Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-07-20 / 29. szám

azt mondták akkor, hogy a népnek megfékezésére szükséges a vallás, hanem elmélyedtek a bibliába s megismerték, hogy abban nagyobb gazdagság van, mint a világ összes kincsei a mennyit érnek. Az asszonyok akkor is szerették a szép ruhákat, meg akkor is büszkék voltak jó főztükre, hanem, ha arról volt szó, mi az asszonynak a főékessége, mégis csak a kegyes, a Krisztushoz hű szivet emlegették. Az evangélium széttörte Magyarországon is a zárdák závárait s hősök jöttek ki azokból, a kik prédikáltak, énekeltek, könyörögtek, tanítottak, iskolákat alapítottak százával ós nyomdákat állítottak, hogy az igazságot annál hathatósabban terjeszszék. Az állam akkoriban nem a polgári házasságról, meg a polgári anyakönyvekről, hanem a protestánsok jószágainak elkobzásáról és a gonosz eretnekek megégetéséről hozott törvényt. Ugyan volt-e csak egy protestáns is, a ki féltette volna az evangélium ügyét? Lajos király halála után ketten osztoztak meg az országon s mind a ketten a katholicizmusnak fogták pártját, mégis a magyar nemzet az evangélium mellett foglalt állást. A gazdagok nem sajnálták a pénzt az evangéliumi eszmék terjesztésére, a papok és tanítók örvendve mondották: nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk« és rendkívüli munkásságot fejtettek ki, a szegények pedig nem riadtak vissza nem az áldozatoktól, de az üldözéstől sem. Az isteni kegyelem nagy ereje s a magyar nép fogékonysága a jóra azt eredményezték, hogy kevesebb idő alatt, mint a mennyi a nemzetnek a katholicizmus igája alá fegyverrel való kényszerítésére kellett, a XVI. században az üldözések dacára protestánssá lett a nemzet jóformán egészen. Es bár természetesen voltak olyanok is, a kiket nem az evangélium vezetett a protestánsok táborába, mégis az eredmények mutatják, hogy a XVI. és XVII. század protestánsai hazánkban általában komolyan vették az evangéliumot. Az első nevezetes eredmény az lett, hogy a magyar nép erős hitet nyert, hitet a gondviselő, népeket vezérlő, a magyar nemzetet védő örök hatalmas Istenben. Ezt a megingathatlan hitet az evangélium mélységeiről hozta fel a nemzet. A második eredmény az lett, hogy a nemzet erkölcsei újjáalakultak. A könnyüvérű magyar megszerette a puritán egyszerűséget. Az igazság ós szentség hatották át életét. Akkoriban kinevették volna azt az embert, a ki azt mondta volna, hogy a magyar a Krisztussal való benső közösségre s az ebből fakadó szigorú erkölcsiségre nem képes. Nemcsak a gályarabok tündökölnek ugy, mint akár az első keresztyén kor martyrjai, de valami tisztes, a ledérsóget utáló, a családi erényeket becsülő, az életnek könynyelmű, bár nem feltétlenül vétkes örömeit nélkülözni tudó, egészséges szellem honosult meg a magyar protestánsoknál, a miből még itt-ott ma is lehet látni egy-egy keveset. A harmadik eredmény az lett, hogy az evangélium megbecsültette a magyarral a nemzeti nyelvet s virágzásra segítette a nevelés- ós oktatásügyet, Most már nem utánozták a külföldi iskolákat, hanem a nemzeti szellem felbuzdulásából fakadt érdeklődés adott azoknak léteit »A bibliát a nép kezébe« jelszó felhangzott nálunk is s arra serkentette a protestánsokat, hogy a mívelőclóst, a mennyire csak lehetett, általánossá tegyék. Hej, akkor volt virágzó irodalmunk ós oktatásügyünk, telve evangéliumi szellemmel. A negyedik eredmény az volt, hogy az evangélium a magyar nemzetet a közszabadság iránti szeretettel úgy megtöltötte, hogy az megmaradt mindvégiglen, bár a nemzet egy része később visszament a katholicizmus formáiba. Es ez rendkívül fontos dolog. Mert az absolutizmus mint Angliában, Francziaországban, úgy nálunk is igyekezett elnyomni a nép szabadságát s eltiporni alkotmányát. Ha az ev. protestántizmus nem újítja meg a magyar nép életét, akkor úgy járunk mi is, mint Francziaország, a mely az evangélium hiveit kivetette magából s keletkezett volna nálunk is egy oly borzasztó nyomása a politikai és vallási zsarnokságnak, a mely ellen való reactió azután, meg lehet, úgy megrázkódtatta volna nemzeti életünket, hogy a kellő egyensúlyt tán sohasem tudtuk volna megtalálni. Ilogy nemzeti szabadságunkat s nemzetünk szabad szellemét meg tudtuk őrizni, azt annak tulajdoníthatjuk, hogy az evangélium valamikor egész nemzetünket jól tartotta a szabadság vizével, a melyből a ki iszik, az tiszteli a felsőbbséget, de annak képviselőit embereknek tartja s térdét imára csak az élő Isten előtt hajtja meg. És végül az utolsó eredmény az, hogy az ev. protestántizmus a katholicizmüst is reformálta, mint az egész világon, úgy hazánkban is. A zsarnok, az erkölcstelen, a ledér és magáról megfeledkezett középkori katholicizmus kénytelen volt nálunk is más húrokat pengetni. A miveltséget többé meg nem vethette. A Krisztus evangéliumát »pénztszerző« mesének többé nem tekinthette. A nemzeti nyelvet többé úgy, mint azelőtt el nem hanyagolhatta. A szabadság ügyét bár hátráltatta, de előhaladásában azt fel nem tartóztathatta. Még ugyan a pápaság és a coelibatus igájából ki nem szabadult, de ha egy szép