Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-02-16 / 7. szám

tartatunk meg. Ha szabadulni akarunk a gonosz erők hatásai alól, magasabb erőre van szükségünk, mint amilyen a mi »force morale«-unk. A bün determináló működését megrontja az isteni Lélek determinálása. A vér, az öröklés, azután még a példák, a helytelen összeköttetések rabszolgaságából kiemeltetünk az Isten gyermekeinek szabadságára, s halljuk és értjük a Jézus mondását: »Ha a Fiu megszabadít, akkor vagytok igazán szabadok!* De most veszem észre, hogy nagyon is részletesen fejtettem ki a példámat. Pedig felette igen szeretném megkérni történettudó barátainkat is, hogy ugyan mutassák meg: nincs-e ok és okozati összeköttetés Francziaország mai irtózatos helyzete s a közt, hogy onnan valaha százezrével űzték ki a hugenottákat, a kik vallásosak voltak képmutatás nélkül s erkölcsösök szenteskedés nélkül, hogy azután igy az egészséges elemek megsemmisítésével érvényt szerezzenek a vallás terén a vakhitnek, a politikában a zsarnokságnak s előkészítsék a kort, a melyben a nyomás ellenében kelt vihar elsöpört mindent s az egész népéletet ugy megrázta, hogy az a legvészesebb túlzások közt, milyenek a vakhit és a hitetlenség, a zsarnokság és féktelenség, a szenteskedés és a ledérség egyensúlyát megtalálni ne tudja ? Óhajtanám azt is, hogy a természettudósok álljanak elő s fejtegessék az élet törvényeit. Mutassák ki, hogy mily nagy fontossága van az élő lényekre nézve a környezetnek. Bizonyítsák be, hogy minél tökéletesebb a környezet, annál jobb irányban segítik elő az élő lény fejlődését. Hiszen igy értjük majd meg teljesen az isteni Megváltó sajátságosnak látszó mondását: Maradjatok én bennem, mert ha én bennem nem maradtok, jó gyümölcsöt nem teremthettek. A jogászok meg ismertessék meg velünk azokat az intézkedéseket, a melyet a különböző korokban a szociális bajok orvoslása végett tettek az államférfiak vagy mások. Szóval, a ki amit tud, érvényesítheti mások hasznára a mi egyesületünkben, a nélkül, hogy munkakörétől el kellene szakadnia. Nagyon óhajtandó volna, ha munkát vállalnának azok is, a kiknek jó hangjuk van, vagy a kik az instrumentális zenenemek valamelyikéhez jól értenek. Az éneklést, a zenét mi nagyon meg fogjuk becsülni s addig is, mig egyesületünknek külön ének- és zenekara lehetne, kívánatos, hogy a jó énekesek a theologus ifjak férfikarát egészítsék ki. Ezzel kapcsolatban meg kell emlékeznem arról is, hogy az egyesület vezetősége szándékozik társas összejöveteleket is rendezni; de nem azért, hogy az ifjúságnak pénzköltésre alkalmat adjon, hanem azért, hogy az ifjaknak, a kiknek élete sokszor nagyon is rideg, alkalmat adjon arra, hogy egyházunk vezérférfiaival, kiváló emberekkel barátságos szót válthassanak, felfrissülhessenek s meglássák, hogy az emelkedett hangulatu vidám, de mindenképen tisztességes mulatozás, a hol nem az evés és ivás a fődolog, hanem, hogy ugy mondjam, a szellemi fűszer, az szintén jó eszköz a vallás-erkölcsi élet emelésére, mert megóv a tisztességtelen mulatozástól, a mely a testet és a lelket egyaránt megrontja s a melylyel hiába dicsekesznek sokan, bizony csak szégyenére, sőt kárára válik mindenkinek, a ki a mulatozások közt emberi méltóságáról megfeledkezik. Mindennek, a mi piszkos, a mi lealacsonyító, a mi erkölcstelen, a mi léha, ki kell zárva lenni a mi társas összejöveteleinkből, természetesen egész életünkből is. De egy tisztességes vacsora mellett szívesen veszszük a jóizü humort s meg nem vetünk egy-egy csinos szavallatot, egy-egy szép éneket vagy dalt, valami kedves hegedűszót, szellemes felszólalásokat, minél kevesebb toasztot. íme, a mi társas összejöveteleink menu-je. Hanem talán már sok is lesz a jóból?! Talán már sokat is igérek a programúiban?! Persze, én könnyebb lélekkel állíthatom fel a programmot, mint az országgyűlési képviselők, mert hiszen, amit ők ígérnek, azt nekik kell teljesíteni; amit meg én állítok fel programm gyanánt, azt majd Önöknek kell, tisztelt tagtársaim, megvalósítani. De azért csak nem mondok el még sem mindent, ami a szivemen fekszik. Azonban lehetetlen elmellőznöm a következőket. Először is figyelmökbe ajánlom Önöknek alapszabályaink ama pontját, amely szerint mi anyagi segélyt csak tagsági díjakból és önkéntes adományokból várhatunk. A tagsági díjak megállapításánál is elmentünk lefelé a legvégső határig. Törekvésünk az volt, hogy egyenes legyen az utunk minden tekintetben. Még az anyagi segély megszerzésénél is jótékonyan akartunk hatni közéletünkre, amelynek egyik legnagyobb baja az, hogy az emberek a legleleményesebb eszközöket találják ki a célok megvalósítására kivánt összegek előteremtésére s igy hozzájárulnak ahhoz, hogy az ügy iránt való lelkesedés ható ereje minél inkább meggyengüljön. S mig a jótékonysági mulatságok száma napról-napra szaporodik, addig a nyomor is napról-napra nő. És pedig az a nyomor is, amit szegénységnek nevezünk, mert hiszen ennek az enyhítésére is kevés jut a mulatságokra szánt pénzből; de még inkább a másik nyomor, a békételenség, az elégedetlenség és a kétségbeesés nyomora, amit nem lehet mással gyógyítani, mint közvetlen szeretettel, utánjárással, jó szóval. Szóval meg kell látogatni a szegényeket, közelről kell látni a nyomort s appellálni az igazi szeretetre, hogy van-e még belőle? De kétségkívül van. Néhány ifjú ember már meg is kezdte a szegények látogatását s a testi nyomor mellett a lelki nyomor enyhítését. A mit tehát az elmondottakból levonni akarok, az első sorban annak a felemlítése, hogy ifjú emberekre nézve a leghálásabb munkatér épen a nyomorultak felkeresése. A ki e tekintetben tenni akar valamit, annak én szívesen adok útbaigazítást. Egy pár szabad vagy épen unalmas órát mindenki fordíthat ilyesmire. Az ifjú ember azután meglátogatva a családokat, elmondja, hogy mi a baj; mi pedig értesítjük erről a nőket, hogy itt egy kis ruhát, amott egy kis táplálékot adjanak, s csak mig az édes anya meggyógyul, mig a csúnya hideg elmúlik, mig a családapa munkát talál, addig segélyezzék a kis gyermekeket; azután ha csak egyszer látják Önök, minő hatása van a közvetlen, az igazi szeretetnek, majd akkor nem féltem én Önöket, hogy ettől a munkától visszariadnak. A másik következtetés az, hogy magunknak is meg kell értenünk s másokkal is megér-