Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-03-23 / 12. szám

által ez ügyben megbízott hatóságnak, hogy azok teljesen rendben vannak, túlfizetései kiegyenlítettek. A konvent jegyzőkönyvileg köszönetét fejezi ki Zseni József gazdának, valamint Pest-vármegye alispánjának buzgóságaért és áldozatkészségeért. Osváth Elemér. A magyar protestáns irodalmi társaság közgyűlése. Irodalmi társaságunk ez évi közgyűlésétől sok refor­mot vártunk, mert éreztük, érezzük, hogy ebben a nagyra hivatott irodalmi egyesületünkben termékenyítőbb lélek­nek, elevenebb életnek kellene lüktetni. Maga az elnök és a buzgó titkár kiadták a reformra hivó jelszót abban a Felhívásban, melyet a »Protestáns Szemle* folyó évi I. füzetével a tagoknak szétküldtek. Az egyházi lapok is sürgették a reformokat, tanácsoltak ki egyet, ki mást; de a reformok legnagyobb részének szárnyát szegé a társaság szűkös pénztára, melynek deficitje a tagok nagy részének rendetlen fizetése s az igy felszaporodott hátra­lékok miatt évről-évre aggasztóbb mérveket ölt. Az idei közgyűlés és választmányi gyűlés nagyobb szárnyalását is ez bénította meg. De nem egészen. A közgyűlést megelőzőleg, március 15-én választ­mányi ülés tartatott. Szép számmal jelentek meg a tagok: Szász Károly elnöklete alatt Baksay S., Csiky Kálmán és Lajos, Farkas J., Fejes I., György E., Hegedűs Sándor, Kenessey B., Mitrovics Gy., Német István, Papp Károly, Petri E., Révész Kálmán, Perlakv Elek, Szász Domokos, Szőts Farkas, Zelenka Pál és Zsilinszky Mihály voltak jelen. A választmány a társaság pénzügyi helyzetéről a pénzügyi bizottság (Hegedűs Sándor elnöklete alatt Perlaky E., Petri E. és Szőts F. biz. tagok) jelentése alapján azt a leverő értesülést vévén, hogy a hátralékok megdöbbentően fölszaporodtak, az indítványozott reformok­nak csak egy részét javasolta a közgyűlésnek. A többiek megvalósítását jobb időkre halasztotta. A március 16-án megtartott közgyűlésen mintegy 45—50 tag vett részt. Szász Károly rövid elnöki meg­nyitója után Kenessey Béla terjesztette elő gondosan készített jelentését a társaság mult évi működéséről. A pénzügyi helyzet ismertetésével kezdte. Bevett a társaság különböző címeken 13.550 frt 63 krt, kiadott 12802 frt 62 krt.; pénztármaradéka volt 748 frt 1 kr., csakhogy a tagsági díjak be nem fizetése miatt a mult évről 2427 frt 78 kr. fizetni valója maradt a társaság­nak, a tagsági díjakból pedig 3518 frt 35 ,kr. maradt hátralékban. E szomorú jelentés a közgyűlésre is leverőleg hatott. E miatt kedvetlenül fogadták a választmánynak azt a kényszerítő szükségből támadt indítványát, hogy a folyó évben ne adassék ki monografia. Fel is szólalt ellene mindjárt dr. Szabó Aladár, ki ebben az intézkedésben a társaság működésének megszorítását s ebből folyólag a buzgóbb tagoknak elkedvetlenedését, a társaság iránti érdeklődésnek még nagyobb megcsappanását jósolta; ha­sonló szellemben nyilatkoztak Pokoly József', majd Szercmley József is, arra mutatván rá, hogy a rendes tagok öt éves ciklusa épen most van lejáróban s ez az intézkedés nagyon megapasztja a tagok számát. A választmány javaslata mellett Szász Károly, majd Tisza Lajos gróf és Perlaky Elek emeltek szót, arra figyelmeztetvén a közgyűlést, hogy a deficit növelésével a társaság létele veszélyeztetik. A közgyűlés végre is abban állapodott meg, hogy a társa­ság ez évre monográfiát nem igér és csak az esetben fog ez évben kiadni, ha a felhalmozódott hátralékokból az erre szükséges összeg befoly, egyszersmind intézkedést tett a hátralékok erélyesebb behajtására és a tagok sza­porítására. A jelentésből kitűnt ugyanis, hogy Zelenka Pál tiszakerületi ev. püspök személyes közbejöttével ebből az egyházkerületből minden hátralék befizettetett; ezért a közgyűlés a választmány javaslatára felkérni határozta az összes püspököket, hogy Zelenka példája szerint a saját kerületűkben levő hátralékosokat közvetlenül szólít­sák fél tartozásaik kifizetésére, mit Szász Károly és Szász Domokos püspökök a választmányban és a közgyűlésen is önként és készséggel megígértek. — A tagok szaporí­tására vonatkozólag szintén a választmány kezdeménye­zésére dr. Csiky Kálmán műegyetemi tanár elnöklete alatt taggyüjtő bizottság szerveztetett. A tagok száma a mult évben 81-el szaporodott, még pedig egy pártfogó (Sz. Radó Kálmán dunántuli ev. felügyelő 500 forinttal), 26 alapító (köztük gróf Károlyi Tiborné, Bánó József, Gvőry Elek, Baltik Frigyes, br. Rad­vánszky János, Szentiványi József, Szentivánvi Árpád, Szontagh Miklós stb.) 25 rendes és 29 pártoló taggal, ugy hogy jelenleg a társaságnak 33 pártfogó, k68 alapító, 474 rendes és 501 pártoló, összesen tehát 1276 tagja van, mig tavaly 1195 volt. A tagok gyűjtésében Zelenka, Zsilinszky, Perlaky, Szöllősy Antal, Thúri Etele, Illyefalvi V. Kálmán, dr. Szlávik Mátyás, Arday J. Dániel és Lukács Ödön fejtettek ki nagyobb tevékenységet, miért nekik a közgyűlés elismerést és köszönetet szavazott. A társaság vagyona 46.528 frt 85 kr, 2228 forint 23 krral több mint az előző évben ; ebből a Károli-alapé 3460 frt 55 kr. A vagyon értékpapírokban f47a %-os korona-járadékok), kötvényeken és takarékpénztári köny­veken van elhelyezve. A vagyon kezelése pontos, a pénz­tárnok számadása rendes, miért neki a félmentvény a szokásos fenntartás mellett megadatott. A vagyon keze­lése, ellenőrzése körül Hegedűs Sándor, a pénzügyi bizott­ság nagy tevékenységű elnöke fejt ki szakavatott s a köz­gyűlés által is elismeréssel méltányolt buzgóságot. A társaság szellemi működése a »Szemle« és a mo­nográfiák kiadásában, továbbá felolvasások tartásában áll. A felolvasások tartása a fővárosi próba után ítélve, hat­hatós eszköznek ígérkezik a társaság céljai iránti érdek­lődés fokozására, uj tagok gyűjtésére, a prot. öntudat erősítésére. (Nagyon kívánatos volna, hogy a vidéki nagyobb központokon : Debreczenben és Pozsonyban, Kolozsvártt és 24

Next

/
Oldalképek
Tartalom