Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-05-25 / 21. szám

csak a hatóságok változható tetszésétől függ: a dolgok ezen állapota a törvények szükséges tekintélyének, az állami közrendnek és a közerkölcsiségnek érdekéből is káros.« Ezekhez a magam részéről csak annyit fűzök, hogy a bizottsági javaslat beterjesztése, vagyis 18 év óta a leirt viszonyok csak annyiban változtak, a mennyiben az e téren fenforgó visszásságok még inkább kiélesedtek. Valóban legfőbb ideje, hogy ezen állapotok törvény utján mielőbb szabályoztassanak. Ez a célja a jelen törvényjavaslatnak, mely ennélfogva nemcsak nagy horderejű elvi jelentőséggel bir, hanem a tényleges gyakorlati szükségnek is megfelelni iparkodik, s az eddigi vallásügyi törvényeinkben érezhető hézagot van hivatva kitölteni. Eddigi törvényeink ugyanis a törvényesen bevett vallásfelekezeteket minden közvetítés nélkül, mintegy szembe állítják a törvényesen be nem vett hitet vallókkal. Amazok számos és nagy jelentőségű nyilvános joggal biró testületeket képeznek, mig az utóbbiak részére egyénileg sincs törvényesen biztosítva vallásuk szabad gyakorlatának joga. Annak lehetősége pedig, hogy testületi összeköttetésbe léphessenek, teljesen ki van zárva és utmutatás sincs adva arra, hogy ha hitük az állam szempontjából teljesen kifogástalan is, mit kelljen lenniök vallásuk nyilvános elismerése, s ezzel a testületi jogok megnyerése végett. Itt kell nézetem szerint a törvényhozásnak kiegészítőlég közbelépni, s mindenekelőtt az érezhető elvi hézagot kitölteni. Az el nem ismert felekezeteknek utat nyitni arra, hogy a törvényesen bevett vallásfelekezetek eddig zárt körébe beléphessenek, feladata a jelen törvényjavaslatnak, melynek intézkedései három csoportra oszthatók. Az első csoport — a törvényjavaslat első fejezete — az egyéni szabad vallásgyakorlatot biztosítja az állami érdekek követelményeinek korlátai között. A második csoport — a törvényjavaslat második fejezete — azon feltételeket állapítja meg, a melyek alatt az állam bármely, eddig be nem vett felekezetet ilyenül elismer, s szabályozza az ilykép elismert vallásfelekezetek külső vonatkozásait az állam és a többi felekezetek irányában. Végül a harmadik csoport — a törvényjavaslat harmadik fejezete — rendezi azok felekezetközi viszonyait, kik az eddig bevett, vagy ezentúl elismerendő vallásfelekezetek egyikéhez sem csatlakoznak. A javaslat kidolgozásánál főleg arra voltam tekintettel, hogy egyrészt a teljes vallás- és lelkiismereti szabadság érvényesüljön, másrészt pedig az állam jogai és érdekei biztosíttassanak. Az államhatalom ennélfogva nem nyul bele a felekezetek hitelveibe, isteni tiszteletébe, egyházi szervezetébe, hanem megkívánja, hogy azok semmiben sem lépjenek tul azon korlátokon, melyeket az állam törvényei és a közerkölcsiség kívánalmai elengedhetlenül megvonnak. Gróf Csáki/ Albin, vallás- és közoktatási miniszter. RÉGISÉGEK. ^ A. ti&ticl/l egyházmegye esperesei« e. cikkre. Válaszul Mokos Gyula urnák. Nem vártam, hogy »Töredékek* cimü igénytelen dolgozatommal valaki a »könyvismertetés* rovatában foglalkozzék. Megelégedtem azzal, hogy a lapszerkesztők a könyvészet rovatban egyszerűen regisztrálják. Még a Tariczky Endre plébános kitüntetése sem keltett bennem irigységet, kinek az enyémnél jóval szükebbkörü munkája, melyben azt kutatja, hogy a népvándorlás mennyiben érintette a tiszafüredi Kócs szigetet, egyik egyházi lapunkban egy egész oldalra terjedő bemutatásban részesült. És ime Mokos Gyula ur, e nagy szorgalmú kutató, rátalált az én Töredékeimre s érdemesnek tartotta a bővebb ismertetésre e lap 20-ik számában. Ha vágytam volna ilyesmire, most elmondhatnám : »adtál uram esőt. ..« Mindazonáltal köszönet érte, nem ugyan saját részemről, mert dolgozatomat, bár burkoltan, de mégis eléggé kivehetőleg tömérdek tévedésekben leiedzőnek gyaníttatja s a tatai esperesek névsorának s működési idejének ugy vélt kiegészítése után oda konkludál, hogy rossz szolgálatot teszünk az ilyen Töredék-félékkel; hanem köszönet érte a tatai Klió nevében, a mennyiben egyetlenegy adattal járul a tatai ref. egyházmegye esperesei egyikének, az elsőnek: 11. Kies Istvánnak életéhez. Minden egyéb megjegyzése garasos értékeknek nagy summák gyanánt mutogatásából áll. Sietek a bizonyításhoz. Csak mellesleg jegyzem meg én is, hogy a Töredékek 67-ik lapjának első mondatában nincs a komjáti traktus 1713-ban hivatalosan eltörölve. Csak az van mondva abban a mondatkörben, hogy az 1713-ban püspökké lett M. Kossá Péterre a nagy zivatar után már csak a roncsok összeszedése várt. Hivatalosan igenis még állt a traktus, mert esperese — 31-ből 5-re leolvadt ekklézsia esperese — az azon évi ker. gyűlésen jelen volt; de tényleg a valóságban a traktus már nem állt. Az esperes élt; de egyházmegyéjének gyülekezetei meghaltak. A tábornok állt; de hadserege elhullott. Ugyanilyen érteni nemakaráson alapul azon anachronizmus gyanánt feltüntetett állítás is, hogy szerintem R. Kies István 1711-ben lett esperes, holott alább néhány sorral azt mondom, hogy a tatai traktus 1709 — 11 közt vált el a komáromitól s lett önálló, külön esperessel, R. Kies kormánya alatt. Már előzőleg s több helyütt hangsúlyozom (Töredékek 64., 65. lap\ dült betűkben nyilvánítom, hogy »nem határozható meg szabatosan: mikor, hol s mily körülmények közt történt a két (komáromi és tatai) traktus különválása. Csak következtetni lehet a valószínű időpont megközelítését*. És én a viszonyok egybevetéséből következtetve mondom, hogy 1709—11 közt történhetett egyházmegyénk különválása s önállóvá létele s mint ilyennek, első esperese R. Kies István volt. És — engedelmet kérek — bizony Mokos urnák sem sikerült ezt az időpontot kétségbe vonhatlan bizonyossággal, szabatosan, sőt semmiképen sem megállapítania. Mert abból, a miket Mokos ur saját forrásai után állít, hogy t. i. R. Kies István előtt is voltak esperességet viselő lelkészek a mostani tatai egyházmegye egyikmásik gyülekezetében, mint Környén, Tatában, sőt abból, hogy R. Kies István nem 1711-ben, hanem jóval előbb — 1695-ben — már esperes volt, ezekből egyátalán