Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-07-20 / 29. szám

felfenni, hogy már ma közülük akármelyik is rosszabb theologiát Írhatna Stoschnál. Ismeretes továbbá a tanszékek csekély száma: tudjuk, hogy a hazai és reálirányu tárgyak itt sem részesültek megérdemelt figyelemben. Gyakran hangzik a panasz, hogy a tanárok a megszabott időre nem végzik be stúdiumaikat, bár az egyházkerületek mindannyiszor szigorú intézkedéseket tesznek. Kazinczy Ferencz a pataki iskolának ilyen és ehhez hasonló fogyatékosságait élénken rajzolja Pályája eninlékezetében *; »és mégis Patak — folytatja tovább — minden fogyatkozások mellett, mely fiakat nevele már akkor is. Mert a tanulás inkább függ a tanuló szorgalmától, mint a tanítóétól; mert Pataknak 20.000 kötetnyi bibliothékája van és a könyvek a tanulók szobáiba is kiadattak és mert az igyekező gyertyát gyújt a másika gyertyájánál.* A korszak végéig — mint más helyen elmondottuk — a főiskolák is nevezetes haladást tettek: a tanári székek megszaporodtak, a reál és hazai tárgyak uj tanszékeket nyertek, a bölcsészetben és theologiában Márton István kezdeményezése folytán. Kant szelleme lett uralkodó. Alsó közép és felső iskolák egyaránt az egyház szolgálatában állanak, első sorban az egyház céljaira nevelnek. Ebből következtethetjük, hogy a vallás-erkölcsi nevelésre nagy gondot fordítottak. »Aki ebben sokat csinál — irja Háry — a tudományos neveléssel sokkal jobban halad*. A tudományok központját az oktatás minden fokozatán a vallás tárgyai alkotják. De a tanítás módja, mely még korszakunk kezdetén is sok helyen a katechizmusok értelmetlen könyvnélkülöztetéséből állott, nem volt alkalmas vallásos érzések ébresztésére. A korszak közepe felé készült szervezetek azonban már nagyon leikökre kötik a tanítóknak, hogy különösen a vallás tárgyainál kerüljenek minden értelmetlenséget és mindenek fölött a vallásos érzés ébresztésére törekedjenek. A vallásos oktatás mellett főként az a puritán kálvinista szellem, mely kisebb és nagyobb iskoláinkat áthatotta, volt az egyháziasságnak és erkölcsiségnek leghatalmasabb ápolója. Nagyobb iskolákban, Debreczenben, Patakon, Pápán és Enveden naponként az esti órákban ifjúsági istenitiszteletek tartattak, ezenkívül a rendes istenitiszteletek látogatására mindenütt kötelezve volt az ifjúság. Mi természetesebb, mint hogy az iskolák vallásos színezete, a tanárok theologiai képzettsége a tanulókban is visszatükröződött. A vallásos érzésekkel közel rokonok lévén az aesthetikaiak, lássuk közelebb, mit tettek ref. iskoláink az aesthetikai nevelés érdekében. Legáltalánosabb képző eszközül szolgált e tekintetben az éneklés. A kálvinista iskolák a régi időben is megtanították növendékeiket az egyházi énekekre; mióta pedig Maróthy a debreczeni iskolában az énektanítást megjavította, azóta az éneklés a nagyobb iskolákban zenei alapot nyert, a főiskolákban énekkarok alakultak, igy pl. Sárospatakon már 1782-ben egyletté alakult a Harmóniás énekkar, Barczafalvi Szabó Dávid buzgó vezetése mellett, Néhány évvel később kezd a rajz is tantárgyként szerepelni iskoláinkban. Patakon 1796-ban Vay .József állított először rajziskolát s első tanítója ennek Nyiri István volt. Debreczenben a filozofus Sárvárv Pál kezdte meg a Rajzolás mesterségének tanítását és Péchy M. őrnagy javaslatára állíttatott fel 1805-ben rajziskola is. A háziipart a Dunamellékiek Tanításmódjában és Háry Systemájában találjuk először felemlítve, de tanítására nézve adatokkal nem rendelkezünk. Végre a táncz, melyet ma részben szintén az aesthetikai képzés eszközei közé számítanak, szigorúan meg volt tiltva a református iskolák növendékeinek. * 18-30-ik lapokon. Nemzeti szellemű nevelésről korszakunk kezdetén még nem beszélhetünk. A nemzeti élet aláhanyatlása a tiszta magyar kálvinista iskolákban is megzsibbasztotta a magyar szellemet. Már az elemi iskola utolsó évétől kezdve latin volt a tanítási nvelv, ki volt tiltva a magyar szó az iskolák falai közül. A hazai nyelvet nem műveli, a magyar történetet nem tanulja az ifjúság. A klasszikus ókori népek irodalmából tanul hazaszeretetet, Spárta és Róma jeles férfiai a hazafiság példányképei. »Hogy magyarnak illő volna — irja Kazinczy* — nemzeti történeteit ismerni és hogy a széles kiterjedésű studiumhoz korán kell látnunk, az Török Istvánnak s még valakinek Patakon, a legszükségesebb s legfelsőbb tudomány haszontalan örök tanulása mellett eszébe nem tuda jutni. Az én koromban — folytatja más helyen — Patakon és Debreczenben még nem tanítanak hazai törvényt, nem még magyar történeteket, különfogva a világi történetektől Az ifjú nem tud egyebet, midőn iskoláit elhagyta, mint dogmatika és polernika theologiát. Mely törvénycikken állapodik vallásunk, s mi az a bécsi, három nikolsburgi, linczi, szatmári béke, azt én Patakon nem tudtam, azt később tanultam meg.« A század vége felé azonban az ébredező nemzeti szellem hatását már iskoláink is megérezték. Debreczen ugyan az egész korszak alatt hű marad a latin tannyelvhez, de Patakon 1796-ban a magyar nyilváníttatott a tanítás nyelvévé; Pápán Márton István magyarul irja görög nyelvtanát és erkölcstudományát. magyarul tartja bölcsészeti előadásait. A magyar nyelv és hazai történet hovatovább nagyobb kiterjedésben vétetett fel az oktatás minden fokozatán. 1815 táján ugyan a korábbi nemzetietlen irány reactiója Pápán és Patakon még egyszer visszaállítja a latin tanítási nyelvet, Debreczenben kiküszöböli a nemzeti tárgyakat, a gimnáziumból, de az erősödő nemzeti szellem diadalát az efféle erőszakosságok többé már nem igen hátráltatbaták. Az értelmi képzésben s ezzel együtt az oktatás módszerében nevezetes előhaladást tettek iskoláink. A pietisták és filanthropok. majd Pestalozzi által a külföldön megállapított újabb és célszerűbb nevelési elvek hazai iskoláinkban is mindinkább kezdtek tért foglalni és az oktatást intenzivebbé, a nevelést öntudatosabbá fejleszteni. A korszak kezdetén még az alsóbb iskolákban a tankönyvek szavainak többé vagy kevésbé hü recitálása a tudás mérővesszője, a felsőbb iskolákban pedig kézikönyvek hiányában a tanár által diktált kéziratból tanulja az ifjúság a különböző tudományokat. Az újonnan készült szervezetek azonban már utasítják a tanítókat, hogy az emlukezet. felesleges terhelése helyett inkább értelemfejtésre, a lélek mindennemű tehetségeinek összhangzatos fejlesztésére törekedjenek. A Tanításmódja irja, hogy »a memóriát a tanulókban gyakorolni kell ugyan, de ugy, hogy az a judiciumnak hátramaradásával s kárával ne legyen és soha meg ne terheltessék: ellenben arra kell minden módon igyekezni, hogy a judiciutn neveltessék s öregbíttessék.« A tollba mondást pedig, mint a melyiyel csak a drága idő vesztegettetik haszontalanul, általában megtiltják s nyomatott kézi könyveket akarnak a tanulók kezébe adni. Kiváló paedagogusok, mint Márton I, Háry P. küzdenek az értelmesebb tanítás mellett, a felesleges könyvnélkülözés és kizárólagos könyvből tanulás ellen. »A kincses házba — mondja Háry — kulcscsal kell bemenni, de a kulcs nem kincstár: igy van a könyvekkel is. A természetet és a dolgot magát kell tanulni, ennek kulcsai a tudományok, melyeknek ismét magyarázói a jó könyvek.« Az általános paedagogiai elvek mellett rész* Pályám emiékezelében.