Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1893-04-13 / 15. szám
hogy megvizsgáljam, vájjon megegyeznek-e valamely más felvétellel, mint azzal, hogy a feltámadás hite valóságon alapult. Csupán három lehető alternatíva áll előttünk. 1. .lézus vagy tényleg feltámadott a halálból; 2. vagy, a feltámadásáról való hit a legszándékosab.ban kieszelt csalás eredménye; 3. vagy Jézus eredeti követői valamely lelki hallucinátió áldozatai voltak, Más alternatíva lehetetlen. Felesleges volna a második alternatívát vizsgálnunk, mert azt mint tarthatatlant a kiváló modern hitetlenek is feladták. Két theoriát alkottak, mely észszerű magyarázatát nyújtaná a Jézus feltámadásáról szóló hit eredetének, azon felvétel alapján, hogy az a tanítványok lelki hallucinátiójának volna tulajdonítható. Az első az : hogy ők oly túlzó enthusiasták és hiszékenyek voltak, hogy közülök egy vagy több azt képzelte, hogy látta Jézust felfeszíttetése után és hogy sikerült elhitetni a többiekkel is, hogy az megtörtént tény lett volna. Ez a theoria tudományosan visió tbeoriának neveztetik. Többféle alakban kidolgozták ezt, de^kozülök Renáné nevezhető a legszebb példánynak, t. i. hogy Mária Magdolna fájdalma és felindulása között a kertészt Jézusnak gondolta, azt képzelte, hogy az támadott fel a halálból s képzelgését közölte a többiekkel is. A másik az, hogy Jézus nem halt meg valóban a felfeszíttetés következtében, hanem a keresztről csak ájultan vették le, mely ájulásból a sírboltban felébredt, hogy kimerült állapotában sikerült kimásznia onnan, eljutni egy menedékhelyre, hol nem sokára azután meghalt; és hogy az ő hiszékeny követői e részleges magáhoztérést a halálból való leitámadásnak képzelték. Azonban, ha elismerjük is e theoriák közül valamelyiknek valószínűségét, határtalan s mondhatnám olyan mértékű hiszékenységet kellene feltételeznünk a Jézus követői részéről, mely már az elhihetőség határán is tul megy. S midőn okát kérdezzük e rendkívüli hiszékenységnek, az egyetlen válasz az, hogy e zsidók e korban rendszeresen hittek a természetfeletti és démoni erőkben. E theoriák közül vegyük első sorban a másodikat. Megengedem, hogy egy ember, ki egy ideig függött a keresztfán, levétetvén s kellőleg gondoztatván, magához térhet. Ez, amint Josephus elmondja, megtörtént egy barátjával, bár ez kivételes eset volt, mert három közül kettő a gondozás dacára is meghalt. De Jézus eseténél tekintetbe kell venni a hitetleneknek azt is, hogy ő ellenségei kezei közt volt, a kik mint nyilvánosan kivégzett bűnösnek temetését is bizonyára ellenőrizték és igy kizárttá tették azon lehetőséget is, hogy sírjában magához térjen. Igaz, hogy az evangéliumok elbeszélik, hogy Pilátus átengedte Jézus testét barátainak; s e tényre vonatkozólag csak az ő értesítésük alapján tudunk valamit, a hitetlenek azonban azt állítják, hogy ezek nem történeti okmányok és ennélfogva e különös esetben nem vehetjük őket tekintetbe. Ha azonban elfogadják az evangéliumok állítását e pontra vonatkozólag, kénytelenek elfogadni azt az állítást is, hogy Pilátus, mielőtt a testet átengedte volna, gondot fordított arra is, hogy megbizonyosodjék, vájjon Jézus tényleg meghalt-e; és hogy Jézus azután egy sírboltba helyeztetett, melynek bejárását egy nagy kővel zárták el. De azok. kik a fentebbi theoriát kigondolták, kénytelenek megengedni, hogy egy, a sziklába vágott sírbolt a legalkalmatlanabb hely arra, hogy egy felfeszített ember ájulásából magához térjen : sót ha még ezt lehetségesnek tartja is, az a nehézség áll elő, hogy vájjon egy ember megsebzett s kimerült állapotában kijuthatott-e a sírboltból, melynek bejárását egy nagy kővel zárták el, s elmenekülhetett-e egy barátja házába, s elrejthette-e magát elkeseredett ellenségei szeme elől? De mivel a felfeszíttetés után Jézus letűnik a történet szinpadáról, ha csak fel nem veszszük, hogy feltámadt a halálból, a hitetlenek kénytelenek megengedni, hogy nemsokára azután a kimerüléstől meg kellett halnia. De ha élve kijutott a sírboltból, bizonyos, hogy a leggondosabban el kellett rejtőznie; mert ha azok, a kik kieszközölhették felfeszíttetését, csak legkevésbé gyanították volna is rejtőzködését, semmiesetre sem hagyták volna zavartalanul, és következésképen tanítványai nem mertek volna egy hangot sem szólni feltámadásáról, a mig el nem vihették volna valamely távoli biztos helyre. Ez, mint minden praktikus ember tudja, áthághatlan nehézségeket okozott volna; és ez esetben Jézus követői közül egy vagy több szándékos csalást követett volna el. De menjünk tovább. Világos, hogy ha Jézus elrejtőzve élt, követői vagy érintkezhettek vele, vagy nem. Ha érintkeztek, lehetetlen lett volna egy megsebzett ember fokozatos felgyógyulását feltámadásnak hinniök; s ha később a kimerülés következtében meghalt, lehetetlen lett volna elhinniök, hogy ő zsidó váradalmak Messiása vala. Ha pedig soha nem látták, az a gondolat, hogy ők mégis elhitték feltámadását, s e hit által erősíttetve megkezdték az egyház újjáalakítását az Ő feltámadása alapján és hogy az sikerült is nekik, sokkal kevésbbé hihető, mind az, hogy a bibliában feljegyzett csudák tényleg megtörténtek. De egy olyan Messiás, a ki kimászott sírboltjából, s elrejtőzve azután nem sokára meghalt, kimerüléstől, nem elégíthette ki annak a társaságnak követelményeit, a mely tönkre volt téve az ő felfeszíttetése által. Követői azt hitték, hogy nemsokára elfoglalja királyságát, és íme. a kereszt lesz trónja és valamely látható birodalomra vonatkozó minden reménynek meg kellett semmisülnie. S mégis a legkétségtelenebb históriai tény, hogy a keresztyén közönség uj életre kelt mindjárt azután, midőn a fundamentum, t i. hogy Jézus a nemzeti zsidó birodalmak Messiása vala, teljesen felforgattatott keresztre feszíttetése által. Nem okozhatta ezt más, mint vagy feltámadás, vagy valami olyas, a mit annak lehetett tévedésből érteni. Valaminek történnie kellett és pedig gyorsan, különben az egyháznak kellett v olna v es znie_ alamfó ja sírjában. Szükség volt a régi messiási gondolat gyors át alá-' KTTpara, ha az egyház hirtelen felbomlását meggátolni akarták. Áz egyház azon alternatíva előtt állt, hogy vagy más szempontból tekinti a Messiást, vagy megsemmisül. Ha azt állítják, hogy Jézus felépült a keresztrefeszíttetés következményeiből és azután visszavonultan élt s tanítványai ezt feltámadásnak képzelték; a józan ész nevében kérdem, hogyha elhihető volna is, hogy egy tanítvány ily hiszékeny volt, mennyi ideig kellet volna e hitnek fejlődnie, mig nem mindnyájan elhitték s elhitték oly mértékben s oly meggyőződéssel, hogy erre alapítva kezdték meg az egyház újjászervezését? Az igazság pedig az, hogy egy ilyen csalódáson alapuló hit kiképződésére nem lehetett elég idő, mert a mig e hit kifejlődött volna, az egyház semmivé lett volna, nem lévén egyetlen kötelék sem, mely összetarthatta volna. Vájjon hihető-e, kérdem, hogy a tanítványok egész testülete elhihette volna, hogy Mestere feltámadt a halálból, ha egyetlen egyszer sem találkozott vele, s hogy ő volt a Messiás, mialatt elrejtőzve élt, hogy biztonságban maradhasson ellenségeitől, s vájjon meg merték volna-e kezdeni az egyház újjászervezését az ő szellemi messiássága alapján, ismervén jól a támadásokat, melyekkel találkozni fognak, ha csak meg nem lettek volna győződve, hogy Meslerük egyenes parancsolatát kapták arra
