Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-07-20 / 29. szám

s megsajtoltatott és megöletett, épugy, mint a magocska a fölei kebelében. De mint a magnak, ugy, sőt még inkább, a Krisztusnak uj életre kellett kelnie. A legtökéletesebb életen a rothadás erőt nem vehetett. Sőt ez az élet másokat is megelevenített. A földet azok a megelevenítő isteni erők soha többé el nem hagyták s azóta is folyton küzdenek a halál és a bűn ellen. A mit a Krisztus működéséről az írások mondanak, az mind igaz. Ila valaki azzal állana elő: »En születtem ugy, mint ti, sok tanakodás után rájöttem, hogy az Isten szeret mindenkit s ezt nektek is hirdetem, betegeket gyógyítani, halottakat támasztani nem tudok ugyan, de elég tisztességes életet élek, mig meg nem halok s bár az embernél magasabb erőket nem adhatok a bűn ellen, de jó példát mutatok; ugyan higyjétek el, hogy én vagyok a világ Megváltója s én vagyok az élet«, hát bizony azt mondta volna a világ, hogy köszönjük alásan a szép oktatást, de bizony nem vehetjük semmi hasznát. Vagy akármit felelt volna is, az erkölcsi elzüllöttségből, a melyben a názárethi Jézus találta, ki nem jutott volna sohasem, de mivel kijutott, mivel a keresztyén család ékessége ragyogott fel ott, a hol azelőtt az erényt áruba bocsátották, mivel szeretetből még a pogányok nyomorultjait is eltartották ott, a hol azelőtt kizsarolták a szegényeket, mivel a bizonyosság által megerősítve kiálták a halál kínjait ott, a hol a kétely azelőtt csak az élvezetekben keresett kárpótlást, azért és még százezer más okért, igaz az, hogy a Krisztusban csakugyan a legtökéletesebb élet jelent meg. Ez tehát az evangélium, az örvendetes izenet, hogy mi emberek nem vagyunk elhagyatva, hogy nekünk az élő igaz Isten hatalmas erői állanak rendelkezésünkre a Krisztus által s hogy bár a legkitűnőbb emberi bölcseség s a legkiválóbb igyekezet sem ér semmit ama nagy ellenségek, a halál és bün elleni harcban, a Szent Lélek közli velünk az Isten megváltó kegyelmét, a mi minden bűnnél hatalmasabb, minden sebre gyógyírt ácl és sikeres munkára vezet eddigi eredménytelen erőlködéseink után. Az eddigiekből azt hiszem kiviláglik az evangéliumnak minden más dolgok felett való becses volta. Kiviláglik, hogy a Krisztus nem valami ködfátyolkép, hanem a legnevezetesebb tényező az emberiség életében. Kiviláglik, hogy a kik Krisztusban az igazi, a valódi, a történeti Krisztusban hittek, azok emberfeletti erőket vettek magukba a melyekkel győzniök kellett és viszont, hogy a kik a Krisztust magoktól elutasították, a kik ő helyette emberi bölcseségben biztak, a kik őt meg nem becsülték és az ő evangéliumát elhanyagolták, azok saját boldogságuk fájának gyökerére vetették a fejszét. Szóval, hogy: az evangélium Istennek ereje minden hivőnek idvessógóre . Épen azért a reformáció főténye az, hogy az evangéliumot visszaadta a világnak. Hogy új erővel buzogtak ismét a csak kevesek által, azok által is csak nagy fólénkséggel magasztalt isteni kegyelem forrásai. A katholikus felfogások elleni küzdelemben nem minden protestáns harcolt az evangéliom fegyverével. Ez igaz. Az is igaz, hogy a tudományt kereső emberi ész is szolgáltatott becses fegyvereket. De soha a protestantizmus új utakat nem vert volna az emberiség számára, ha megelégszik a humanisták bölcsesógével. A fődolog az volt, hogy a bűnös ember ismét az élő Istent kereste és pápák, püspökök, tételek, bűnbocsátó cédulák többé ki nem elégíthették, hanem mennyei világosság s kegyelem és örökkévaló irgalom kellett neki. S hogy mikor az Isten lelke megerősítette az emberek lelkét, a reformátorok egymás után szakadtak el a katholikus egyháztól, ez a körülmény mig nyilván mutatja, hogy a kath. egyház ós a Krisztus egyháza nem azonos fogalmak, addig azt is jelzi, hogy az evangélium ügye mindinkább győzelmeskedett s végre a XVI. században teljesen kiszabadult a katholikus bilincsek közül. És zúgott az evangélium tisztító vihara minden felé. Utoljára hazánkba is eljutott az egészséges szellemáradat. Valami gyenge szellőcske lengedezett ugyan már itt az előtt is, de nekünk nem volt Waldunk, Wiclyffe-ünk, Huszunk vagy Savonarolánk. Azért azt mondjuk, hogy a XVI. századbeli reformáció ránk magyarokra még fontosabb, mint más népekre nézve. Mi a katholicizmust akkor vettük, a mikor az a legélettelenebb volt. A mikor az őskeresztyén egyházak tüze majdnem egészen kialudt s az előreformátorok a hamu alá elrejtett parazsat még lángra nem gyújtották. Valóban egyesek lehettek hazánkban a XVI. század előtt is keresztyének. A magyar nemzet, mint nemzet a XVI. században lett keresztyénné. Ekkor kezdett kérdezősködni Istenével. Ekkor kezdte vizsgálni a keresztyén igazságokat. Ekkor támadt fel lelkiismerete. Ekkor kezdett lehatolni az isteni kegyelem mélységeibe. Az evangélium iránti érdeklődés egyetemessé lett. A kereskedők akkor is adtak-vettek árukat, de azért ama drága gyöngyről sem felejtkeztek meg. A ki csak tehette, hozott Németországról valami kis nyomtatványt a melylyel kereskedő létére is, apostolkodott. A diákok akkor is vidám, kedves mulatni szerető nép volt, de csak ugy égett bennök a vágy, hogy az evangéliumi igazságokat megismerhessék. 4 főurak, a gazdagok, a fejedelmek nem