Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-08-31 / 35. szám

majd mind vagyonosak valának. Különben legyen nyugodt a felől, hogy eddigi tapasztalásom szerint, minden ösmerőimnek atyafiúi szeretetét zavartalanul élvezem: a mi pedig az egyházi adó élvezését illeti, örömmel tudathatom, hogy azt a legegyszerűbb református ember is tudja: miszerint az én és családom tápláltatására az egyházi adónak csak egy része fordíttatik. A miben egyházamat embertelenséggel tetszik vádolni, ott épen örömmel kiálthatnék fel: ime az én ellenségem önként kezembe adja magát! Mert, ugy látszik, nagytiszteletüséged nem emlékszik már azon eseményekre, melyek ügyesen kihasználva, az unitárius fiókegyház tagjait oly áldozathozatalába ugratták, mely csakugyan részvétre érdemes. A dolog ugyanis így történt:. A kik unitáriusokká lettek, azok természetes, hogy egyházi adót nálunk nem fizetvén, felekezeti iskoláink fentartásához nem járultak hozzá; gyermekeiket azonban iskoláinkba hűségesen küldték, a jogot élvezték, de a kötelességet nem teljesítették. Az ev. ref. egyháztanács gondolkozó emberekből állván, nem fogadhatta ezt megnyugvással s még az én idejövetelem előtt határozatilag kimondta, hogy minden nem reformált vallású szüle, gyermeke után, az egyház pénztárába két forintot fizet. Ez ellen az unitárius fiókegyház a megyei közigazgatási bizottsághoz folyamodott, oda bekérték a ref. egyház kimutatását, hogy mennyibe kerül egy gyermeknek az iskoláztatása s ahhoz képest kimondották határozatilag, hogy jogunk van nem két, de 5 frt 15 krt követelni. Mi aztán ezt követeltük is s aligha a mi szégyenünk, hogy exekválásra került a dolog. Mikor ennyire jutottunk, ismét a közigazgatási bizottság elé vitték az ügyet és pedig azért, mert mi a tanítónak fizetendő tandíjat nem számítottuk bele az 5 frt 15 krba, a minthogy nem is számíthattuk, mert azon a tandíjon kívül kerül egy gyermek taníttatása 5 frt 15 krba: másik kifogásuk ugyanekkor az volt, hogy mi a református gyermek után is követeltük az iskolafentartási költséget, ha szülei unitáriusokká lettek; igen! mert mi abból indultunk ki, hogy a szüle tartozik gondoskodni gyermeke neveltetéséről. A közigazgatási bizottság az ő óhajuk szerint határozott, azt is kimondván, hogy az unitárius szülők ref. vallású gyermekük után iskolafeni artási költséget nem tartoznak fizetni. Mi ugyan a megyei közigazgatási bizottság határozatát sem indokoltnak, sem méltányosnak nem tartottuk, mindazonáltal belenyugodtunk, mert megelégeltük már a herce-hurcát. íme ez az az »embertelenség«, mely ügyesen kihasználtatva, mint a nagytiszteletüséged soraiból világosan kitűnik — »zum Trutz* felekezeti iskolát és 2500 frtos szép házastelket eredményezett. Igazán bámulatos, hogy azok a magyar emberek, velők született józan eszök mellett, igy engedik kizsákmányoltatni magukat. Nagytiszteletüséged büszke arra az eredményre; és én talán meg is irigyelhetném, ha közvetlen közelből nem látnám, hogy mennyi része van abban a krisztusi szellemnek. Sohasem felejtem el egyik leghangosabb hivem mondását, melyet ezen szokásos kérdésre tett: »hogy van?« Bizony ő ki gyelme önfeledt pillanatra igy talált válaszolni saját füleim hallatára: »Ugy, mint a csuka a hálóban: vergődnék kifele, de a háló nem ereszt!* Ezt a nyilatkozatot nem előzte meg semmi s nem is lett indokolva semmivel, de épen azért elérteni véltük. A mi az önkéntes kepefizetést illeti, nem tudom nagytiszteletüséged tudomásával esik-e, de a gonosz nyelvek itt azt beszélik, hogy mikor az önkéntes ajánlás történik s valaki elég szerénytelen kevesebbet ajánlani, mint a mennyit tőle várni lehetne; az unitárius fiókegyház elöljárói egy kicsit hozzáadnak s hiába rúgkapál az illető, az önkéntes ajánlás örömének poharát ki kell ürítenie, később pedig, ha nem fizet, erélyes ügyvéd kezébe kerül. Ez angol és amerikai rendszert aligha fogja valaha behozni a református egyház: jó az az unitárius egyháznak, de a kálvinista ember gyomra nem veszi be: mert mi semmiben sem szeretjük az olyan — vemhes, nem vemhes-féle elvtelenséget. Nem tudom, miért mosolyog nagytiszteletüséged a felett, hogy én Isten és ember előtt, az itt történtekért felelősnek tartom; hiszen fenyegető levelei után nem gondolhattam mást, minthogy az a nagy térítési vágy, mely az unitárius fiókegyházat elöntötte, a székhelyről vezényeltetik. Igéző hatalmában még magam sem hiszek, de az a fenyegetés olyan furcsa gondolatokat támaszt bennem. Jelezni kívánom azt is, hogy a Dunántuliak döntvénye igazán nem zseniroz : de ha az reám nézve kötelező volna, mint törvény tisztelő ember meghajolnám előtte; azonban akkor is azon meggyőződéssel, hogy nagytiszteletüségednek kibúvó ajtót kellett engednem, ezt pedig csak nem fogadná el ? A mi végre azt illeti, hogy a »kálvinista* szóban kicsinylés, lenézés, vagy megvetés hangzik, én arra nem alig, hanem egvátalában nem is gondoltam. Ebben az egész kifejezésben van a kicsinylés, lenézés, vagy megvetés : »még sem teszem fel még kálvinista papról sem*. Furcsa! hogy nekem kell megmagyarázni nagytiszteletüségednek a saját mondását. Ne tessék hát valami nagyon örülni annak, hogy némelyek megrestelték a kálvinista nevet, mint a román az oláhot; mert én nem azok közül való vagyok. Azt tetszik mondani, hogy a ki mit vet, azt aratja: ugy van, épen azzal akartam én is végezni, hozzá tevén Pál apostollal: »hogy a ki vet az ő testének, a testéből arat veszedelmet«. (Gal. 6. 7.) Ezúttal, azt hiszem, elég ennyi. Illyés Endre, m. berényi ev. x-ef. lelkész. RÉGISÉGEK. Alvinczi Péter, a kassai magyar pap. (Folytatás.) V. Bellarmin vallástételét terjedelmesen idézve, levonja belőle, hogy a római ekklézsia, hit, remény, szeretet és belső jóságos cselekedet nélkül való.1

A jezsuiták tanait 11 pontban összegezvén, a szent Írásból, a credóból, az egyházi atyákból vett idézetekkel bizonyítja be azoknak hamis voltát, s aztán ezen következtetésre jut: »valamely tudomány ellenkezik Krisztussal, az apostolokkal, a derék szent Írással, a régi páterekkel, mint a hogy ellenkezik a jezsuiták tudománya: annakokáért uj tudomány, emberi találmány és hamis tudomány az.2

« VI. Bellármin és a jezsuiták tudományával szemben I—XX. czikkben azt mutatja ki: »Minémű legyen Luther, Kálvin és a méltatlanul lutheristáknak és kálvinistáknak nevezett keresztyének tudománya» s ezen fejtegetése végén cáfolja a házasság és a papirend sákramentomi voltát, mit ezzel végez : »Krisztus parancsa szerint minden igaz sákramentommal élnie kell a keresztyén embernek; de a házasság és egyházi szerzet sákramentom a pápisták 1 Itiner. 57. lap. — 2

Ugyanott 74. lap.