Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-03-16 / 11. szám

getlen nemzeti iránynak hódoló lapok egyrésze most már hallgatólagos fegyverbarátságban áll a klerikális túlzókkal, ugy hogy pl. a Budapesti Hirlap és a Pesti Napló az egyházpolitikában csaknem egy követ fúnak egyfelől a »Magyar Állam« és a >Religió« ultramontánjaival, másfelől az oláh, a rác és a pánszláv reakcióval. Ez a két nagyon elterjedt lap kiváltképen azzal tetszeleg magának, hogy a liberális egyházpolitika protestáns korifeusait korholja uton-utfélen. Alig telik el nap, hogy ki ne gúnyolják, meg ne hurcolják a Tiszákat, Szilágyi Dezsőt és ujabban Eötvös Károlyt. Különben a klerikális lapoknak régi taktikája a prot. vallású államférfiakat szidni; a »Magyar Állam« kezdte, de most már a Pesti Napló és a Budapesti Hirlap tul tesznek még azon is. Azt mondják, nem ultramontánizmusból, hanem politikai meggyőződésből cselekszik. Bosszul cselekszik. Az ultramontán izgatás különben nem nagyon válogatós a maga eszközeiben. Csak meg kell olvasni egyik legújabb parlamenti lovagjuk, Asbóth János beszédét. Ez a klerikális ur a római pápát azzal gyanúsítja, hogy Tisza Kálmánt 1884-ben megsegítette; Tisza Kálmánt azzal rágalmazza, hogy Bómával paktált s a római pápa segítségével győzött az akkori választásoknál; Csáky grófot ildomtalanul gyanúsította; a választókat »szavazó marhákénak titulálta; a szabadelvű pártot meggyőződés nélküli, fejjel falnak rontó hadnak nevezte. E szemenszedett valótlanságokért másnap meg is kapta Tisza Kálmántól a megérdemelt leckét. Tisza kimutatta, hogy Asbóthnak rá vonatkozó vádjai teljes valótlanságok. Ilyen igazmondó és lovagias a klerikálisok legnjabb parlamenti hőse. A társadalomban se nagyon válogatja szövetséges társait. A tömegből, iskolás gyerekekből és fanatizált asszonyokból toborza párthiveit a tiltakozó feliratok aláírására. Az arisztokráciából a régi ókonzervatívok maradékai, az udvari káplánok által vezetett feudálisok kardoskodnak a klerikális programm mellett és erőlködnek azon, hogy Bómából dirigálandó »katholikus párt«-ot szervezzenek. Legújabban a püspökök is nyíltan és testületileg támogatják őket, ha ugyan még jobban meg nem gondolják a dolgot s kivált azt, hogy ők nagyon sokat, a legtöbbet kockáztatnak a játékon! Az arisztokrácia és az episzkopátus bizonyára hatalmas szövetséges társak volnának a klerikalizmus mellett. De a dolog nem egészen igy áll. Az arisztokráciát illetőleg már is kétségtelen, hogy csak részben támogatja a klerikálisokat. A mikor Andrássy Tivadar gróf oly bátran, okosan és hazafiasan állást foglal a klerikálizmus ellen s nyíltan hirdeti a képviselőházban, hogy a kitört kultúrharc »nem a vallás és egyház ellen foly, hanem a hierarchia ellen, a hierarchia hatalmi érdeke pedig engem hidegen bagy«; amikor Károlyi István gróf egy alkalmas közbeszólásával szintén a házban, a soproni és esztergomi klerikális akcióra célozva, kijelenti, hogy »nem kell katholikus társadalmat alapítani* : akkor mégis csak túlzás azt állítani, hogy a magyar főnemesség ultramontán és gyanúsítás azt hirdetni róla, hogy koalícióba lépett a klerikálisokkal a szabadelvű egyházpolitika ellen. Az episzkopátus igaz, hogy nyíltan a klerikálizmus oppoziciójára helyezkedett, defenzív álláspontjáról az offenzívára lépett s memorandumaiban a nemzeti, hazafias és vallási türelmi szempontokat ignorálja; de e kihivó lépésével politikailag lejárta magát, a független hazafias katholikus elem elfordul tőle, érdekszövetségesei is odahagyják. Még a Budapesti Hirlap is megsokalta a memorandum nyilt hadüzenetét. Most már ez a csélcsap újság is belátja, hogy »Magyarországon klerikális politikát csinálni nem lehet (Ugy-e? Hát akkor miért tolta három évig a klerikálizmus szekerét? Szerit) s a jó katholikusok sem lesznek hajlandók a püspöki kart a magyar állam elleni háborúba követni«. Ugvlátszik, hogy kezd virradni, ébredeznek az emberek. A püspökök három memorandumot szerkesztettek s a királyhoz és a kormányhoz intézett felterjesztéseiket közzé is tették. A pápának szánt iratot nem hozták nyilvánosságra. A királyhoz küldött felterjesztés merev klerikális álláspontról bírálja a kormány vallási politikáját, melyben »beláthatlan bonyodalmak veszélyeit,« — »a kath. egyház alapjainak megrendítését*, — »a trónokat veszélyeztető és államokat fölforgató tanok«-at lát, s végül arra kéri a felséget, hogy »e veszélyes újításokat egyházunk és hazánktól távoltartani kegyeskedjék*. A kormányhoz benyújtott memorandum még merevebb és követelőbb. Kath. dogmatikai szempontból egyoldalú és éles kritikát gyakorol a polgári anyakönyvek, a zsidók recipiálása, a vallás szabad gyakorlata és a polgári házasságon s mindannyiját mereven visszautasítja. Mindez hagyján. De követeli az 1868. LIII. t.-c. eltörlését, s követeli az 1868. XLVII1. t.-c. módosítását is, a mi más szavakkal azt jelenti, hogy mind a vegyes házasságból származó gyermekek vallásos nevelése, mind a vegyes házasok házassági ügye a római dogma szerint az 1868-ik évet megelőző lelkiismereti erőszakosságokkal intéztessenek, hogy a vegyes házasok gyermekei mind katholikusokká tétessenek, s hogy minden vegyes házasság katholikus házasságnak nyilváníttassék. Hohó, főt. urak, látjuk a lólábat reverendáitok alatt. Ti most már a más vallásúak ellen is fegyverkeztek? A protestánsoknak is nyíltan hadat üzentek ? Nem elég, hogy az állammal összetűztetek? Vigyázzatok! Ne bántsátok a protestáns vallásos lelkiismeretet! Az érzékenyebb, mint a politikai lelkiismeret, melyet eddig sértegettetek. A mult hét egyházi eseményei más tekintetben is érdekes jelenségeket hoztak felszínre. Gróf Csáky Albin miniszter képviselőházi leleplezései okmányszerüleg igazolták, hogy a püspöki kar egész a 80-as évek végéig nemcsak belenyugodott a 68-ik évi törvénybe, hanem azt minden hittani skrupulus nélkül végrehajtatta. Csak mióta a Vatikán beleszólt a magyar egyházi kérdésekbe s az alsópapságot felheccelte, azóta csinálnak a főpapok is hitelvi és lelkiismereti kérdést a törvény végrehajtásából. A »hitelvi nehézségek* hires argumentuma tehát nagyot csökkent értékében. A klérus az erkölcsi megszégyenítése erkölcsi vereség is egyszersmind, mely sok jó katholikus hívőnek felnyitotta a szemét. Erkölcsi vereséget dokumen-22