Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-08-17 / 33. szám

A szélsőségek közé sodort vármegye egérutat keresett. A püspökségnek, káptalannak, a vármegye kath. részének ellentmondásait, a reformátusok kérvényeivel és annak összes mellékleteivel együtt felterjesztette a helytartótanácshoz, ugy a mint az, annak idejében elrendelte, melyre azon válasz érkezett a helytartótanácstól, hogy »a veszprémi reformátusoknak magán vallásgyakorlat engedtetik, ugy mindazon által, hogy lelkészük keresztelhet, eskettethet és a halottakat eltemetheti, a katholikus papnak fizetett stóla alól felmentetnek, templomot építhetnek« mely helytartótanácsi rendeletet, érdekességénél fogva eredeti szövegében, jónak tartottam közölni.1 Az említett királyi parancs, illetve helytartótanácsi rendelet 1783-ban julius 7-ikén Veszprém vármegye közgyűlésében felolvastatván s kihirdettetvén, már julius 13-án elkezdődött az 1717. évben félbeszakadt istenitisztelet, mely 65 esztendő alatt •— mint Tatay Imre irja — gyászba borult ekklézsiánk szemeiről a sok kicsorgó könyhullások eltöröltetvén, 29 református prédikátorok és több nagy távolról összejött nagy uraságok, s szomszéd helységek, de nevezetesen tekintetes Lónyai ur, tettes Ungvár vármegyének vice ispánja jelenlétében, és az egész népnek nagy örömére, a parochiális ház végébe az e végre elkészített színben elkezdődött istenitiszteletünk gyakorlása. A reggeli órán tiszt. Fúró Mihály akkori balatonfüredi prédikátor a XLII. zsoltár 3. verse felett, tiszt. Kocsi Horváth Sámuel pedig akkor fehérvár-csurgói, de mindjárt ide Veszprémbe rendelt prédikátor a CIII. zsoltár 13. verse felett: »miképen könyörül .az atya« főtételről hathatós és szívre ható prédikációkat tartottak. Ugyanakkor Szentkirály-Szabadjáról Fodor Miklós vitetett be iskolatanítónak. De nem sokáig tartott a veszprémi gyülekezet nagy öröme, mert a zűrzavaros forgó szelek és fenyegető menynydörgések újra megháborították kevés ideig tartott csendes békességüket. Igaz, hogy a felséghez benyújtott folyamodványukban templom, iskola és parochiális házak építhetéseért, lelkész és tanító tarthatásáért könyörögtek; igaz, hogy ügyük megvizsgálásakor az építkezésre megkívántató összegeket kimutatták, mégis mivel az engedély az iskoláról és tanítóról mélyen hallgat, 1783. julius 14-én egy helytartótanácsi rendelet eltiltja őket az iskola és tanítói lakás építésétől, s már a két méter magasra köröskörül felépült, tanítói lakás és iskola félben maradt. Ekkor újra folyamodtak a királyi felséghez, s ügyük a következő rendelettel kedvezően elintéztetett: »Illustrissimi, Reverendissimi etc. Incolis oppidi Veszprém, comitatui huic Vespremiensi adjacentis, helveticae confessioni addictis, in hicce 1 4420. Illustrissimi Reverendissimi etc! Circa nobiles et ignobites oppidi Veszprém incolas, helveticae confessioni addictos pro confessionis suae exercitio recurrentes, Sacratissima sua majestas, erga factam abhinc eatenus humillimam repraesentationem. clementer rescribere dignata est : Publico religionis exercitio supplicantibus nulla ratione competente, privatum iisdem adimitti, ita tamen ut eorum ministro administratio baptismi, copulationis et sepulturae ea lege permittantur: ut proventus stolae, parocho catholico dependantur, cujus curae jucumbet etiam actus hos ab acatholicis ministris peractos, catholico registerio parochiali rite inferre et praenotare. Penes remissionem igitur delineationis struendi per antetatos supplicantes oratorii, sumtumque eatenus requisitorum projecti, praetitulatis Dominis Vestris intimat. Consilium hoc regium locumtenentiale: quatenus conformiter praemissos, memoratos recurrentes edocere; ne vero per eosdem benignae normales in religionis, et Christianae tolerantiae emanatae, ac circulariter publicatae, ullo pacto violentur, aut miseri contribuentes quoquo modo aggraventur, ex publico sedulo invigilare, et praecaveri facere noverint. Dátum ex Consilio regio Iocumtenentiali Hungarico Posonii Die 19-maii, 1783. celebrato. Praetitulatorum Dominorum Vestrorum ad officia paritissimi, comes Joannes Csáky m. p. Franciscus Skerlecz m. p. Michael Preszekker m. p. A veszprémi reform, egyházmegye levéltárából. copialiter adnexa instantia, de prohibita scolaris aedifici consummatione et introductione ludi magistriadversum comitatum quaerulantibus praescriptis Dominis vestris de benigno jussu Regio intimat consilium hoc regium locumtenentiale: quatenus memoratis incolis vespremiensis helveticae confessioni addictis perfectio aedificii scholaris, ac accessoriorum omnino admittatur. Dátum ex consilio regio locumtenentiale Hungarico. Posonii, Die 6-a octobris 1783. celebrato. Praetitulatorum Dominorum Vestrorum ad officia paratissimi. Comes Franciscus Balassa m. p. Franciscus Skerlecz m. p. Michael Preszekker m. p.« Ezután már békességben építhette a veszprémi református egyház elkezdett iskoláját tanítói lakását, s azt ugy a mint ma is áll, csakhamar elkészítette s 1784-ben temploma építéséhez kezdett, letévén annak fundamentum kövét április 27-én; tiz év múlva pedig, vagyis 1794. szeptember 1-ső napján a mostani díszes torony alapja tétetett le s még azon évben el is készült, melybe a következő évben harangot öntetett ily felírással: »Impensis nobilium et civium Vespremiensium Helv. Confess. profitentium A. MDCCXCV. Ez a veszprémi egyház nagy harangja, mely mellé 1803-ban egy kisebbet készíttettek ily felírással »Glória in excelsis Deo. Dicsérd Jerusálem az Urat. Sión! Dicsérjed a te Istenedet. Solt. 147. A veszprémi reform. Eccla készíttette*. 1826-ban pedig egy díszes orgonát állítottak a templomba. így épült fel a külső egyház, sok küzdés, fáradtság, áldozat és kitartás mellett; s hogy ezután is folyvást épüljön, gyarapodjék, engedje a jó Isten. (Folyt, köv.) Thury Etele. KÖNYVISMERTETÉS. Luthardt, Geschichte der christlichen Ethik seit der Reformation, Leipzig, 1893. Dörffling & Franké XII., 744. 1. Ára 16, az előző kötettel (1889) együtt 25 márka. II. A III. fejezet az orthodox óprot. korszak ethikáját tárgyalja, mely bizonyára sokaknak azt a meglepetést fogja szerezni, hogy milyen végtelenül gazdag ethikai anyag foglaltatik Gerhard, Quenstedt és mások dogmatikus »loci*-jaiban. Erre a lutheri orthodoxia filozofia morálja következik, a melynek művelői közé, Baier, Buddeus, de főleg Calixtus, az unionista helmstádti professzor tartozik a hittan és az erkölcstan különválasztását hangsúlyozó törekvéseivel »Epitome theol. morális* 1634. cimü művében. Jogosan utal továbbá a szerző e korszak ref. ethikájára, a mint annak egyik főművelője Danaus »Ethica christiana* 1577. cimü művében. Végül részletesen ismerteti szerző Luther és Melanchton casuistikáját, s annak eddigelé még eléggé fel nem dolgozott gazdag irodalmát, mely ismertetésnek befejező koronáját azon igen vonzó és tanulságos fejtegetések képezik, a melyek a nyilvános éleinek lutheri ideáljáról szólanak annak katholikus és református, főleg kálvini felfogásával szemben. S ugyancsak megragadok a német lutheri keresztyénség erkölcsi állapotainak, Luther panaszainak, nem különben a 30 éves háború nyomorúságainak rajzai, a melyek a műnek legélénkebb részleteihez tartoznak. Luther casuistikájánál hivatkozhatott volna szerző a »levelek* mellett annak »asztali beszédeire* is, a hol a szerzetességre vonatkozólag is igen figyelemreméltó útmutatások foglaltatnak.