Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1893-03-09 / 10. szám
érdek vagy szerelem hajtja, vagy csak az, hogy pártában ne maradjon. S ez elhatározásban az anya áll őrt mellette, irányozza hajlamát, férjválasztásában tanácsadója. Mint a fiu esetében, itt sincs helye a kényszerítésnek, szerelem és hajlam nem kényszeríthetők; de van az óva intésnek a leány helytelen választása, szenvedélytelen elvakultsága esetében. Hogy leányukat, érdekből, hajlam ellenében valakihez erőltessék — arra a szülőknek nincs joguk; arra lehet, hogy eltiltsák attól, kit elvakultan szeretni vél, de a ki hozzá méltatlan lenne, a kivel élete boldogtalan volna. Itt sem erőszakkal, csak bölcs tanácscsal, meggyőzéssel. S erre első sorban az anya van hivatva, ki leánya szivét, kedélyét, vallásos nevelése által különben is kezében tartja. Még egy esélyét a házas életnek kell fölemlítenem ; az egyik házasfél — az apa vagy az anya halálát. Nem tudom melyik a szomorúbb a kettő közül? a kereső, a családfentartó apáé, vagy a nevelő, a gyöngéden ápoló s vezető anyáé-e ? Melyik a házas élet, a család éltető, melegítő napja? melyik a virrasztó, nyájas holdvilág annak egén? Bizonynyal rettenetes, neveletlen, ellátatlan, az életbe még ki nem bocsátott gyermekeknek elveszteni egy gondos, munkás, bölcs apát! de oh tán még szomorúbb megfosztatniok a szerető gyöngéd anyától, annak idegen által soha sem pótolható gondjaitól! — S ah. ha benézhetnénk egy sok gyermekkel özvegyen maradt házastárs szivébe! Ha meg tudnók ítélni az özvegyen maradt apa keservét, tehetetlenségét apró —, még az anyára szoruló kisdedei körében! S ha meg tudnók világítani az apátlan árvák körében magára maradt anya sorsát, kivált ha a kereső apa kidőltével még az anyagi gondok s családfentartás nyomasztó súlya is ránehezedik. Oh felséges, de nehéz hivatás! De oly égi öröm, ha annak, szive kétszerezett szerelmével, Istenben való bizodalmával mégis meg tud felelni! De fejezzük be s vonjuk össze elmélkedésünk főbb eredményeit. Mint a költő mondja: »Munkásság az élet sója, Tespedéstől mely megóvja« — vallásosság az élet világossága, fénye; és a szeretet az életnek, a családnak, a háznak melegítő tűzhelye. A szeretet, melyről annyit beszéltünk, de soha sem beszélhetünk eleget! a melyet oly édesen érzünk, de soha sem érezhetünk eléggé! Ez a három jelszó: munka, vallás, szeretet: a házasság és család jelszavai, éltetői, boldogítói; de e három közül egyiknek sem szabad hiányozni, hogy a családi élet teljes legyen s elérje célját — a földi és a mennyei boldogságot. S itt ennél a magasztos eszménynél állapodjunk meg ma. Időm eljárt — azért itt megállok és szünetet tartok, hogy elkészítsem magamat s t. hallgatóimat, egy nagyobb látkör áttekintésére, a szélesebb értelemben vett család, a nagy embercsalád szemléletére, melyet — ha az Ur akarándja és élünk — egy következő alkalommal fogunk vizsgálni. Budapest, 1893. február 8. Szász Károly. ISKOLAÜGY. Közép- és főiskolai tanügyünk a zsinaton és zsinat után. V. Van még tanügyi törvényünknek, ha konventünk azt szerencsésen megtestesíti, egy nagyon üdvösnek Ígérkező, részben ujabb alkotása: értem azt a részt, a mely a konventről, mint közoktatási hatóságról szól. A konventnek, mint zsinatunk időközi helyettesítőjének, van fentartva természetesen, hogy egyházunk alsóbb és felsőbb iskoláinak szellemi és anyagi ügyeire felügyeljen; hogy gondoskodjék arról, hogy a zsinati törvény összes ide vágó rendelkezései tanintézeteinkben végrehajtatván, tanügyünk fejlődése összhangzatosan eszközöltessék. Amennyire nemes feladat, annyira szükséges hivatás is ez. Csak aztán lüktető élet hassa át munkálkodását! Helyes, ha a konvent az alsóbb fokú hatóságoktól statisztikai és másnemű kimutatásokat követel; nagyon jól teszi, ha szigorúan ellenőrzi, mert itt-ott még mindig szükség lehet rá, hogy iskoláink összes vagyona, alapítványai biztosan gyümölcsözzenek, jövedelmei rendeltetési céljaikra fordíttassanak; sőt azok kezelését, az egész gazdálkodást ha koronként megvizsgáltatja. Mindez nagyon szükséges, de magában nem elég; sokkal fontosabb, messzekihatóbb a beható szellemi felügyelet. És a zsinat valóban minderről nem is felejtkezett meg. Elhatározta nevezetesen, hogy a konventnek tanügyünk könnyebb kezelése végett közegeül alárendeli az egyetemes tanügyi bizottságot, a melyet a konvent részint saját tagjaiból, részint más szakférfiakból maga alkot meg. A joggal tehát nagy helyesen felelősséget is ruház rá. Ez az egyetemes tanügyi bizottság eddig is megvolt és tagjait talán kívülről is hivta meg. Nem is az volt egyedüli baja, hogy mint szervezet nem levén alkotmányunkba beillesztve, tervszerű és munkás életet nem folytathatott: hanem inkább az, hogy működött találomra, s ezért működésének áldásai, legalább a mi falunk határáig édes kevéssé hatottak el. Most az egyetemes tanügyi bizottságnak törvényen alapuló szervezete van: tehát élő, munkás szervezetté kell a hivatott hatóságnak lennie. Nem azon fordul meg szerintem a dolog, hogy tagjait a konvent saját körén belül, vagy kívülről választja meg, hanem azon, hogy az egyéneket válogassa meg igazán arra termett emberekből. A mely testületnek kezeibe egyik legféltettebb kincsünket: egyetemes tanügyünk jövőjét teszszük le, ne legyen annak a testületnek tagsága külső cim, névleges megtiszteltetés, hanem a testület alakíttassék meg alaposan szakértő, munkabíró és ügyszerető férfiak testületévé. De különösen az elnökválasztás legyen körültekintő. Olyan