Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-03-09 / 10. szám

a szellemes tanárnak nincs belátása a dolgok tényleges állapotába. Arra pedig nem gondolhatni sohasem, hogy a pápa világi hatalmáról lemondjon. Biberauer Richárd. NEKROLOG. Peterdy Károly. 1833—1898. Egy, ugy a családi, mint a társadalmi életben a maga hivatását betöltött emberről irni jellemrajzot ép oly könnyű, mint nehéz feladat. Könnyű, mert a sok szép, jó és nemes tettek felsorolása csak ugy tódul elénkbe; de más részről nehéz, amennyiben habozás lep meg bennünket, vájjon megtaláljuk-e a kellő szilieket, melyekkel egy rokonszenvesen vonzó, egy példányszerü alakot kidomborítani legfőbb törekvésünk. Es még ha a színek rendelkezésünkre állanának is, nagy kérdés, hogy itt vagy amott nem feledtünk-e ki egy-egy jellemző ecsetvonási, mely az egésznek összhangzatos hatását csak fokozta volna? Igy vagyok a Peterdy Károly életével. Hogy ki volt Peterdy Károly ? ezen kérdésre a polgári társadalom és egyházi élet annyi tiszteletreméltó és közhasznú állását kellene előszámlálnom, hogy azt sem tudom megállapítani, a legelsőn kezdjem-e vagy a legutolsón. Annyit tudok, hogy ő mindenik állásában az elsők között foglalt helyet s magát sem jellemtisztaságban, sem tevékenységben, a hozzá hasonlók által tulszárnyaltatni nem engedte, anélkül, hogy viselkedéséhez a feltűnni vágyás, a vezérszerepre való törekvés gyanújának még csak árnyéka is férkőzhetett volna. Mindenekelőtt ember volt és pedig igaz és életböleseséggel ékeskedő ember; megtestesülése ama rajznak, melyet Jób pátriárka, a példabeszédes bölcs és Ézsaiás prófétánál im e mondatokban találunk fel: »gondolatai igazak«, »gyümölcse az élet fájának gyümölcse«, »vigasságára van cselekedni az igazat«, »utja egyenes«, »iszonyodik a hamis embertől«, »az igazság és erkölcs győzedelmén örül«. Az életbölcseségre nézve .lakab apostol amaz intését alkalmazhatjuk reá: ^kicsoda ti köztetek bölcs és tudós? mutassa meg az ő jó életéből az ő cselekedeteit bölcseségnek szelídségével«. (Jak. III. 13.). És ő ezt az intést folyton szem előtt tartva, soha a tudományosság és filozófia vívmányainak apostolául magát fel nem tolta, sőt az ujabbkori bölcselet és hittan fejtegetéseit és állításait a legnagyobb meggondolással és körültekintéssel bírálta el, s az eredmény igen sok esetben az evangélista eme szavaiban összpontosult: »E világ fiai eszesebbek a világosságnak fiainál*, (Luk. 16. 8.) »kik gyakran, mikor magukat bölcseknek vallanak lenni, balgatagokká lettek«, (Rom. I. 22.) épen ezért a felkapott divatos eszmék és elveknek feltétlenül soha meg nem hódolt, hanem azokat a józan ész és hasznosság szempontjából ítélte meg, nem térve el soha ugyancsak Pál apostol amaz utasításától »meglássátok. hogy valaki ne legyen oly, ki bennetek zsákmányt vessen az emberi bölcseségnek általa«. (Kolos. II. 8.) Nem is esett ő zsákmányul az emberi hivalkodás és viszketeges elmék modern termékeinek tőrébe; ő megmaradt a józan gondolkodás reális alapján felépült evangéliomi igazságok hívéül s minden működését ezen igazságok érvényesítésére irányozta és ez vezette eredményhez. Mint pap, hivatásának élt. Az ige buzgó hirdetése mellett a gondjaiba vett egyházak anyagi felvirágoztatása volt fáradhatlan munkásságának főcélja. Élő tanúbizonysága ennek a kicsike R. v. Ardó, hol két, Rarabás, hol 25 és Munkács, hol öt éven keresztül legeltette az Ő főpásztorának nyáját és építette fel az Ur országának külső jelvényeit, melyek az egyes ekklézsiák életképességéről és kimeríthetlen buzgóságáról beszélnek, nemzetségről nemzetségre hirdetvén a lelkipásztor ügybuzgalmának, odaadó önfeláldozásának páratlan sikereit. Különösen fényes siker koronázta munkácsi működését, melylyel ezt a ruinált egyházat romjaiból kiemelte s oly színvonalra állította, hogy most büszkén valljuk magunkénak. Hivei lelkesülten csoportosultak körüle. Örömtől dobogó kebellel nézték, mint ujul meg, mint épül és halad előre egyházuk. Eltagadhatlan jele ennek az a szeretetteljes ragaszkodás és tisztelet, mely a barabási egyház több tagu képviseletében és az azok által a ravatalra helyezett értékes koszorúban hirdette annak a veszteségnek fájdalmát, melyet 25 évig köztük pásztorkodott lelkészük halála felett éreztek, s a munkácsi egyház kegyelete, mely a rajongásig szeretett és tisztelt lelkipásztoruk pompás temetésének költségeit fedezni másoknak nem engeclé, s a gyászos napokban a hivek, mint a káka lehajtott fővel gyötrődtek sorsukon, hogy őket, most már tanácstalanokat, Isten után ki fogja vezérelni és szépen, okosan előkészített jövőjüket a megvalósulás felé biztos kezekkel vezetni. De nemcsak pap, hanem a többi papok között egyházmegyénkben első volt, 17 év alatt az egyházak presbyteriumai háromszor nyújtották neki a közbizalom soha meg nem lankadt és meg nem tépett koszorúját, mindannyiszor az egyházak összes szavazatával helyeztetvén be az esperesi székbe. Valóban Peterdy a papi tulajdonságok oly ékes koszorúját hordozá fején, a kormányzói bölcseségnek oly mértékével volt az ő Urától, Istenétől megáldva, hogy lelkésztársai nemes büszkeséggel tisztelték fejüket, az egyházak osztatlan bizalommal bizták kezeire ügyeiknek ellátását, s ez a tiszteletben és bizodalomban való egyesség három izben oly impozánsul nyilvánult iránta, hogy kormányzói érdemeinek ennél maradandóbb és díszesebb emlékoszlopot ércből vagy márványból sem lehetne készíteni. Iveket kellene irnom s egy rövid jellemrajz keretében fél sem is számlálható az ő egyházi kormányzóságának közhasznú és hit felekezetünk érdekeinek emelése s biztosítására szolgáló ténykedései, melyek igazelműségéről. tisztánlátásáról, tapintatosságáról, sőt mondhatom, diplomácziai ügyességéről tanúskodnak. Majd akad talán hivatottabb toll, mely a kezénél lévő irott bizonyságlevelekből és számadatokból csoportosítva az együvé tartozókat, részletesen felmutatja, hogy Pederdy Károly 17 éves esperessége alatt minő előhaladást tett itt. édes hazánk egyik végvidékén a protestántizmus által felkarolt és vérével táplált népnevelés és tiszta erkölcsiség! Itt csakis annyit legyen szabad felemlítenem, hogy ő a szívós akaratú s a hitfelekezetünk érdekeivel a magyar nemzetiség ügyét is felölelő missziót Rilkén, a tisztán orosz, Munkácson és vidékén az orosz és zsidó elemek között nagy utánjárással oly biztos alapokra fektette, hogy e két fontos határszéli végponton, ez az ő maga közbenvetésével megteremtett protestáns magyar misszió, hazánknak és egyházunknak megbecsülhetetlen szolgálatot tesz, melynek hatása már is tapasztalható,