Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-04-13 / 15. szám

Igy teljesen bebizonyítottuk, hegy kevesebb, mint 28 év múlva a felfeszíttetés után, három nagy egyház — melyek pedig több száz mértföld által voltak elválasztva II egymástól — teljesen megegyezett ama hitben, hogy a Jézus Krisztus feltámadott a halálból; és hogy ez a hit képezte egyetlen alapját a keresztyén társaság létezésének. S mily hosszú időre lett volna szükség, hogy egy ily hit kialakulhasson egymástól ily távollevő egyházakban!? Teljesen alaptalan tehát az az állítás, hogy az evangéliumok csodás történetei lassanként alakultak ki az első század folyamán és azután tévedésből igaz történetekként fogadtattak el, mert a mi bizonyítékunk kétségbevonhatatlanná teszi, hogy minden csudák között a legnagyobbat az egész egyház egyhangúlag hitte a felfeszíttetés után kevesebb, mint 28 év múlva. 7. Továbbá ez a hit nem csak épen akkor alakult ki. A reá történő utalások természete azt bizonyítja, hogy annak egyidejűnek kellett lenni azoknak a keresztyénségbe vetett első hitével, a kikhez Pál irt. Sokan ezek közül, a mint láttuk, zsidókeresztyének voltak, kiknek igen korán kellett megtérniök, vagy legalább is azoktól kellett nyerniök hitüket, kik az első keresztyének közül valók voltak. A galata levél utalása világosan magában foglalja Jakab és Péter bizonyságtételét is. Egyszersmind a római levél egy legesetlegesebb utalásából azt látjuk, hogy annak az egyháznak tagjai között volt két ember, ki még Pál előtt elfogadta a keresztyénséget. Az utalás annyira esetleges, hogy méltó az idézésre: »Köszöntsétek Andronikust és Juniát, az én rokonimat és fogolytársaimat, kik az apostolok közt is híresek, s a kik előbb voltak a Krisztusban, mint én! S mégis mindnyájan megegyeztek a feltámadásra nézve. Pál hitte azt megtérése óta, vagyis kevesebb, mint 10 év múlva a felfeszíttetés után. Andronikus és Junia hitték ezt még előbb. Péter, Jakab és János hitték ezt kezdettől fogva; mert Pál elmondja, hogy ő közölte velük az evangéliumot, mit a pogányok közt hirdetett, és azok egészében egyet értettek azzal; és a Kor. lev. J5-ik fejezetében arról értesít, hogy mind Péter, mind Jakab látták a Jézus Krisztust felfeszíttetése után. Különösen figyelemre méltó, hogy a mint a galata levélben elmondja, megtérése után három évvel, 15 napi látogatást tett Péternél, a mely idő alatt nála lakott, s a mely látogatás alatt beszélt Jakabbal is. S mivel lehetetlen feltételezni, hogy egymás előtt ki ne fejtették volna nézeteiket a keresztyénség eme fundamentális tényét illetőleg, nem tévedhetünk, ha azt állítjuk, hogy itt e két embernek határozott bizonyságtétele áll előttünk a felől, hogy ők látták a halálból feltámadott mestert. Következik tehát, hogy a feltámadásba vetett eme hit volt az az alap, melyen az egyház újra felállíttatott, mindjárt a felfeszíttetés után. 8. A Kor. I. levélben Pál egy határozott állítást tesz azon személyek számát illetőleg, kik hitték, hogy látták a Jézus Krisztust feltámadása után. Elmondja, hogy egy alkalommal több mint 500 ember látta egyszerre, s a kiknek több mint fele még életben volt, midőn ő levelét irta. S vegyük fontolóra, hogy midőn ezt állítja, menynyire kiszolgáltatta volna ő magát ellenségeinek, ha e tény általánosan elismert igazság nem lett volna. Azok rögtön semmivé tehették volna okoskodását, egyszerűen kimutatván állításának hazugságát. Hogy a kételkedők e tény ereje elől azon állítással akarnak kibúvni, hogy az apostol nem fordított figyelmet az ilyen történetek igazságának kipuhatolására, teljesen tarthatatlan álláspont; mert elfelejtik, hogy azt olyanok előtt mondta, kiknek egyedüli törekvésük csak az vala, hogy állításait megcáfolják, ha ugyan az lehetséges lett volna. De ha 500 személy valóban hitte, hogy látta Jézust fel fesz íttet.ése után, hogy lehetne egy ily különös tényt másként megfejteni, mint csak annak felvételével, hogy az valóban igaz is volt? 9. S továbbá: voltak a keresztyén gyülekezetnek olyan tagjai, kik azt állították, hogy a test feltámadása, ha nem is lehetetlen, de mindenesetre a legkevésbbé kívánatos; és a mit a feltámadás ígérete magában foglal, legfeljebb csak egy nagy lelki átalakulás. S mégis, igen különös sántító logikával elismerték, hogy a Jézus Krisztus feltámadása valóban testi volt. (I. Kor. XV: 14—17.) Az apostol a következő okoskodással iparkodik meggyőzni őket, a mire különösen felhívom az olvasó figyelmét: Hogyan tagadhatjátok ti meg a test feltámadását, midőn elismeritek, hogy a Krisztus tényleg feltámadott a halálból ? Ha a Krisztus feltámadása nem képezte volna az egyházak hitének alapját, igen könnyen elbánhattak volna az apostollal és okoskodásával, egyszerűen megtagadván az Ur testi feltámadásának igazságát. Ez a hely egyszersmind azt is bizonyítja, hogy voltak emberek az egyházban, a kik távolról sem voltak hajlandók vágyó hiszékenységgel elfogadni a halálból való feltámadás történetét. Bebizonyítottam tehát, a legkétségbevonhatatlanabb történeti okmányok alapján, hogy van mégis, legalább egy feljegyzett csoda az evangéliumokban, a mely sem nem mythos, sem nem legenda s még kevésbbé a lélek hallucinátiója, a mely az első század második felében lassanként alakult volna ki; hanem a mit mint tényt hittek azok, kik uj impulsust adtak a keresztyén egyháznak, mindjárt alapítója felfeszíttetése után; és hogy ez volt megujult életének egyetlen alapja. Felemlítem, hogy tartózkodtam az Evangéliumok bizonyságtételére hivatkozni, mivel a hitetlenek azt állítják, hogy azok viszonylagosan igen késői eredetűek. Ezért csupán oly históriai okmányokra támaszkodtam, a melyeknek eredetiségét ők sem tagadják meg. Az marad tehát fenn csak, hogy megvizsgáljuk, vájjon lehetséges-e, hogy e hit a Jézus primitív követőinek valami lelki hallucinátiójából eredt legyen; mert csak ez az egy lehető alternatíva állhat meg annak históriai valóságát illetőleg. De mielőtt ezt tennénk, röviden összefoglalom az olvasó előtt ama pontokat, melyeket a legmagasabb tekintélyű históriai okmányok alapján már bebizonyítottam: 1. Hogy kevesebb, mint 28 év múlva a felfeszíttetés után az egész keresztyén egyház, pártkülönbség nélkül, hitte, hogy létezésének egyetlen alapja az a tény vala, hogy Jézus Krisztus feltámadott a halálból. 2. Hogy abban az időben több mint 250 személy élt még. a ki hitte, hogy felfeszíttetése után még látta élve Őt! 3. Hogy a feltámadás hite közös volt Pállal és leghevesebb ellenfeleivel is. 4. Hogy kétségbevonhatatlan tény, hogy az egész keresztyén egyház hitt alapítója feltámadásában, mint létezésének egyetlen alapjában, hat vagy hét évvel a felfeszíttetés után. 5. Hogy legalább is három eredeti apostol állította, hogy látta Jézus Krisztust élve az ő halála után. 6. Hogy a felfeszíttetés után néhány hónap múlva az egyháznak újra kellett szerveztetnie ama hit alapján, hogy az ő felfeszített Messiása feltámadt a halálból. Néhány hónap múlva mondom, mert hosszabb idő alatt, mig e hit kialakulhatott volna, az egyháznak el kellett volna pusztulnia alapítója sírjában. Ezek levén a tények, melyeknek históriai bizonyítékai kétségtelenek, esupán az marad fenn számomra,