Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-04-27 / 17. szám

lesz megvalósítva. Reméli és kéri a járulékok lejebb szállítását, bár némelyek túlságos aggodalmaskodásában nem osztozik. Kívánja a felsőbb intézetek felvételét, mert a protestáns főiskolák belső szervezete teljesen egységes és pl. a sárospataki főiskolában a gimnáziumi tanárok az összes tanerőknek csak kisebb számát teszik, s a belső kapcsolat abban is mutatkozik, hogy az akad. tanárok sokszor a gimnáziumból lépnek elő. A prot. gimnáziumi s akad. tanárok nyugdíjazásának elkülönített megoldása tehát sokkal nehezebb, mint az együttes, föltéve, hogy a középiskolaiakon kivül e nyugdíjintézetben csak az akad. tanárokra lesznek tekintettel, s ez esetben az utóbbiak bevonása a tervezet által fölállított kereten belül, a 60 ezer forint évi államsegély emelése nélkül megtörténhetik. Anynyi bizonyos, hogy a vezérlő iskolák a nagyobbak s ezek a kérdés egységes megoldása esetén okvetlenül belépnének, ellen esetben egyik, vagy másik kimaradhatna. Mindkét eshetőség éreztetné üdvös, vagy káros hatását a kisebb iskolák magatartásában. Sajnálattal látja, hogy a theol. tanárokról egyáltalán nem történt gondoskodás, sőt az még kilátásba sincs helyezve. A tiszáninneni ev. ref. egyházkerület s a sárospataki főiskola ezt kérelmezte, még pedig azon indító okból, mert mig a tervezet semmi veszélyt nem foglal magában autonómiánkra, addig másrészt tagadhatatlan tény, hogy más felekezetek nagy gazdagsága épen állami javadalmazásból állt elő, s igy évi néhány ezer forinttal többet az állam részünkre is áldozhatna. Bizonyosra veszi különben, hogy kerülete a saját theol. tanárai felvétele után eső járuléktöbbletet kész volna az állam minden ujabb megterheltetése nélkül fedezni. Egyszersmind kéri a minisztert, nyilatkozzék az iránt, bajlandó-e a theol. tanárokat fölvenni, vagy nem, hogy tagadó válasz esetén a fentartók előkészíthessék a róluk való gondoskodást. Ludmann Oltó eperjesi ág. ev. főgimn. igazgató a tanári kar hálájának s köszönetének tolmácsolása után abban látja a tervezet főelőnvét, hogy a nyugdíjazást az állami törvény alapelveire fekteti s teljes viszonosságot hoz létre. Ellenkező esetben a protest. iskolák folytonos sülyedésére lehetne kilátásunk az állami szolgálatba való tömeges átmenetelek folytán. Nincs egy véleményben Zelenka püspökkel aggodalmai tekintetében. Elfogadja az önkéntes belépés elvét is, de csak oly feltétellel, hogy a kivül maradó intézetekre, mondassék ki azon szabály, mely szerint az államival felérő nyugdíjat kötelesek adni tanáraiknak, — a protestáns tanügy érdeke csakis igy lesz megvalósítva. Azt nem tartja megengedhetőnek, hogy a fentartók terhe a tanárokra háríttassék át. Bízik a pártfogóságok áldozatkészségében. Hiszen az egy-egy tanár után fizetendő évi 50—60 frt nem lesz tulajdonkép egyéb, mint a tanári javadalomnak ennyivel való némi csekély emelése. A tanulók részéről a 8 frtot soknak tartja, szerinte 2 frt elegendő. De az államsegélyes intézeteket illetőleg, hol a tandíjnak szerződés értelmében, egyeznie kell az állami iskolákéval, kéri a minisztert, hogy e 3 frt tandíjba beszámítható legyen, vagyis hogy a tulajdonképeni tandíj annyival kevesebbre tétessék, mert ellenesetben a vagyontalanabb tanulók a most már tényleg kevesebb díjat követelő állami s kir. kath. intézetekbe mennének át. Dr. Bartha Béla sárospataki ev. ref. jogakad. tanár tekintettel az idő előrehaladt voltára, nemcsak ígéri, de meg is tartja, hogy röviden szól. A jogakad. és theol. tanárokat illetőleg teljesen csatlakozik Fejes alapos érveléséhez, de bizonyos, eddig nem érintett szempontokra kívánja a figyelmet fölhívni. A miniszter barátja a jogakadémiáknak, azokat szükséges és hasznos intézeteknek tartja s tovább kívánja fejleszteni; a legközelebb tartott jogi szakoktatási ánket kimondotta, hogy csak azon akadémiák nyerjenek államvizsgáztatási jogot, melyeknél nyolc rendes jogtanár van alkalmazva, a tanári minősítést pedig az egyetemi magántanári képesítés előleges megszerzésével kívánja fokozni. Szemben a miniszter ama jóindulatu törekvésével s a tanári képesítés eme szigorításával, méltánytalan, sőt visszás volna, ha a jogtanárokról a középiskolaiakkal együtt nem történnék gondoskodás, sőt az ő nyugdíjazásuk esetleg éveken át függőben maradna, mert ez a jogtanári pályát a gimnáziumi tanárkodás színvonala alá sülyesztené. A mi pedig a theol. tanárok felvételét illeti, ezt az eddig hangoztatott érveken felül még abból a szempontból is kívánja, mert ezek nevelik a leendő papokat, a kik ugy vallás-erkölcsi miveltségük, mint fontos nemzeti missziójuk által is a népre oly fontos vezérlő befolyást gyakorolnak s politikai szerepök félreismerhetlen jelentőségű. Már pedig az ev. ref. theol. intézetek ellen széles e hazában, az ág. evang. ellen Királyhágón innen ily szempontból nemcsak hogy kifogást tenni nem lehet, hanem ellenkezőleg a legszebb hazafias missziót teljesítik. E theol. tanári kar felvétele tehát már az állameszme szempontjából is kívánatos. Felekezeti aggodalmaktól nem tart, mert az állam semmit sem adott még, hogy ugy mondjuk oly olcsón, az önkormányzati jogok feláldozása nélkül, mint e nyugdíjintézetet. De még ha a theologiai tanárok kimaradnának is, akkor sem maradhat ki az a 3—4 u. n. bölcsészeti, akadémiai jellegű tanár, kik a sárospataki s debreezeni főiskolákban alkalmazvák; a jog- és theol. tanárok létezése mellett ezek egészen elkerülték a miniszteri tervezet figyelmét, bizonyára azért, mert külön fakultást, csekély számuknál fogva nem alkotnak. Fölhívja a miniszter jóindulatát oly különleges viszonyok méltánylására, hogy pl. Sárospatakon az ének- és zenetanár és a rendes és igy nyugdíjra jogosult tanárok sorába tartozik. Határozottan föl kell emelnie szavát az ellen, hogy a fentartók s tanulók terhei akár közvetlen pénzáldozatokban, akár közvetve, a köteles szolgálati idő kiterjesztése által a tanárokra háríttassanak. Az iskola jósága a tanári kartól függ, jó tanári kar pedig fentartóknak, tanulóknak is közvetlen érdeke, de ez ismét a javadalmazás minőségével áll kapcsolatban. Különben is a protestáns tanári kar nagyobb része szegény s eladósodott, terhe mérséklését nem kéri, nem is szólt itt egy tanár sem ezen irányban, mind a fentartókért s tanulókért emelték föl szavukat, de ujabb terhet nem bírnának. A 35—40 évi szolgálati idő elfogadhatlan, az évek az élet legdrágább javai, ezekkel oly könnyen nem lehet elbánni. 30 év multán a tanároknál ha nem is a teljes munkaképtelenség, de a hanyatlás beáll. A kik képesek még azután is szolgálni, saját előnyükért szívesen szolgálnak. Kéri a minisztert, hogy a fenálló nyugdíjintézeteket hagyja teljesen érintetlenül, mert különben a legnagyobb magánjogi bonyodalmak állhatnak elő. (Folyt, köv.) Dr. Bartha Béla, TÁRCZ A. Iskolaügyünk története 1770—-1820-ig. (Folytatás.) íme ily értelemben volt az országgyűlés a protestáns iskolák coordinaciójáról, íme ily kedvező az országos küldöttség felfogása a ref. iskolák szabadságára. De mit tett egyházunk e szabadság érvényesítésére? Összeül a