Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-05-11 / 19. szám

eredetileg kontempláltak közül kimarad 4 görögkeleti középiskola 29 tanárral 9 szász középiskola mintegy 93 tanárral tehát összesen körülbelül 122 ember, vagyis a bevenni szándékolt tanárok 21'4%-a. Mi sem látszik természetesebbnek, mint hogy a be nem lépő tanárok helyét foglalják el azok, kiket csak a pénzügyi nehézségek miatt nem vehettek föl azonnal, de kik a protestáns főiskolákban a gimnáziumi tanárok sorsával a legszorosabban össze vannak forrva: az akadémiai tanárokat. Nyugodt lélekkel, teljes meggyőződéssel mondhatom, hogy a nagyérdemű miniszter, kinek a magyar tanügy s a magyar protestántizmus oly sokat köszönhet, csak félmunkát végez, ha az akadémiai tanárokat csak egyelőre is mellőzi. Tóth Sámuel és Fejes István meggyőzőleg mutatták ki, hogy főbb s ugy irányadó iskoláinkban a középiskolai tanárok az egész létszám kisebb részét teszik. És itt mindjárt számot kell vetnem azzal a kérdéssel, elfogadhatók-e a theologus tanárok fölvétele ellen nagyon előkelő férfiak által hangoztatott érvelések ? Ha ez a nyugdíjintézet csak legkisebb mértékben veszélyeztetné is protestáns önkormányzati jogainkat, akkor szót sem emelnék e tanárok fölvétele mellett, mert elismerem, hogy a theologiai képzés a felekezeti oktatásügy minden része körül legjobban oda van forrva az egyház testéhez s ennek jövőben is tisztán egyházinak a felekezetinek kell maradni. Ámde a tervezetnek egyetlen pontja sincs olyan, mely autonómiánkra csak némi veszedelmet is rejtene magában, mert hiszen az e nyugdíjintézetbe tartozó tanár nyugdíjazása csakis az egyházi főhatóság kezdeményezésére történhetik s a kérdést előzetesen az illető főhatóság és a miniszter által kinevezett vegyes bizottság vizsgálná meg s csak ugy mondaná ki a miniszter a nyugdíjazást. Tehát az iskolai főhatóság akarata nélkül egyetlen tanár sem lesz, talán politikai érdekekből nyugdíjba küldhető. Azt az érvet sem fogadhatom el a theologiai tanárok fölvételének cáfolatául, hogy más felekezetek is hasonló igényeket támasztanának, mert ime, a görögkeletiek és az erdélyi szászok még hiva se jönnek, ők a magyar állammal semmi összeköttetésbe nem akarnak jönni; a római s görögkatholikusok theologiai tanárai pedig világi és szerzetes papok, kiknek ellátásáról saját egyházi törvényeik és állami adományból bírt javaik bőségesen gondoskodnak; e felekezetek hittanárainak tehát az állami nyugdíjazásra semmi sziikségök, ahol pedig szükség nincs, ott az államnak kötelessége sem létezik. De igenis nagyfontosságú követelmény, hogy a valóban hazafias missziót teljesítő protestáns theologiai tanári kar javára a magyar állam is juttasson már valamit, mert kérdés, hogy. ha innen kimaradnak, lesz-e saját egyházaikban elég erő és akarat önkormányzati jogkörükön belül, saját erejükből pótolni teljes mértékben azt, amitől itt elestek, mert, ha nem, ez a protestáns hittani képzés rohamos hanyatlásának okozója lesz. Megvalljuk, mi a theologiai tanárok bevételét is óhajtanok, de azt már a legsürgetőbben kérjük, hogy a kimaradó 122 középiskolai tanár helyébe az összesen mintegy 25—26 jogakadémiai s 3—4 bölcsészeti akadémiai tanár fölvétessék. Hogy ez a megállapított költségvetés minden emelése nélkül lehetséges, sőt azt föl sem emészti, azonnal igazolni fogjuk. A tanácskozás folyamán kitűnt, és a miniszter is hangsúlyozta, hogy 62 iskola és 568 tanár ellátása sem vesz többet igénybe évi 120 ezer forintnál, holott a szükséglet 141 ezer forintra van fölvéve. Ebből az 568 tanárból elmarad 21 °/0

, tehát az állam 60 ezer forintján felüli jövedelemből is, melyet e változás nem érint, elesik 2l°/0

, vagyis évi 17 ezer forint. Ha ez összeget az eredetileg fölvett szükségletből levonjuk, marad a nyugdíjintézet számára nem kevesebb, mint évi 124 ezer forint jövedelem, amennyi még mindig 4000 frttal haladja felül azt, amennyi 568 embernek, tehát a kilépetteknek ellátására is igényeltetnék; annál inkább elegendő lesz arra, hogy az a 30 akad. tanár — ha már a theologiaiak, mellőztetnek is — fölvehető legyen, mert hisz végre ezek is fizetnek. 30 akad. tanár körülbelül annyit fizetne be egyszer s mindenkorra, hogy az végtelen évi járadékra átszámítva 1000 frtot tenne évenkint; ugyanezek után a fentartók 5°/0

-val — mert ha gimnáziumiak után 3°/0

-ra J mérsékeltetik is, akadémiaiak után maradhat 5°/0

, fizetnének körülbelül évi 2000 frtot, s csupán a felek, jogakadémiák hallgatóit vévén is fel á 3 frt — holott itt szükség esetén 4—5 frt is lehetne a befizetés -— újra 1000 frtnál nagyobb összeg, összesen több, mint évi négy ezer forint jönne fci. Ha tehát 120 ezer forint elég 568 ember nyugdíjazására, 128 ezer bizonyára annyira elég 476 tanárra, hogy még a fentartók s tanulók hozzájárulásának tervezett leszállítása is lehetséges, mert erre különben is a Kovács Albert által megjelölt megtakarítások elegendők. De ugyané keretben lehetséges a protestáns tanítóképzőintézeti, s a középiskolai képesítéssel biró protestáns felsőbb leányiskolái tanárok fölvétele. Az oly tanítóképzőintézeti tanárok száma, kikre ez intézkedés kiterjedne, nem több 20—22-nél s mivel 2—3 ezer forintjövedelme ezek belépése után is lenne a nyugdíjalapnak, valóban az adott körülmények közt ők is a legnagyobb könnyűséggel vehetők föl Bár megvallom, hogy a magam részéről semmi nehézséget nem látok abban, ha a tanítóképzőintézeti tanárok a bőséges vagyonú néptanítói nyugdíj- i intézetből kapnának penziót. Ezt ők nem vehetik kisebbítésnek, mert hiszen a kinek középiskolai, vagy magasabb képesítése van, az ennek folytán el nem veszti rangját. De természetes folyománya volna ez intézkedés ama felfogásnak, mely a minisztérium egész tanügyi politikájában s a miniszteri jelentésekben is nyilvánul, hogy t i. a tanítóképzés a népoktatás kiegészítő, bár legmagasabb része; azt sem szabad felednünk, hogy ama 9 millió forintnyi vagyon összehozatalában protestáns lakosságunk járulékai is jelentékeny szerepet játszottak, sem azt, hogy a nyugdíjazás nem rangkérdés, mert a nyugdíjazottra csak az a fő, hogy tiz évi szolgálat után 40%-ot, 30 évi szolgálat után teljes fizetését kapja nyugdíjul s megfelelő arányban végkielégítést, özvegye nyugdíjt, gyermekei nevelési pótlékot. Azért tehát, ha a tanítóképzőintézeti tanárok fölvétele csak egy percig is halasztaná az akadémiai jog- és bölcsészeti tanárok fölvételét, e módozat alkalmazását óhajtanám. De mert a protestáns akadémiai tanárok a tanítóképzőintézet beliekkel haladéktalanul és együttesen helyt nyerhetnek a költségvetés minden terhelése nélkül az állami nyugdíjintézetben azon hézag folytán, melyet a görögkeleti és szász középiskolai tanárok kimaradása okozott: magától érthetőleg az az ohajtásom, hogy a protestáns középiskola, akadémia és tanítóképző együtt vonulhasson be Csáky gróf nagy alkotásába. A felszólalások jelentékeny részén vörös fonalként húzódott keresztül azon nézet, hogy a protestáns iskoláik fentartói a tervezet szerint reájuk háramló terhet, a tanári fizetések 5%-át kitevő évi járulékot annyira nem bírhatják meg. hogy e miatt nagy részük ki fog maradni az intézetből. Én magam is elismerem, hogy a protestáns egyház szegénysége oly nagy, megoldandó feladatainak száma oly