Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1893-08-31 / 35. szám
ház 1200 frt kölcsönt vesz fel. Az egyházmegye azzal hagyja jóvá, hogy az egyház tökepénzéböl felveendő összeg 10 év alatt visszatéríttessék. Kornádi kérelme, hogy az uj egyházi adókulcs helyett a régi egyházi adózási rendszer lépjen életbe, nem fogadtatott el, miután az hat évre kötelező. Az egyház vagyoni ügyeinek megvizsgálására, bár az a beterjesztett számadások alapján mindég rendben találtatott, a gyülekezet teljes megnyugtatása végett Sántha István és dr. Balogh Elek világi tanácsbirák küldetnek ki. Kincses László és társai okányi egyháztagok azon helytelen kérvényt terjesztik az egyházmegyéhez, hogy a lelkészi lak egyik szobája, mint ezelőtt volt, tanácsterem, és gondnoki szoba legyen, s abból a lelkész vigye ki bútorait, mert ha ez meg nem történik, készek szakítani egyházukkal. Az egyházmegye megróvja az okányi kérelmezőket helytelen gondolkozásukért s elvárja tőlük, mint igaz magyar református emberektől, hogy a lelkészi irodául szolgáló szobában derék lelkészüket nem háborgatják. Az irodát használhatják presbyteri gyűlés alkalmával, de gondnoki szobául nem. A tervbe vett iskolaépítéskor a vagyonos egyház építsen egy gondnoki szobát. Az okányi lelkészi és tanítói díjlevelek helybenhagyattak, s a volt felügyelő lelkész Ónodi Sándornak elismerés szavaztatik, azon buzgóság miatt, hogy az okányi egyház rendezését megkezdte, melyet az uj lelkésznek dr. Márk Ferencznek ismert buzgalma és képessége az éveken át elhagyatott okányi egyház javára fejleszteni fog. A n.-szalontai uj tanítóság díjlevele megerősíttetett. Iskolavétel és kölcsön helybenhagyatott. A zsadányi egyház egy 800 frtos beltelek megvételére pótadót vet ki, melynek kivetése engedélyezve lett. Radna-Lippa rendes lelkészi díjlevelet állítván ki, miután a lelkész fizetésének egy része a közalapot terheli : a rendes lelkészválasztást, tartva attól, hogy az egyházi főhatóság a lelkészválasztáshoz jogot formál, oly módon kéri megtartani, hogy azt a radnai presbyterium s az egyházmegye megbízottja teljesítsék. Az egyházmegye meglevén győződve a felől, hogy a felettes hatóságok a radna-lippai lelkészválasztáshoz jogot nem formálnak, a lelkészválasztásnak a törvényben kiszabott eljárás melletti megtartását határozza el. A Sarkadkeresztúrról a sarkadi határba költözött egyháztagok kérik az egyházmegyét, hogy tekintettel arra, miszerint az illetők a távollevő sarkadi egyház lelkészi szolgálatát alig vehetik igénybe, miután a kérelmezők lakóhelye S.-Keresztúr mellett van, engedje meg, hogy S.-Keresztúrhoz csatlakozhassanak egyházi tekintetben. Az indokok nyomós volta miatt a s.-keresztúriak kérelme vallásos erkölcsi szempontból teljesíttetik. A vasárnapügyben nyilatkozott egyházak az egyházmegye álláspontját fogadják el. Sarkadon az egyház tanítókáplánságot állítván fel, a beterjesztett díjlevél helybenhagyatott. Kovács Endre m.-sasi. Váczy Sándor vadászi, Csont József kornádi, Posza Lajos f.-gyarmati, Rovács József m.-gyáni, Király László e.-gyaraki tanítók állásukban megerősíttettek. A n.-szalontai egyházmegye ösztöndíjára Tóth István debreceni gimnáziumi tanuló vétetett fel. Végül bírósági ülés volt egy mult évben hozott Ítéletnek, mely a kerülettől visszavett felebbezés folytán jogerős lett, kihirdetésére. A jogerős ítéletet az illető felek előtt Tisza Kálmán mint idősebb elnök hirdette ki. Sípos Imre. Az »Adalékok« kritikája. Válaszul Derzsi Károly urnák.* Nem tagadom: egy pár napig gondolkoztam a felett, hogy méltassam-e a nyilvánosság előtt észrevételre Derzsi Károly urnák logikátlan fiskárius kapkodását. Megérdemelt sorsára hagytam volna; de mivel töbszöri higgadt átolvasás után mindinkább arról győződtem meg, hogy komoly dolgokkal figurát űz, elhatároztam magamat, hogy megteszem észrevételeimet; és pedig annyival inkább, mert kötelességemnek ösmerem egyházamat a meggondolatlanul világgá dobott »embertelenség« vádjával szemben kellő erélylyel védeni. Az ügynek csak a fontosabb részére kívánok reflektálni. Az 1890/91-ik évben, több unitárius tért át hozzánk, kik mindannyian a hódmezővásárhelyi s. lelkész előtt jelentkeztek s egészen 1892. február közepéig fölvételök ellen senki sem tiltakozott, lehetetlen pedig, hogy nagytiszteletüségednek is tudomásával ne történt volna az. Szíves feleletében ennek a megoldását nem találom s ma is azon véleményben vagyok, hogy székhelyére kívánni a jelentkezőket, szelíden szólva, nem egyéb: mint a törvény félremagyarázása s pressió gyakorlási vágy a viszatérőkre. Úgyde hogy fér ezzel össze az a fényeskedő liberalizmus, melylyel a »papi le- és rábeszélések« ellen szól! És midőn ezzel összeköttetésben résztvevő szivébe látszik fogadni nazarénusokat is, mért nem nyit helyet azon felebarátai számára, kik tévedésöket megbánva, édes anyjok arca után áhítoznak. Tudomásom van róla, hogy Hódmezővásárhelyen is megméltóztatott kisérleni ugyanezt: de végre is az események logikájának engedni kellett. Én nem kutatom, hogy személyesen tetszik-e a tőlünk kitérteket bevenni, vagy pedig megbízottja által, becsületszóra-e, vagy bélyeggel ellátott kötelezvény mellett; csak azt tudom, hogy én senki háta mögé nem bújva, a kitérést, minden olyan esetben, midőn az erőszakolás nem nyilvánvaló előttem — sajnálattal bár, de keresztyéni türelemmel minden panasz és jajszó nélkül egyszerűen tudomásul veszem. Hogy megboldogult elődöm egy egészen speciális esetben miképen járt el, vagy hogy kik zarándokoltak lelkésztársaim közül nagytiszteletüségedhez, az reám nem tartozik: engem csak az érdekel, hogy a jelentkezés kétszer megtörtént és pedig a törvény intenciójának megfelelőleg. A kiket befogadtam, azok minden kétséget kizárólag reformátusok s ugy látszik, hogy közöttünk egészen jól is érzik magokat. A mi a telekkönyvi kivonattal előhozakodást illeti, azzal saját ügyének ártott nagytiszteletüséged; mert ebből, ugy látszik, találva érezte magát a tényeknek részemről történt ama konstatálása által, hogy a kiknek bevétele ellen nem tiltakozott, azok szegények, a többiek pedig * Mult számunkból tér sziike miatt kimaradt. Most is a kevésbbé fontos részek kihagyásával közöljük. Szerk.