Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1893-03-09 / 10. szám
Zsinati tag is volt. A tiszta presbiteri rendszer hű és tántoríthatlan apostolául viselkedett, s habár az ékesszólás művészetével nem lépett is a sorompóba, de tömör és a gyakorlati életből is merített okokkal oly hatalmasan védte álláspontját, hogy még a más táborban küzdőket is gondolkodóba ejtette. Hogy a teljességet csak meg is közelítse ezen rajz, elő kellene sorolnom még polgári tisztségeit: hogy tagja volt a megyei bizottmánynak, nemkülönben a közigazgatási bizottságnak, s Munkács város számos közművelődési és jótékony intézetének. Valamint az egyházi, ugy a polgári ügyek feletti tanácskozások és intézkedések körül mindig higgadt nyugodtságot tanúsított, a szenvedély, sőt a vett sérelem soha sem ragadta a mások bántalmazásara, a »visszatorlás* ki volt törölve szótárából. Szelid. engedékeny, békés természetét, lehettek, kik erélytelenségnek keresztelhették el s vele vissza is éltek, de ez annak tudható be, hogy a kicsinyes és személyét érintő ügyekre súlyt nem fektetett, ezeket semmibe sem vette; de a közügy, a társadalom, mindenek felett egyházmegyéjének tisztessége, ügyeinek előbbvitele volt nála az egyedüli mozgató erő, a mely aztán természetesen a protestantizmus létérdeke és a haza jólétének eszközlésére irányult. Kitűnő férj és családapa volt. Mint egyik szép énekünk mondja: »Feleséged házadban, te asztalod körül, meglátod gyermekidet, kikben szived örül«. Így jutalmazta őt meg Isten családfői kötelességeinek híven teljesítéseért. Befejezésül képzeljük magunk elé azt az impozáns végtisztességet, azt a pompában ragyogó gyászünneplést, melyet az egyház, a város, az egyházmegye, általában a társadalom rendezett; azt a mély megilletődést, mely ezrek és ezrek arcán sötét fellegként borongott, és azt a kegyeletes megemlékezést, mely oly tömeget hozott össze, melynek egy ötöde sem fért be a sírbolttá változtatott templomba; azt a bámulatosan meglepő tiszteletet, melyet még a pénz hideg emberei: a kereskedők és szatócsok is tanúsítottak azzal, hogy boltjaikat minden figyelmeztetés nélkül becsukták és csatlakoztak a gyászkiséret sokaságához, mely beláthatlan kocsi-sorban és számba nem vehető gyalogjárókból tengernyi tömegben kisérte ki utolsó nyugvó helyére Peterdv Károlyt. Mindezt elképzelve, átérezve és meggondolva: halvány rajzban itt áll előttünk az ő jelleme, munkálkodása, élete és halála. Isten veled legjobb, legnemesebb szivü barátom ! Sütő Kálmán. KÜLÖNFÉLÉK. * Személyi hirek Vámossy Mihály budapesti ref. főgimnáziumunk igazgató tanára 25 év óta viseli az igazgatás sok gonddal és fáradsággal járó tisztét. Mikor Gönczy Pált 1868 ban a közoktatásügyi minisztériumba vitték, akkor választották Vámosvt igazgatóvá s azóta folytonosan végzi az igazgatói teendőket. Ő ez intézetünknek a legrégibb tanára is; alapíttatása.óta (1859) működik benne. Most a tanárikar és a tanuló ifjúság érdemes igazgatójuk tiszteletére folyó hó 22-én iskolai ünnepélyt rendez, mely bizonyára széles ez országban rokonszenves viszbangra fog találni az ismerősök, tisztelők és pályatársak szivében. — A Peterdy Károly halálával megüresedett beregi esperest hivatal teendőinek végzésével az egyházmegyei gondnok; Nagy Sándor jándi lelkészt, mint legidősebb tanácsbirót bizta meg. * Lelkészválasztások. A bih ar nagyhajó mi reform egyház lelkészi állomására kevés híján az összes szavazatokkal Révész Mihály karezagi segédlelkész, ismert egyházi iró választatott meg. Melegen üdvözöljük. — A magyarbarnagi ref. egyház rendes lelkipásztorává egyhangúlag Dömény Zoltán ottani helyettes lelkészt választottak meg. * A katholikus püspöki tanácskozmány volt központja a mult hét folyamán az egyházpolitikai érdeklődésnek. Tárgyalásairól, lefolyásáról sokat irtak és hirleltek napilapjaink, de mindezeket hivatalosan dementálta maga a püspöki kar. Csak annyi bizonyos, hogy a tanácskozmány három feliratot készített, melyeknek elsejével a kormányt igyekeznek lebeszélni az egyházpolitikai reformokról, másikával a királyhoz fordulnak a reform-akció megakadályozása végett, harmadikban a pápát informálják az egyházpolitikai helyzetről. A feliratok tartalma titok, de szelleme nyilvánvaló. Mert tény az, hogy a katholikus püspöki kar hittani alapon határozott állást foglalt a reformakció ellen, ami azt jelenti, hogy a főpapság tényleg a klerikálizmus álláspontjára helyezkedett. Érdekes látvány az állam javaiban duskálódó »hazafias« főpapság a hazaellenes reakció szolgálatában! * A magyar protestáns irodalmi társaság harmadik felolvasó estélye f. hó 4-én tartatott meg az evangélikusok Deák-téri dísztermében. Szép számú és előkelő férfi és női közönség hallgatta meg dr. Csiky Kálmán műegyetemi tanár kitűnően megirt tanulságos felolvasását a Saint Simon és Fourier-féle socialis tanokról. A socializmus mint politikai tényező a francia forradalomban gyökerezik, eszméit előbb csak a társadalmi irányregények pengetik. Első apostola Saint Simon francia gróf, kinek rendkívül hányatott élete volt, melyet a felolvasó részletesen ismertetett. Saint Simon és társai nem forradalmárok, nem kommunisták s ebben különböznek a modern socialdemokratáktól. Maga S. S. eszményi gondolkozású, pantheista filozof. Egységet látván a mindenségben. egységet követeit az emberi társadalomban is, hogy ne legyen különbség az emberek között származás, rang, vagyon, faj és vallás tekintetében. Vagyonközösséget nem hirdetett, hanem azt követelte, hogy az összes vagyon a társadalomé legyen, s a vagyon kamatait a tehetség és munka arányában oszszák meg. Tanítványai már tovább mentek: Bazard az öröklési jog eltörlését, Enfantain a nőközösséget követelte. Legtehetségesebb elvtársa Fourier volt, ki a boldogulás alapjául a vágyak teljes kielégítését hirdette. Tőle származik az úgynevezett falanster-rendszer, mely Madách Ember tragédiájából ismeretes. E szerint a művelhető föld négyszögmérföldes táblákra osztandó fel, a melynek munkásai az omniarcha főnöksége alatt társas munka mellett tehetségüknek és szorgalmuknak megfelelő jövedelemben részesüljenek. A közös jövedelemből 3 /i2 a tehetség, 4 /1 2 a tőke és 5 /1 2 rész a munka jutalmazására szolgáljon. Mindenki a maga ösztönének megfelelő munkát végezzen. A férfiak első és másodrendű feleséget tarthatnak s a nőtől nem kívánnak hűséget. Fourier tanainak fejtegetése után felolvasó azt a nézetét fejezte ki, hogy mai társadalmunknak vannak ugyan hibái, de azokat a haladás és a keresztyén humanizmus enyhíteni fogják. A felolvasás rendkívül tetszett. Március 11-én