Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-06-08 / 23. szám

nem képesek többé rendeltetésüknek megfelelni. A kormány tesz tehát intézkedéseket a tanügynek korszerű s egyöntetű szervezésére. Mária Terézia általános kötelező erővel bocsátotta ki 1777-ben Ratio Educationis-át, mely már a gyakorlati élet tekintetbe vételével megállapított elvek alapján szervezte az összes hazai közoktatást. A R. E. a természet ujjmutatását vélte követendőnek; figyelembe vette a tantárgyak kölönféleségét, a tanulók közelebbi és távolabbi célját, a helyi körülményeket, a vegyesen előjövő nyelveket és vallásfelekezeteket. A főszempont azonban, melyből a Ratio e helyen érdekel bennünket, az, hogy a hagyományos humánistikai irány megtartása mellett, a reálismereteknek egy bizonyos mennyiségét felöleli az oktatás minden fokozatán s a nemzetiség érdekeit is, habár csak mellékesen, figyelemben részesítette. A kormány ezen kezdeményezése, valamint későbbi törekvései is — mint láttuk — református egyházunk ellenállásán hajótörést szenvedtek ugyan, de az eszme, melynek a Ratio hazánkban először adott kifejezést, a tudomány, nemzetiség és gyakorlati élet egyesítésének elve átment a nemzet gondolkozásába s annak dacára, hogy református egyházunk a Ratiot főként jogi alapon a leghatározottabban visszautasította, oly lökést adott a református tanügy fejlődésének, hogy hatása az újonnan készült református szervezeteken határozottan felismerhető. Említettük, hogy II. József végéveiben felhívta a kormány a protestánsokat, hogy ha már a kormány Ratioját el nem fogadják, készítsenek önmaguk iskoláik számára uj szervezeteket. A felhívás folytán meg is indult ez irányban a munkálkodás, de a József halála után bekövetkezett mozgalmak rövid időre más fontosabb tárgyak felé irányozták a tanügy vezetőinek figyelmét is. A régi tanrendszer megváltoztatását vagy legalább módosítását szükségesnek ismerte már akkor református egyházunk is; ezt bizton következtetjük azon körülményből, hogy az 1791-iki országgyűlésen a nagy számmal jelenlevő protestáns előkelőségek hozzájárulásával hozatott azon határozat, mely az oktatásügy reformálását szükségesnek mondotta ki; azon országos bizottság pedig, mely a tanügy szervezése végett kiküldetett, református egyházunk vezérférfiai (gróf Török Lajos, Vay István) részvételével az uj tanszervezet alapelvéül épen a R. E. által kitűzött, már említett hármas irányt fogadta el. Ugyanazon országgyűlés pedig, mely a nevezett bizottságot kiküldte, biztosította a protestáns egyháznak iskoláihoz való jogát és megadta az alkalmat, hogy egyházunk a tanítás és tanulás módját, szerkezetét és rendjét meghatározhassa. Ily előzmények után azt hinné az ember, hogy az 1791. év végén összeült zsinat egyik főfeladatául tekintette egy oly tanrendszer megalkotását, mely a hazai református oktatásügy minden alkatrészét egyöntetűen szabályozza. Ez azonban — mint már más helyen elmondottuk — nem igy történt. A zsinat az iskolák számára csak fegyelmi és kormányzati szabályokat alkotott, a tanrendszer alkotására nézve pedig — mint Szilágyi István véli * — mindenik egyházkerületnek hallgatva fentartatott az eddigi jog, hogy a kebelbeli iskolák ügye felett önállólag intézkedjék és nem tárták szükségesnek, hogy minden, a legkisebb vonásig egységes legyen mindenütt. Az egyházkerületek külön-külön veszik tehát munkába iskoláiknak újból szervezését. A közös cél érdekében szükséges lett volna némi egyöntetű eljárás, de e végből még csak valami közös alapelvben sem állapodnak meg, * Gimn. oktatásügy története a magyarországi belv. hitvallásuaknál. ^Sárospataki Füzetek« 1861. évf. 208. 1. noha az 1785. szeptember 12-én Pesten tartott konferencia abban egyezett meg, hogy jövőre, amennyire lehetséges, uniformitást létesítenek a debreezeni és pataki kollégium intézményei között. Az itt tervezett uniformitás azonban nemcsak hogy a debreezeni és sárospataki kollégiumok közt nem létesült, hanem Erdélyt nem is említve, a'királyhágóninneni négy egyházkerület is egymástól egészen függetlenül készítette el iskolai szervezetét. Számoljunk be az egyházkerületek eme szervezeteiről, nem mellőzve a külön történeti alapon fejlődött Erdélyt sem; lássuk azon munkásságot, melyet ref. egyházunk 1770—1820 között a tanügy belső szervezésében kifejtett s alkossunk végül, amennyire az egymástól eltérő s általam hiányosan ismert szervezetekből lehetséges, egy kerekded képet oktatásügyünk ezen korbeli állapotáról. (Folyt, köv.) Marton Sándor. BELFÖLD. Korrupció az egyházakban. Követ választásokon nem egyszer voltam én tanuja azon botrányos visszaéléseknek, melyeket a követjelöltek kortesei egymás ellenében kölcsönösen elkövettek; a midőn itatás-etetés, s egyéb vesztegetés által vásárolták meg egymás lerészegített embereit; kik közül némelyek meggyőződéseiket árucikk gyanánt bocsáták forgalomba, annak adván el magukat, a ki érettök többet adott. Ilyenkor nem egyszer rendült meg a nép fölségébe vetett hitem. Botránkozás fogá el lelkemet az erkölcsök ily elaljasodásán. S azt is tapasztalám, hogy erős választási harcok után néha hetek, sőt hónapok is kellettek, mig a mesterségesen felizgatott kedélyek lecsillapultak, s az elvadított lelkek újra felkeresték a templomot az Istenházát. Ha már ily követválasztási visszaélések is felháborítják erkölcsi érzéseinket, mennyivel szomorúbb, mennyivel botránkoztatóbb, ha ily visszaéléseket maguk a lelkészek, — az egyházak fejei, az erkölcsiség őrállói — követnek el, közvetve vagy közvetlenül a lelkészválasztások alkalmával ! Pedig ily visszaélések, ily kórjelenségek, mint sötét felhők kezdenek már is ijesztőleg föl-föl tünedezni egyházaink életegén. Midőn nemrég a pozsonyi »Evangélikus egyház és iskola« cimü lapban azt olvastuk, hogy a megüresedett t.-szentmártoni evangélikus egyházban a sok lelkészaspiránsok között akadtak még olyanok is, a kik — a papi tisztességről különös fogalmakkal birva — magukat házról-házra ajánlgatták a jámbor híveknél, lelkünkben megbotránkoztunk a lelkészi magasztos állás ily lealacsonyítása miatt. Különben ott — hála a hivek józan gondolkozásának, s a felügyelő és a főesperes erélyességének — mégis a legérdemesebb nyerte el a jutalmat. De hát nem mindig s nem mindenütt megy végbe a lelkészválasztás ilyenképen. Sőt nem egyszer történt s történik meg napjainkban, még a népesebb egyházakban is, hogy az egyházhivek néha mellőzve a kiválóbb, jelesebb pályázókat, helyettök középszerű képességű, az egyház