Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-03-16 / 11. szám

az iskolák kormányzata között a legszorosabb összeköttetés van; egyiket a másiktól elválasztani mindkettő romlása nélkül nem lehet; ez az értelmök a békekötéseknek, alaptörvényeknek, amelyek védik az iskolákat is; mellettünk szól a gyakorlat is, mert noha katholikus polgártársaink nem mulasztották el sehol, a hol módjukban volt, iskoláinkat elragadni tőlünk: a nálunk megmaradt iskolák kormányzati joga a reformációtól fogva mostanig sértetlen volt; nálunk az iskolák igazgatásában változtatást tenni nem szükség, mert itt arról kellőleg gondoskodva van; vannak nekünk szuperintendenseink, főkurátoraink, vicekurátoraink. községi kurátoraink, a kiknek tisztük az iskolák feletti felügyelet, nem is mulasztottunk mi el semmi szükséges reformokat; a mi reformra netalán ezentúl szükség leend, reméljük, hogy azt annál inkább megtehetjük már, mert ugylátszik, hogy Felséged ki akar már bennünket emelni azon megvettetett állapotból, a melyben eddig valánk; félünk, hogy idegen vallású direktorok igazgatás szine alatt iskoláink romlását fogják eszközölni; annálfogva kérjük Felségedet, hogy szorítsa meg ezen direktorok hatáskörét, hogy t. i. a tantárgyakon és tanrendszeren kivül egyébre ne ügyeljenek; hogy vallásunkat legkevésbé is meg ne sértsék és hogy mi iskolai direktorokat és rektorokat saját felekezetünkből válaszszunk, s ezeket a királyi direktoroknak csak egyedül oly célból jelentsük be, miszerint láthassa, hogy olyat nem választunk, a ki a szükséges kellékekkel egyáltalában nem bir; egyébiránt Felséges asszony! Minthogy azt hiszszük, hogy a Fejedelem előtt inkább igazat, mint szépeket kell mondani, tehát megvalljuk nyíltan, hogy a római kath. férfiak iskolai igazgatásától még ama megszorítások mellett is félünk; mert nem enyészett még el keblükből az irántunk való felekezeti gyűlölet, számtalan szomorú példák igazolják ezt; azért sem bocsáthatjuk iskoláinkat nagy sérelmünk és végveszedelmünk nélkül római katholikus direktorok alá, mert bizonyosan tudjuk, hogy némelyik közülük lelkiismeretével ellenkezőnek tartaná azt, hogy velünk csak legkisebb jót is tegyen; ezt nem a katholika vallásból következtethetjük, melynek eredeti tiszta elvei szintén a felebaráti szeretetet lehelik, mint, a mi vallásunk, hanem római katholikus hazánkfiai neveltetéséből, a mely a legtöbb esetben ugy szokott intéztetni, miszerint ők mások boldogságával vagy igen keveset vagy épen semmit sem gondolnak; mindezeknél fogva kérjük Felségedet, hogy minket és iskoláinkat a katholikus direktorok bárminemű felügyelésétől teljességgel szabadítsa meg és tartson meg bennünket saját iskolai igazgatásunkban, melyet több mint kétszázados törvényes gyakorlat s a természeti jog is erősít. Ezen előterjesztésben, mely különben ugy csinos irálya, tartalmas gondolatai, mint a protestáns iskolák iránti meleg ragaszkodásnál fogva érdeklődésünket mindvégig leköti, főként azon körülmény vonja magára figyelmünket, hogy midőn erősen küzd az állam által kinevezett katholikus főigazgatók főhatósága ellen, nem idegenkedik azon gondolattól, hogy protestáns királyi direktorok állami felügyelésének vettessenek alá iskoláink. E szép és nyomós felterjesztésre a válasz a még ugyanez év folyamán megjelent Ratio Educationis lett, melynek bevezetése a tanügy fontosságát mutogatja, továbbá a tanulmányi rendszer megállapítását fejedelmi joggá nyilvánítván, ezáltal igazolni akarja, hogy miért jelenik meg a Ratio, mint rendelet s miért nem mint törvény. Erre kijelenti, hogy e rendszer szükségképen kiterjesztendő az egész országra, foglalkozás-, vallás- és fajkülönbség nélkül. (Folyt, köv.) Marton Sándor. BELFÖLD. Egyházi heti szemle. Az egyházi reformok a törvényhatóságoknál. — A napisajtó magatartása. •— Az ultramontánok szövetségesei. — A kath. püspökök memorandumai. — A klerikálisok vereségei. — A kath. autonomia. Az egyházi kérdések dominálják a lelkeket. Képviselőházban, vármegyék zöld asztalánál, püspökök értekezletén, városok tanácstermében, sőt most már a magánösszejövetelekben is széltében a felett vitatkoznak: legyen, ne legyen polgári házasság, polgári anyakönyv, vallási jogegyenlőség s a reformakció többi ága. Az ország intelligenciája és törvényhatóságai eddigelé pártkülömbség nélkül a reformok mellett nyilatkoznak. Mutatja ezt az a körülmény is, hogy a kormány egyházpolitikai programmját azok is magokévá teszik, kik máskülönben nem viseltetnek bizalommal a kormány politikája iránt. Az ultramontán izgatás nemtelen eszközei, a klerikális uralomvágy izellenségei még olyanokat is a reformok zászlaja alá kergetnek, kik a reformmozgalommal, ennek indokaival és megindítása módjával nem rokonszenveznek. A pártolók száma rohamosan növekszik, az ellenzők száma fogy, de heve és türelmetlensége annál nagyobb. A püspöki tanácskozmány merev oppoziciója is növelte a reformpártolók számát. Napról napra teljesebb és nyíltabb lesz a két hadakozó fél közötti küzdelem. Be kell ismernünk, hogy kitört a kulturharc. De az értelmes és hazafias magyar elem azt is kezdi belátni, hogy itt voltakép nem az állam és az egyház, hanem az állam és a hierarchia közt tört ki a harc. Legcsattanósabb bizonyíték erre a szabadelvű katholikusok példája, kik egymásután foglalnak állást a klérus papuralmi követelései ellen s a liberális egyházpolitika mellett. A reformakció mellett kiváltképen a nagyvárosok intelligenciája tömörül. Budapest, Szeged, Temesvár és Arad példáját a hét folytán Debreczen, Nagyvárad, Pozsony, Sopron, Mezőtúr, Nagy-Szalonta, Lőcse stb. követték. A reformpártolók sorában érdekes és tanulságos jelenség Sopron, honnan a klerikálizmus első gyűlési akciója kiindult és Mezőtúr, ez a független magyar polgárváros. Nagy baja a helyzet tisztázásának a napisajtó egy részének kétes magatartása. A politikai pártlapok (Nemzet, Pesti Hirlap, Pester Lloyd, Egyetértés) hiven követik pártjokat a reformok sürgetésében, mert tudva van, hogy legrégebben a függetlenségi, mult évben a nemzeti s legutóbb a szabadelvű párt a szabadelvű egyházpolitika mellett nyilatkoztak. De a magukat függetlennek hirdető lapok ugyancsak halásznak a zavarosban. Az eddig füg-