Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-08-31 / 35. szám

désünkre is, de azon enyhítő körülménynyel, hogy igen sokszor a legügyesebb a legképzettebb tanító is kevés eredményt tud felmutatni az iskolába rendetlenül járó sokszor mulasztó gyermekek miatt. Most tehát lépjünk közelebb felvett tárgyunkhoz s nézzük, kik mulasztanak legtöbbet az iskolában ? Általában azon gyermekek mulasztanak először is legtöbbet, kik a családban el vannak kényeztetve, mert az ilyen szüléknek igazán majom szeretete, midőn gyer­meke folytonos látása nélkül úgyszólván élni sem tud, megengedi azt, hogy a kis kedvenc se érezze magát sehol olyan jól, mint az édes anyja vagy apja ölében, igy azután ő lesz ur a háznál, a szülék pedig rabszolgái az ő helytelen szeretetüknek, rabszolgái kezdetben a kicsiny kedvenc szeszélyeinek, áldozatai majd öregkorukban a felnőtt, de rosszul nevelt gyermek vadságának, szemre­hányó s engedetlen magaviseletének. Pedig elvitázhatatlan igazság az, hogy az ilyen gyermekben is vannak jó haj­lamok, nemes tulajdonok. Igen, de az is igaz, hogy az elkényeztetett gyermek iskola iránti hajlama nagyon gyenge, sokszor változó, erőtelen, mit tegyen . itt a tanító, hogy a gyermek rosszul irányzott nevelésének ellentálljon s azt az igazi útra terelje ? Mit tegyen akkor a tanító, midőn a gyermek szeszélyes kívánságai a szülék által napon­ként tápláltatnak és kielégíttetnek? Az elkényeztetett gyermeket a naponkénti rendes iskolába való járásra szoktatni csak akkor lehet, ha a szüle a tanítóval együtt érez és gondolkozik. Hogy állításomról a tisztelt tanító urakat meggyőz­zem, felhozok egy példát: a tanító p. o. elmondja gyer­mekeinek, hogy mily sokat fut, fárad a jó szüle gyerme­keiért, mennyit nélkülöz, csakhogy elegendőt áplálékuk és ruházatuk legyen. Elmondja azután azt is, hogy az iskolába miért kell járni a gyermeknek; azért hogy ott meg a tanítók futnak, fáradnak azért, a mire már a szüle nem ér reá, vagy a melyre a család már nem képes ! Elmondja, hogy a tanító ád a község minden fiu és leány gyerme­kének egyforma nevelést, a tanító vezet be minden gyer­meket személyválogatás nélkül az életre tartozó tudomá­nyok elemeinek birtokába. Elmondja azt, hogy az iskola ruházza fel a lelket az erény, az egymás iránti tisztelet, a hála, a tisztaság, a szeretet, a szorgalmatos munkálko­dás ékes öltözetével, elmondja, hogy a tanító vigyáz a testre is, edzi az erőst óvja a gyengét, betegest — tehát figyel­mezteti a tanító az elkényeztetett gyermeket arra, hogy iskolai kötelességét naponként végezze el; mert ezt meg is parancsolja neki az Isten törvénye minden iskolai törvé­nyen felül — midőn azt mondja : »tiszteljed a te atyádat, anyádat, hogy hoszszu ideig élj e földön*; megkívánja saját jövőjük, megkívánjuk mi tanítók, megkívánja a társadalom, követeli tőlünk édes hazánk! A mit mondtam az iskoláról, ugy hiszem, elég nemes indok lehet arra, hogy minden gyermek a tanító paran­csának engedelmeskedjék s az iskolába szorgalmasan járjon. De a legnemesebb indokból is származhatik az iskola iránt ellenszenv, vagy a tanító működését illetőleg félre­értés, vagy rosszakaratú félremagyarázás vagy ferdítés. Egy gyermek p. o. a szülei háznál nem lát tisztaságot, nem lát szorgalmat, folytonos munkálkodást, nem lát békességet és egyetértést. Nem tudja sehogysem össze­egyeztetni azt, a mit az iskolában tanul, azzal a mit oda haza lát: kedélye elborul, küzd a lelke önmagával a látott és naponként tapasztalt szülei gyengeségek miatt. Egy jobb órában lehet, hogy az iskola ereje — a tanító be­folyása a gyermek lelkére — lesz a győztes, a gyermek halad a jó uton, eltakarja szülei gyengeségét; de az is megtörténhetik egy rövid percben, hogy a szülei gyenge­ség erősebb lesz az iskolánál, vagy a tanító befolyásánál a gyermek szivére; most a mit szólt a tanító a piszkos­ságról, a veszekedésről, a dologtalanságról: azt a gyermek otthon mind elbeszélvén, a szülőkre nézve minden szava egy-egy sértés volt ... itt eszembe jut egy példabeszéd, mely azt mondja, hogy — »a bokor hajlik; de a vén fa törik, vagy dől«. Mig a tanító a gyermek előtt általános szempontból az emberiség rossz tulajdonságait emlegette s azoktól őket óva-intve és figyelmeztetve, hogy egyik vagy másik nemébe ezen társadalmi vagy épen családi hibáknak, hatalmába ne jussanak: addig a szülők vonzalma az iskolához teljesen megsemmisült. A gyermek az iskolától igen sokszor elmarad. A tanítóra nézve, midőn legneme­sebb irányú működése félremagyaráztatik vagy értetik: bizony meglepő és nagyon kellemetlen; de ez ok a mulasz­tásra nézve nem lehet, s ha a gyermek mégis elmarad, miután itt minden erkölcsi eszköz hiábavaló; tehát a törvény egész szigorúságával kell a tanítónak fellépni a végre, hogy a gyermek iskolába járjon. Ime az első olcát a mulasztásnak megtaláltam a szülei gyengeségben és az elkényeztetett gyermekben. Az iskolába nem járás másik okát ezen hasonlatra alapítom: A kertész elvetette a magot, de nem kelt ki, a féreg nem ette meg, mert a föld tiszta volt, de nem kelt ki, mert a magban nem volt életerő! Ha az iskolába feljön egy oly gyermek, a ki a szülei házánál mindig csak békességet, folytonos munkál­kodást, rendet és tisztaságot talál, ki otthon eleven, víg, békeszerető, kinek büntetés odahaza egy komoly tekintet: az ily gyermek tele vágygyal és igyekezettel lépi át az iskola küszöbét. De ha a mit a szülei háznál látott, nem találja meg sem az iskolában, sem a tanító személyében, p. o. sok hiányzik a rendből, a tisztaságból, ha kevés van azon iskolai dolgokból, mely után kis szive annyira epedett, sok pedig az, melyet eszmélni alig tudó lelke megérteni nem bir, ha tanítója talán szerfelett szigorú, barátságtalan, tanulótársai veszekedők, árulkodók, ha hiányzik az iskolából olyan valami, a melynek még a gyermeki ész nem tud nevet adni, ha hiányzik a csalá­diasság, ha a tanító tanítványai között személyválogató, talán dédelgeti a gazdag gyermeket, figyelembe alig vagy épen nem veszi a szegényt, ha különös megkülönbözte­téssel cirogatással tünteti ki a csinos arcuakat, ha a tes­tileg lelkileg gyengéket hátranyomja vagy gúnyos szavakkal illeti, s ezek között sokszor durva kíméletlen szavakat hasz­nál : bizony ne csudálkozzék azután, ha az ily gyermek az iskolától elmarad, hervasztja és pusztítja az ilyen munka a gyermek lelkében az iskolához való buzgalmat. A ker­tész munkálkodott, de a mustármagot nem ismervén: el­vetette a gyom és gaz magvait. Az olyan tanító munká­jában ki ugy dolgozik, nincs élet, mely a lelket táplálja, nincs szeretet, mely a szivet nemes érzelmekre szoktassa, nincs semmi nemesebb erő, mely a gyermek egész való­ját áthassa. Ime megtaláltam második és merem állítani az elsőnél erősebb okát annak, ha a gyermek az isicolából elmarad és éven át sokat mulaszt. Az eddigiek elmondása után, mélyen tisztelt tanítói közgyűlés, kedves kartársaim, szinte látom azon figyel­meztetést, hogy az őszinteségben talán nagyon is messze mentem, midőn eddig nem iparkodtam mást bizonyítani, mint azt, hogy a gyermek iskolába nem járásának egyiP oka van a szülőkben, a másik pedig a tanítóban. Igenis én azt akartam először bebizonyítani, hogy az iskolába nem járásnak egyik belső oka a szülőkben, a másik pedig

Next

/
Oldalképek
Tartalom