Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1893-03-23 / 12. szám
A bizottság által a kérvényekre kiadni javasolt öszszeg: 20.664 frt. Ezekkel kapcsolatosan utasítja a konvent az egyházkerületeket s ezek közgyűlései utján az egyházmegyéket, hogy a kérvények kiállítása körül semmi alaki hiányt el ne nézzenek, vagy ők ne tegyenek, mert ez a segélyre szorultak rovására vezet minden esetben; ajánlataiknál vegyék tekintetbe az előző év segélyeit, hogy oly nagymérvű különbségek, mint a minők fent is láthatók ne forduljanak elő; a kiosztott segélyek hovafordításáról az esperesek jelentést tegyenek a püspöknek, a püspökök pedig e jelentésekből állíttassanak össze egy táblázatos kimutatást, melyhez a mintaivet a bizottság megküldi, s ezt minden év december végéig a bizottság előadójához küldjék be. Ugyancsak a jelentés szól a zsinati törvények értelmében módosított kezelési szabályokról is, melyek tárgyalását a konvent a következő ülés napirendjére tűzte ki. Ezzel kapcsolatosan a marosvásárhelyi egyház közalapi kérvényére hozatott határozat. Ez egyház a minimumon jóval alól maradó általányösszeget kiván fizetni. A konvent a beadott kérvényének helyet nem adva, utasítja nevezett egyházat közvetlen főhatósága utján, hogy a lélekszám szerinti minimalis összeg tekintetbe vételével tegye meg ajánlatát. Ezután a konvent elismerését fejezi ki a bizottságnak a részletes és kimerítő jelentésért. Majd az időközben megürült, vagy csak ideiglenesen hiányzó bizottsági helyeket tölti be, s ezzel kapcsolatosan azon óhajának ad kifejezést, hogy kívánatos jövőre nézve az egyes bizottságoknak — amennyire csak lehetséges — a rendes konventi ülés előtt legalább egy nappal az ügyek előkészítése érdekében való összeülése; előzetesen az elnökség a kellő értesítés után az illetékes ügyiratokat rendelkezésökre bocsátja. A március 16-iki ülésben az előző ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után az egyházi közalapnak a végrehajtóbizottság által módosított kezelései szabályai vétettek tárgyalás alá. Módosítás alá csak a régi kezelési szabályzat I. rész »Utasítások a gyülekezeti hatóságok részére* cimü 5., 7., és 11. §. kerültek. Nevezetesen: az 5. §. az évenkénti uj járulékok megállapítására nézve kimondja: a) hogy a presbyterium valamelyik tagja, január első felében »egyenként« megkeresi azokat az egyháztagokat, kik a megelőző évi bevallási évre fizetőkül bejegyezve még nincsenek, s felszólítja őket, hogy a zsinati törvény értelmében vagyoni és kereseti viszonyukhoz képest önként válasszanak egy osztályt a 16 közül, melybe besoroltatni kívánnak s a mely szerint fogják fizetni évi járulékaikat, b) A presbyterium a járulékok kiigazításával foglalkozó januári gyűlésre hivassa maga elé 1. azokat az újonnan felírandó egyháztagokat, kik vagy egyáltalában egyik osztályba sem akartak besoroltatni, vagy feltünőleg csekély terhet vállaltak magukra; 2. azokat, a már felirt egyház tagokat, kik vagy felszólaltak, vagy ellenök felszólamlás adatott be: 3. s végül azokat, kiknek járulékát felszólamlás hiányában is emeltetni akarja, s hivja fel őket, hogy a bevallást magok önként helyesbítsék. A kik még ezen felhívásnak sem engednek, azokat jelentse be az egyházmegyének s egyúttal terjeszszen fel indokolt javaslatot az iránt, hogy az illető melyik osztályba volna sorolandó. Valamint terjeszsze fel, indokolás mellett, azok névjegyzékét is, kiknek a fizetés alól való felmentését javasolja. c) A felebbezett bevallások és a fizetés alól való felmentések ügyében a presbyterium indokolt javaslatának figyelembe vételével a Zsinati Törvény 264. §. értelmében az egyházmegyei hatóságot illeti a végérvényes határozat hozatala. d) Azt illeti meg a határozás joga abban az esetben is, ha esetleg a presbyterium az egész egyházközségre nézve bármely oknál fogva megtagadná a közalapi adóbevallást s nem csinálná meg a kirovást. Ily esetben az egyházmegyei hatóság eszközli a kirovást és ennek végrehajtásával a presbyteriumot bizza meg. Ha ez ezt is megtagadná, ellene a fegyelmi eljárás azonnal megindítandó. Tekintettel a Zsinati Törvény 262. § -ára az állami adókulcs alkalmazásánál az állami egyenes adó 1 százaléka szolgáljon irányadóul. é) A Zsinati Törvény 266. § megengedi, hogy ott, hol valamely egyház viszonyai azt igénylik, az egyházmegye felterjesztésére az egyházkerület engedélyével a kivetés 5 évről 5 évre történhessék, feltéve, hogy az öszszeg azáltal csekélyebb nem lesz annál, a melynek befolyni kell, ily módon való kivetés s illetőleg megajánlás a presbyterium jogkörébe tartozik, de az elbírálás az egyházmegyét, illetőleg kerületet illeti. A 7. §. A bevallási iv elkészítésére nézve ad utasítást. Az uj bevallási ivnek, hasábokra osztott négy főrovata van : az I. az egyháztagok neve számára, melybe az egyházközség jegyzője a januári gyűlés előtt irja fel minden adózó egyháztag nevét, kivétel nélkül, betűrendben, a házszám megjelölésével; a II. főrovat a hátralékok kezelésére; a III. folyó évi járulékok rovata; a IV. a tőke természetű adományok bejegyzésére szolgál. A 11. §. a bevallási ív lemásolásáról szól. Miután a bevallási ivnek mind évi járuléki, mind hátraléki rovata kitöltetett, az egyházközség jegyzője készítsen róla egy pontos másolatot. Mind az eredetit, mind a másolatot a lelkész és gondnok aláírják, azon nyilatkozat hozzáadásával, hogy felelősség terhe alatt bizonyítják, hogy a kérdéses gyülekezet a törvény rendelkezése értelmében fizetésre kötelezhető minden tagja, benne foglaltatik. A lelkész ugy az eredeti példányt, mint a másolatot, a számadások megvizsgálásának okmányait, felszólamlásokat, a presbyterium januári gyűlésének a kiigazítások, törlések és felmentések ügyében tett indokolt jegyzőkönyvi javaslatait január hó végéig terjessze fel az espereshez végleges megállapítás és megerősítés végett. A kezelési szabályok megállapítása után a konvent megbízza a végrehajtó bizottságot, hogy a Zsinati Törvény életbeléptetése után e módosított kezelési szabályzatot az illetékes hatóságoknak küldje meg. A segélyért folyamodott egyházak és lelkészek kérvényei s az egyházmegyék és egyházkerületek ajánlatai alapján a konvent a végrehajtóbizottság javaslatára összesen 20.545 frt segélyt szavazott meg. (A részletes kimutatás Lapunk más helyén olvasható. Szerk.). Ezek után a konvent köszönetét fejezi ki a végrehajtó bizottságnak és jegyzőjének a terjedelmes és kimerítő jelentésért. Olvastatott a gerjeni egyháznak egyenesen a konventhez terjesztett segélyezési ügyben való kérelme Szász Károly püspök ajánlatának mellékletével együtt. Tekintettel arra, hogy az árvizveszedelem akkor érte az egyházközséget, hogy már physikai ideje sem lehetett nevezett egyháznak kérelmezésében a törvényszabta formaságok megtartására, a fenmaradt 119 frt összeget a konvent egyhangúlag megszavazza Gerjen egyháznak, azzal az általános érdekű kikötéssel, hogy ez az eset jövőre nézve bármely egyházat illetőleg precedens nem lehet. A zsinati gazda számadásainak megvizsgálására kiküldött bizottság jelenti a konventnek, mint a zsinat