Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-03-09 / 10. szám

férfiút emeljen oda t. i. a közbizalom, a ki necsak értse hivatását, hanem benső szeretettel is csüggjön azon; a ki necsak otthon legyen a rábízott mezőn, hanem a kellő idővel is rendelkezzék terhes hivatása teendőinek végzésére. Különben lesz holt testület, a mely hivatalos testületeink számát szaporítja, járni fog meddő kiadással a megfelelő áldás nélkül. Nem ok nélkül fektettem fentebb sulvt az egyetemes tanügyi bizottság tagjainál az ügyszeretetre és rátermettségre, mert az előbb vázolt teendők mellett reá egyházunk és felekezeti tanügyünk életében egy uj. legalább eddig még teljesen keresztül nem vitt feladat teljesítése vár; oly feladaté, a mely, ha azt megfelelően foganatosítjuk: zsinatunknak egyik legnemesebb alkotása és messze kiható, üdvös intézkedése leend. Értem szavaim alatt azt, hogy a konvent — gondolom, az egyetemes tanügyi bizottság tagjai utján — megbízott szakértői által tanintézeteinket bármikor meglátogattathatja és vizsgáltathatja, hogy ez uton még közvetlenebb tudomást szerezhessen iskoláinkban az oktatás menetéről, a tanintézetek vezetéséről, igazgatásáról, anyagi és szellemi állapotáról. Helyes érzék sugalta ez intézkedést; de egy sebezhető oldala mégis van. Részemről ugyanis jobban szerettem volna, ha tanintézeteink eme meglátogatása és megvizsgálása nem mint lehetőség, hanem mint kötelezettség van a törvényben kimondva Hisz' konventünk eme joga eddig is kétségtelen volt; kár volt, hogy mint kötelességét nem teljesítette. A ki tudja, hogy középiskoláink, még ugyanazon egyházkerületben is, mint szigetek a nagy Óceánban magukra hagyatva, egymással rendszerint nem igen törődve, meglehetés laza kapcsolatban élnek; a ki tudja, hogy bár közös és föltetlenül kötelező tantervünk, rendtartásunk, kormányzati és igazgatási szabályzatunk van: még az ugyanazon egyházkerület középiskoláiban is a tanterv az oktatás és nevelés, a kormányzás és igazgatás tekintetében is, mily változatos és tarka képet mutatunk; dolgozik kiki többé-kevésbé a maga kezére; a ki tudja, hogy középiskoláinkban nem egy helyt az ottani igazgatótanács nem mindenkor méltányos, talán szűkkeblű eljárásának kitétetve, a tanárok csekély díjazás mellett küzdenek, az iskolák fölszereléseikben nyomorognok; a ki tudja, hogy még legjobban felszerelt gimnáziumunkban is — e részben tudomásom szerint az állami középiskolák sem képeznek löltétlen kivételt — minduntalan találkozik orvosolni való, a legtöbb helyen emberekben és tárgyakbán mennyi hézag vár jóakaratú kitöltésre: felekezeti tanügyünknek minden igaz barátja csak örömmel fogja látni, ha legfelsőbb egyházi hatóságunknak szakértő megbízottai tanintézeteinket alaposan megvizsgálják, a jót buzdítólag kiemelik, a hiányra jóakarattal rámutatnak ; buzdítanak, tanácsolnak és bajainkat orvosolni segítenek. Csak jöjjön az a szakértő, de jóakaratú — másfélére nem is gondolhatunk —vizsgálat; ám legyen az erélyes, jóravaló tanintézetnek nincs attól mit tartania épen ugy, mint az egészséges szervezetnek, ha netalán olykor az ablak egy időre nyitva marad Érezték is a felügyelet szükséges voltát némely egyházkerületeink. így tudva van, hogy a dunamelléki egyház kerület, gondolom, az 1883. XXX. t.-c. hatása alatt, miután lankadatlan tevékenységű püspöke egyházkerületének valamennyi középiskoláját sorban részletesen megvizsgálta és tapasztalatait annak idején, épen e lapok hasábjain, nyilvánosságra is hozta: az egyházkerület három kiváló és szakavatott egyéne Balísay Sándor, Filó Lajos és Sziládi Áron között hat középiskoláját akként osztotta be, hogy mindenik megbízott két-két évi cyklusban két-két gimnáziumot alaposan tanulmányozván, hat év leforgása alatt valamennyi gimnáziumot kellően megismerjenek. Mert távol állok a tűztől, sajnálattal jelzem, hogy nincs biztos tudomásom róla: mi és mennyi történt később ez ügy érdemében? Egészen biztosat tudok a tiszántúli egyházkerületről. Ezen egyházkerületünk még jóval az 1883. XXX. t.-c. hozatala előtt, hisz' ennek van, noha több megszűnt, ma is 1.0 középiskolája, elevenen érezve gimnáziumaira nézve az összevágó felügyelet szükségét, azok egységes vezetésére egy középiskolai felügyelő-tanács szervezését határozta el. De a tényleges megalkotás itt is, talán a kellő erély, de főleg a pénzügyi okok miatt évről-évre húzódott, mig nem az 1884. évi augusztusi közgyűlésén azt végleg szervezte, a szorosan gimnáziumi tanügy közvetlen vezetését kezeibe adta, elnökének az egyházkerületbeli összes gimnáziumoknak évenként legalább egyszeri meglátogatását kötelességévé tette. Kétségtelen, hogy ez intézkedés sok üdvös eredményt hozott létre; azonban itt is, mint más téren, szegénységünk nem egy súlyos akadályt gördített utunkba. Nevezetesen az egyházkerület a felügvelő-tanács elnökeit, előbb Kiss Áron esperest, majd lemondása után Szeremlei Sámuel hódmezővásárhelyi lelkészt és békésbánáti egyházmegyei főjegyzőt, mindkettő a tanügy terén kipróbált egyént, kiváló tapintattal és szerencsésen választotta meg. Ámde ezek saját hivataluk sokágú teendői által is le levén kötve, a legjobb akarat mellett sem élhettek ugy, a mint ohajtották, odaadóan egy egész embert kívánó hivatásuknak. Szeremlei Sámuel saját tapasztalatából érezvén a felügyelői állásnak mélybe vágó fontosságát, mint annak más, talán többszörös hivatal mellett alig elhordozható terheit, mielőtt állásáról lemondott volna, a felügvelőtanács utján azzal a javaslattal fordult az egyházkerülethez, hogy a felügyelő-tanácsot, mint a melynek teendőit az egyházkerület közgyűlése könnyen teljesítheti, már költségkímélés szempontjából is szüntesse meg; helyébe azonban oly felelős felügyelőt állítson megfelelő fizetéssel középiskoláink élére, a ki a gimnáziumi tanügy mezején necsak hivatás szerint forgolódott, tehát gyakorlatilag is képzett szakember legyen, hanem a ki kizáróan hivatásának szentelhesse idejét, testi és lelki összes erejét. E jó gondolat az egyházkerületnél elvileg nem is talált ellenmondásra, azonban a végleges döntésnek ez időszerint pénzügyi akadályok állják útját. Eddig a felügyelő-tanács költségeit a gimnáziumi tanulók, fejenként 60 krjával, fedezték; nem egész helyesen, mert iskoláink ellenőrzése egyházunk egyetemes érdeke, tehát költségének is közösnek kellene lennie. Az egyházkerület tavaszi közgyűléséig elnök és felügyelő-tanács maradnak a régiben, akkor — gondolom — dűlőre fog jutni. Mindezt pedig nem másért eresztettem fel ily bő lére, hanem célom volt kimutatnom azt, hogy ev. reform, gimnáziumainknak az állami mellett már továbbra nem halasztható szükségök van, a mint azt itt és ott érezték, a beható és erélyes felügyeletre. Konventünk tehát ne mint lehetőséget tartsa fel e jogot, hanem mint kötelezettséget tekintse a felügyeletet. Hogy költség nélkül ez nem járja: természetes. De hisz' középiskoláinkra szegénységünk mellett is annyit áldozunk, hogy már e részben takarékoskodunk valóban drága mulasztás lenne. Erős versenyre vagyunk híva; iskoláinknak az államiakkal szemben tisztes helyet kell elfoglalniok; nem alaptalan az az aggodalom, hogy magukra hagyatott tanintézeteink áldozataink dacára is a versenyben kemény vereséget szenvedhetnek; ettől pedig óvjon a gondviselés! Miután cikkem kezdetén azon nézetemnek adtam kifejezést, hogy az 1883. t.-c. meghozatala óta, a mikor