Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-04-13 / 15. szám

náljuk, hogy ennek határozott kifejezést senki sem adott az értekezleten s így tanügyi politikánk a nyugdíjintézet kérdésében is bizonytalan existenciával vergődik az államiság és egyháziság hullámcsapásai között. Mi egyházi szempontból inkább aggódunk az »egy kicsit autonomikus, egy kicsit állami« középiskolák mialt, mint az akár tisztán állami, akár tisztán, de aztán igazán, egyházi iskolák miatt. Pedig ilyen anfibium a legujabbkori protestáns középiskola s ilyen anfibialis lény lesz az államilag segélyezett tanári nyugdíjintézet is. Fájdalom, hogy a prot. tanügy az egyháznak megunt gyermeke, az államnak eltűrt mostohája. Megvalljuk, hogy mind az iskolák, mind az egyházak szempontjából, inkább szeretnénk annak az elvnek érvényesítését, hogy az állam ne csak segélyezze, hanem egyenesen maga állítsa fel az országos nyugdíjintézetet. Az állam erején állított nyugdíjintézet nem sújtaná ujabb teherrel az iskolafentartókat és a tanítlató szülőket, az egyházak pedig nem jutnának abba ferde helyzetbe, melyben a népiskolai tanítók nyugdíjintézetével jutottak, hogy évenként fizetik a nagy állami járulékokat, de közvetlen gyümölcseit nem élvezvén, folytonos panaszszal és zugolódással fizetik. Mert abban mégis csak van egy kis igazságtalanság, hogy az egyház hordozza a nyugdíjintézeti teher nagyobb és súlyosabb telét. Igy is elég költséges dolog protestánsnak lenni! így is lesz abban egy kis visszásság, hogy csak a prot. iskolák tanulói és fentartói fizetnek nyugdíjintézeti járulékokat, s más senki sem az országban. Azért ha lehet csinálja meg a kormány tisztán az állam és az érdekelt tanárok erejével a tanári nyugdíjintézetet; de ha ez semmi szín alatt nem lehetséges, akkor vállalja el legalább a nagyobb felét a fizetésnek, hogy tul ne terhelje a különben is sok oldalról igénybe vett prot. közönséget. Ennyit a méltányosság nevében is kérhetünk és sürgethetünk. Harmadik észrevételünk a nyugdíjintézet tagjaira vonatkozik. A tervvázlat szerint egyelőre csak a középiskolák tanárai vétetnek fel a nyugdíjintézetbe, az akadémiai és praeparandiai tanárok csak később. Az ankéten Tisza Kálmán főgondnokon kivül (ki a theol. akadémiai tanárok kihagyását kétszer is hangsúlyozta) mindenik felszólaló nyomatékosan sürgette, hogy a praeparandiai és az akadémiai, tehát a jogi és theologiai tanárok is felvétessenek. A felszólalók az akadémiai tanárok kihagyásából származó visszássággal, a prot. fő- és középiskolák szerves kapcsolatának megbontásával, az akadémiák kulturális hivatásával s mindenek felett a létező gyámintézetek körében keletkezendő kikerülhetlen jogi tette az ankét kívánságait összefoglaló zárbeszédében, hogy a gimnáziumi tanárokon kivül lehetőleg az összes többi tanárok s legalább az akadémiai tanárok már most felvétessenek a nyugdíjintézetbe. Az ankét ez egyhangúlag nyilvánított nézete a kivül álló köröknek is kezdettől fogva táplált és több izben kifejezett forró óhajtása, melynek teljesítését nem tudjuk elég melegen kérni és sürgetni a minisztertől. Az akadémiai oktatás színvonalának emelése, az akadémiai tanárok jogegyenlősége, az érdekelt tanárok békéssége, a fő- és középiskolák belszervezete és gyámintézeteik békés fejlődhetése érdekében. Mert azt bizonyára nem akarja a jóindulatáról ismeretes közoktatási kormány, hogy midőn a prot. iskolaügy középfokát elismerésre méltó buzgósággal fejleszti, ugyakkor és ugyanazon intézkedésével az akadémiai oktatást a maga fejlődésében megzavarja. Az akadémiai és gimnáziumi tanárok nyugdíjügyének kétfelé választása pedig ezt eredményezné. Tizszer is megfontolandó e lépés, mert az akadémiai tanárok kihagyása miatt könnyen hajótörést szenvedhet az országos nyugdíjintézet ügye. Az iskolafentartó prot. egyháznak akadémia és gimnázium egyenlő gyermeke. Mi bizunk a miniszter többször tanúsított méltányosság és igazságérzetében. A legfőbb dolog pedig az, hogy akár teljes állami, akár fokozott állami hozzájárálással minél előbb szerveztessék az összes fö- és középiskolák számára az országos tanári nyugdíjintézet, mert periculum est et in mora et in divisione! Sz. F. A Krisztus feltámadásának történeti bizonyítékai. (Folytatás.) 6. Most tekintsük a római levél által nyújtott bizonyítékot. Ha ellenvetésképen fel lehetne hozni, hogy Pál maga alapította Korinthusi és (laláciai egyházakat, és hogy a feltámadásra vonatkozó véleményét még ellenfelei is elfogadhatták, a római gyülekezet egyáltalában olyan volt, melyet ő sem nem alapított, sem meg nem látogatott. Minden bizonynyal már létezett több évvel ezelőtt, midőn levelét irta hozzá; és oly népes és fontos egyház vala, hogy nem félhetett a félreértetéstől, midőn mondá, hogy L hitüknek mind az egész világon híre vagyon«. Tekintélyes zsidó elem élt itt: és nem lehet kétség a felől, hogy mivel nagy csomó idegen látogatta meg a fővárost, az egyház tagjai közt képviselve volt a keresztyén gondolkozásnak minden faja. S mégis azon legteljesebb bizalommal beszél az egyházhoz, hogy annak tagjai a feltámadásra nézve épen azt vallják, a mit ő. Ez kitűnik a levél kezdő szavaiból: »Megbizonyíttatott hatalmasan Isten Fiának lenni a szentelő Lélek szerint, a halálból való . _ feltámadás által« és ugyanezen igazság hatja át a levél zavarokkal argumentáltak. A miniszter is kijeléírj egész tartalmát. i 7