Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-01-12 / 2. szám

és még érvényben levő rendelet ellen izgat. A cikk meg­emlékezik arról, hogy Schopper most másodszor sérti meg a jus placetit. Először 1873-ban tette, mikor szintén a király előzetes engedélye nélkül hirdette ki a vatikáni zsinat határozatait. Akkor a képviselőház is foglalkozott az ügvgyel, s ha végül meg is elégedtek azzal, hogy a miniszter Schoppert a placetum megsértése miatt levélben megdorgálta, de a vita, mely e kérdésben támadt, igen heves volt s Deák Ferenc is ekkor mondotta el hires egyházpolitikai beszédét, mely a junius 28-iki programm neve alatt maradt fenn. Ma Schopper ismét odaveti a keztyüt a magyar közjognak. Az »Egyetértés* hangsú­lyozza, hogy a placetum megsértését hallgatag tudomásul venni nem szabad s követeli a kormánytól, hogy Rozsnyó püspökét királyi megdorgálásban részesítsék és a királyi szó tekintélyével óvják a főpapságot a veszedelmes példa követésétől. * Főgimnázium Szegszárdon. Tolnavármegye négy községe: Dunaföldvár, Bonyhád, Gyönk és Szeg­szárd régóta versenyeznek már azon, hogy melyik kapja meg a megyében felállítani szándékolt uj főgimnáziumot. A verseny nagyon heves volt. mindegyik község igye­kezett túllicitálni a másikat, nagy erőfeszítést tett, meg­mozgatott füt-tát, hogy a döntő köröket részére megnyerje. A nyertes Szegszárd lett, mert nemcsak a megyegyűlésen szavazott mellette igen tekintélyes többség, hanem a közoktatásügyi miniszter is javára döntötte el a kérdést. Klamarik János miniszteri tanácsos legközelebb Szeg­szárdra utazik, hogy a még eldöntetlen módozatokat a várossal közösen megállapítsa s véglegesen elintézze. A szegszárdi uj főgimnázium nagy konkurrenciát csinál a gyönki és bonyhádi protestáns algimnáziumoknak. * A beregi református egyházmegyében az uj tisztikar, párját ritkító egyértelműséggel a szavazatok első felbontásakor következőképen alakult meg: esperes Peterdy Károly, egyházmegyei gondnok Uray Imre, Tanácsbirák, lelkészek közül Nagy Sámuel, Pap Károly, Sütő Kálmán, Janka Gyula, Kallós Tivadar: világi részről: Hunyady Béla, Horzny Gyula, Gulácsy Dezső, Kóródy Sándor és ifjú Lónvay Sándor főispán. A jegyzői kar, papi részről: Sütő Kálmán fő-, Vajas Sándor, Szentimrey József; világi részről: Kovács Lajos s idősb Lónyay Sándor. Közpénztár­nok Varga József. Ezek. egynek kivételével, mind a régiek. Uj szavazásra a gyámpénztárnokság és minthogy a fő­jegyző ezen hivatal tovább viselésére magát fel nem aján­lotta. a főjegyzőség fog bocsáttatni. ADAKOZÁS. Az óbecsei ev. ref fiókegyház templomépítési alapjára: Berettyó-Újfalu elöljárósága 2 frt 20 kr., Mező­túr város polgármestere 7 frt 80 kr., Szatmár szab. kir. város tanácsa 15 frt. Kecskemét város tanácsa 10 forint, k.-ladányi egyház 3 frt 55 kr., Gergely Károly n.-bányai lelkész 9 frt, Öcsöd község elöljárósága 5 frt, Kiskun-Laczháza elöljárósága 27 frt 30 kr., Gyoma község elöl­járósága 4 frt 90 kr., szentesi egyház 5 frt, dunavecsei egyház 4 forint, íüzesgyarmati elöljáróság 3 forint 16 kr., özv. Könyves Istvánné 4 frt 62 kr., Makó város taná­csa 8 frt, nagyváradi egyház 5 forint, puszta-ujlaki egy­ház 3 forint 65 kr., Magyaró egyház 1 forint, h.-hadházi egyház 2 frt, pocsaji egyház 1 forint, fúzesgyarmati egy­ház 2 frt 20 kr., Dédai egyház 3 frt 35 kr., nádudvardi egyház 2 frt, csökölvi egyház 1 frt, Varga István főgim­náziumi igazgató 2 forint 50 kr., öcsödi egyház 5 forint, bocskai egyház 1 frt 50 kr., alsó-vadászi egyház 50 kr., szoládi egyház 1 frt 15 kr., dévaványi elöljáróság 1 frt 20 kr., h.-hadházi elöljáróság 8 frt, Mihály Péter látrányi gondnok 50 kr., Csizmadia Ferencz tanító Fülöpszállás 1 frt 90 kr. Összesen: 201 frt 73 kr. Óbecse 1893. Zentay Gyula, egyházi jegyző. A tápiószelei ev. ref. templomra: Látrány 50 kr., Homok-Szent-György 6 frt 10 kr., Uj-Banovcze 3 forint; Paks 2 frt 60 kr., Sárkeresztúr 1 frt; Hegyközpálvi 1 frt; Ó-Kécske 3 frt; Ordas 2 frt; Tergenye 3 forint 72 kr., Pacsér 2 frt; Kórós 1 frt; Pálháza 1 forint 46 kr., Ber­kesz 2 frt; Rohod 1 forint 83 kr., Kaba 7 forint 68 kr., Kassa 2 frt; Debreczen 10 frt; Kecskemét 56 frt. (Persely­pénz ó-év estéjén. Igy zárták be az évet a derék hívek, kik érzik az ő lelkűkben, hogy »miképen a test lélek nélkül megholt állat, azonképen a cselekedetek nélkül való hit megholt állat.« Jak. II. 26.) Tápió-Szele 1893-ik évi január 8-án. Bányai Géza, ev. ref. lelkész. Pályázati hirdetés. A debreczeni ev. ref. egyházmegye kebelében halá­lozás által megürült sárándi ev. reform, egyház lelkészi állomására. Évi javadalom földben, terményekben és készpénz­ben az érvényben levő becslés szerint 772 forint 10 krt tevén, ez állomás harmad osztályú. Miután az özvegy kegyeleti évben részesíttetett, az állomás a lakás teljes használatával 1894. évi ápril hó 24-én foglalható el. A megválasztandó a lelkész-gyámintézetnek jogos és kötelezett tagja, s mint ilyen köteles egy évi fizetése becslés szerinti értékének felét, a stóla levonásával, tehát 316 frt 5 krt két év alatt kamat nélkül, azontúl 20°/0 törlesztés s 6°/0 kamat mellett a lelkész-gyámintézeti pénztárba be­fizetni, s ha más egyházmegyéből családdal jő át, a 25 frt bekebelezési díj mellett évi részvénydíját, a 25 frtot, 5 éven át kétszeresen, tehát 50 forintban fizetni. Az ezen állomás elnyerésére jogosultak a tiszántúli ev. ref. egyházkerület lelkészminősítési szabályzata kívá­nalma szerint felszerelt pályázati kérvényöket folyó évi február hó 5-ik napjáig Dávidházy János esperes úrhoz Kabára juttassák el. Debreczen. 1893. január 5-én. Tóth Sámuel, egyházkerületi főjegyző mint püspöki meghízott. HORNYÁNSZKY VIKTOR KÖNY V N YOMI >Á I \ BUDAPESTEN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom