések legbájolóbb és legklasszikusabb kezelőjének tart. A rövid üdvözlő beszéd ily formán hangzott: nagys. Gondnok ur! E szempillantásban felhangzott éljen zendülése a gyűlésnek, felment engem azon tény ismétlésétől, hogy ez egyházmegyének gondnoki tisztjére, székibe örömmel hívjam. A megnyilatkozott szivek és szájak öröme után én csak kérem, hogy a mit nekem igért, itt is kijelentse és esküvel erősítse. Nem ismeretlen ez a hely, ez a munkakör Nsgod előtt; de hogy a gondnoki teher, ez az uj iga kedves és gyönyörűséges legyen: magam is igyekezem azon. Az a vessző és az a bot, a mit most jelképileg átadunk, ritkán sújtson; inkább gyönyörűséges kies mezőkön vezessen át; — az a bot — kivirágozzék, mint Mózesnek kezében: Örömmel és a legjobb reményben üdvözlöm nsgodat: Isten hozta, Isten áldja ? Azután következett az esküvés és a székfoglaló elmondása. Érdemes a közlésre, de nincs kezünk közt — hogy győződnénk meg az ő felfogásáról is. Hajós, a ki szertejár, a nép között lakik, ügyével foglalkozik szövetkezetekben, még a presbyteriumokban is (mert Hajósunk * Tévedni méltóztatik. Mindig szivesen szoktam közölni a vidéki egyházi életre vonatkozó tudósításokat. De a szerkesztővel nem szokták közölni a gyűlési meghívókat, a gyűlési tagok pedig némely vidéken ugy viselkednek, mintha elfelejtették volna az irás mesterségét. Szeri:.