Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-02-23 / 8. szám

séget nyert »Kis Tükör * is nyilván bizonyságot tesznek * afelől, hogy van a mi népünkben erős hajlam a jó iránt s a fellángolásra. Ezt a hajlamot és lelkesedést a pásztoroknak is fokozni kell; meri sok az aratásra való gabona s az arató kevés. Az a minden hivatalos ridegséget kizáró s a templomi szolgálat szavánál közvetlenebb hang, melylyel az ily estélyeken hallgatóinkhoz szólhatunk; az a respektáló elismerés, melylyel híveink ez önkéntes szolgálatunkat fogadják, oly biztosítékot nyújtanak a sikerre nézve, a minőre csakis a belmisszió munkakörében számíthatunk. Itt valósul a szó betüszerint való értelmében : ingyen vettétek, ingyen adjátok. Mert hát nem ismeretlen az a hang a gyülekezetekben: »Prédikálnak, mert fizetünk érte«. Ellensúlyozni tehát és megcáfolni az ily sértő és káros szólásokat, már magában véve is igen nagy nyereség, noha pedig ez még nem plántálás, csak a fattyuhajtások nyesegetése. Hol van az a gyülekezet, melyben csak e tisztogatásra is szükség nem volna? Hát még aztán a nagyobb áldások? Bizony jól tette Budapest, hogy ezt a szent munkát megindította, és jól teszi minden pásztor, ha naplemente után is rágondol híveire, annyival is inkább, mert a rajongó szekták is épen az unalmas téli estéket használják fel, híveinknek szólítgatására. Ha mi magunk gondoskodunk róluk, nem fognak a rajongók bámulására sietni, s az elszennyesedett ész posványába alámerülni. De lássuk már azt is, mi hogyan járunk el? Pontban hat órakor indulok, azon tanító** urak társaságában, a kik a felolvasásnál segédkeznek. A zsúfolásig megtelt teremben a hivek már ekkor énekelnek; mert a mi híveink az éneket el nem engedik. Az estélyt irott alkalmi énekekkel kezdjük, s ezek között alkalmazzuk a lapokban megjelent átirt énekeket is, a körülmények szerint. És mit tapasztalunk? Vannak, akik nem énekelnek, hanem a diktálás után leírják a mondott énekeket. Másnap pedig több irányból jönnek az énekért, s kérve-kérik, hogy csak leírni is adjuk oda. Nem kedves bizonysága-e ez annak, hogy a hatás nem pillanatnyi? És nem a legjobb mód-e ez arra nézve, hogy az uj énekeskönyv útját egyengessük s várttá tegyük ezt már előre is? Az ének után rövid fohászt mondok, s erre következik az első beszéd, mely a legközelebbit kivéve, midőn a diakonissa-ügyet ismertettem, egy-egy valláserkölcsi tartalmú elbeszélés volt, élőszóval előadva, mint egy tárca-cikk. Ezek a tör* »A Mi Otthonunkéról nem szólhatok, sem a »Keresztyén«-ről, miután ezek még nem birtak utat törni hiveink közé, a »Koszorúdból pedig mutatvány sem jött. ** Eddig Fazekas Zsigmond, irgon kántor. Ligárt Mihály és Gál István urak voltak szívesek közreműködni. G. Gy. ténetkék azután szájról-szájra mennek s lassanként elhatnak a nép minden rétegébe, lm a diakonia, melyet a buzgó nép maga folytat! És nem az a fődolog, hogy a másod, harmad stb. előadásokban, megmarad-e az előadás érdekfeszítő elevensége, hanem az, hogy a bennük közlött vallás-erkölcsi eszmék és igazságok, mint ható erők tovább plántáltatnak. És miután azt is megmondom, hogy az ezekhez hasonló és szivet nemesítő történeteket, egy-két, négy-öt stb. krajcárért, még venni is lehet, ebben meg nem egyengetjük-e meg az útját a traktátusoknak, melyeknek elárusítá sa, az ily vallásos estélyeknek, egyik leggyümölcsözőbb feladata? Im igy jőnek az eszmék munka közben; mert hát mikor megragadta szivemet az az eszme, hogy bevezetésül ily elbeszéléseket fogok mondani, még sejtelmem sem volt a felől, hogy törekvésemnek még másnemű következményei is lesznek, s hogy megvillan elmémben a traktátusok elárusításának a gondolata is. Feljöttek a jó gondolatok, mint feljőnek fejünk felett a fényes csillagok! E legfelebb 15 — 20 percig tartó elbeszélések után, történeti felolvasásokat tartunk, melyeknek tárgya ez idő szerint: a magyarországi reformáció, a helyzethez mérve, népies modorban. Hogy mi okból választottam éppen ezt a tárgyat, felesleges volna megmondanom, mikor maga a levegő is egészen tele van a felelettel. A felolvasás után, van eset, hogy summázom az összes tanulságokat, s végül pár énekvers zárja be az estélyt, a mely után »csendes jó éjszakát« kívánunk. Im tisztelt szerkesztő barátom, ezekben kívántam megismertetni a gyomai dolgokat, azon gondolatban, hogy nem végzek haszontalan munkát, ha, egy vidéki gyülekezet példájában, felmutatom a vallásos estélyek hatását, vagyis azt a nemét a szent magvetésnek, a mely felől többen azt állítják, hogy: »csak a fővárosba való, nálunk nincs rá szükség, sőt nem is volna jó«. Hát próba nélkül ilyen ítéletet nem mondhatunk. Mindeneket megpróbáljatok, s a mi jó, azt megtartsátok! Ily tanácsot ad az írás. Próbáljuk meg tehát minél többen, és azután szóljunk.* Én próba után szóltam, szóljanak mások is, szóljunk minél többen. Garzó Gyula, * Én is a mondó vagyok: Próbáljuk meg, próbálja meg minden lelkész és azután ítéljen. Tapasztalatból mondhatom, hogy ba a gyülekezet szükségei szerint vannak rendezve, a vallásos eslélyek sokféle áldás forrásai lesznek. Cikkiró tisztelt barátomnak pedig adassék tisztelet és elismerés, hogy ily szép és tanulságos példát nyújtott a gyülekezetek pásztorainak a belmisszióra és evangélizálásra. A gyülekezetekbe életet önteni az evangélium isteni erejével: ez minden hű lelkipásztornak első és főfő kötelessége. Pásztorok, kik nem szégyenlitek a Jézus Krisztus evangéliumát, sorakozzatok a kibontott zászló alá! Szerk.