Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1893-02-16 / 7. szám
meg és az megbízatása értelmében készítette el munkálatát; nemcsak azért, mert a tárgyalást a zsinat méltósága követeli, hanem azért is, mert a tárgyalás alkalmával a javaslat esetleges hiányai is könnyen pótolhatók. Antal Gábor szintén a javaslat tárgyalása mellett nyilatkozik; mert hisz' a javaslat épen az annyira hangoztatott általános alapelveket fejti ki részletesebben. Szerinte arra vártunk, mig az állam befejezi tanügyi intézkedéseit, azért is lehetetlen, mert az állam a maga intézkedéseit a körülmények parancsa szerint folyton változtatván, befejezésök szinte lehetetlen. Ellenben, ha lesz szentesített törvényünk, annak keretében autonómiánkat is biztosíthatjuk, másfelől a hiányokat orvosolhatjuk, a visszaéléseket könnyebben megszüntethetjük. Fejes István az ellenvetésekre azt jegyzi meg, hogy tanügyi autonómiánkat az iskolai bizottság javaslata a konventi szervezetnél sokkal szélesebben felöleli. A javaslatból csak azon intézkedések hiányzanak, a melyek felett határozni csak az állami törvények értelmében lehet; az állami törvények és intézkedések a zsinat vitatárgyát nem képezhetik. A mi törvényeket az állam most vagy ezután alkot, a mi alkotandó törvényeinket nem semmisítik meg. Sőt meggyőződése szerint autonómiánknak sokkal erősebb biztosítéka az, ha a javaslat értelmében az egyházkerületek intézkednek az országos törvények alapján, mintha csak a zsinati törvények értelmében intézkedhetnének. Azért a napirendre kiván térni. És valóban Kiss Albertnek a javaslat tárgyalását ellenző, majd Beöthy Zsigmondnak azt ajánló nyilatkozata után Tisza Kálmán a vitát bezárja és a javaslatot a tárgyalás alapjául a zsinat többsége elfogadja. Érzem, kelleténél hosszasabban időztem eme, különben sem egészen ismeretlen részleteknél; de ugy véltem, hogy ezek összegezett megújítása a tárgy kidomborítására nem volt egészen fölösleges. Ezek alapján ugy is annál könnyebben végezhetek a sajátképi tárgyalással. Valóban haladt is az aztán eléggé gyorsan és simán és csak itt-ott botlunk meg aztán egy-egy többnyire ártatlan §-ban, ugy, hogy november 29-én már a gimnáziumokról szóló cikkekbe is jól belemélyedhettünk. Futó Mihály. Népoktatásunk állapota. A miniszter XXI. Jelentése szerint. E Jelentésben méltó kifejezést nyer a közoktatási miniszter elismerése azok részére, kik az 1890/91. iskolai év folyamán anyagi adományokkal támogatták a népiskola és kisdedóvás ügyét. Ez adományok közt 110 ezer forintot fölülmúl az adományozott telkek, iskolaépületek, építőanyagok, ruhanemüek stb. értéke. Készpénzbeli adományok közel 281 ezer forintot tesznek. Az adományozók sorában nemcsak földes uraságok és püspökök, hanem szerény jövedelmekkel rendelkező egyesületek, egyházközségek, lelkészek, iparosok stb. is találhatók. Nem halt ki tehát az áldozatkészség a magyar közönség lelkéből; ellenkezőleg : a mai idők súlyosabb anyagi viszonyai közt is — mint a számok mutatják — támogatja az a nemzet legnemesebb érdekeinek egyikét, a népnevelést. És a magyar népnevelésre valóban ráfér nemcsak az anyagi támogatás, hanem a jóakaratú érdeklődés is a közönség, a társadalom részéről. A Rökk Szilárd-féle kulturális alap jövedelméből a miniszter 6600 forintot fordított népnevelési célokra. A miniszteri hivatalos jelentés körébe nem tartozik, de a tanügy mozzanatai sorában figyelemre méltó egyfelől a néptanítók, másfelől a tanítóképző tanárok egyesületi működése az 1892. évben. A Magyarországi Tanítók Országos Bizottsága augusztus havában Szegeden tartotta meg évi közgyűlését. Vendégszeretet tekintetében a bizottság nagyon is meg lehetett elégedve a szegediekkel. Különböző vidékekről vagy 260 tanító jelent meg e közgyűlésen, hogy tisztázza a népnevelés vezérlő eszméit, összhangzatba hozza az eszmékkel a tényleges állapotokat s hogy lehetőleg javítani törekedjék ott, a hol javításra szükség van. A közgyűlés elfogulatlanságának szép kifejezést adott azzal, hogy fölemelkedve a manap eléggé tapasztalt s egyedül üdvözítőnek feltüntetett felekezeti kislelkűség fölé, Calasanra József római katholikus paedagogus (1597) emlékére tartott istenitiszteleten részt vett. Kívánatos is, hogy ily nemes szabadelvüség tanúságot tegyen a magyar tanító szellemi érettségéről. Kívánatos pedig különösen az, hogy ez a nemes szabadelvüség ne egyoldalulag nyilatkozzék, ne oly módon, hogy a protestáns tanító a paedagogia s humanizmus eszméivel győzi le a felekezetiség korlátait, mások ellenben felekezeti korlátokba szorítják a paedagogia s humanizmus eszméit. Nem említeném ezt a viszás egyoldalúságot, ha nem épen az 1892. évi Comenius-emlékünnep adott volna itt-ott neheztelésre alkalmat a protestáns tanférfiaknak azzal, hogy némelyek a protestáns Comenius emlékünnepétől tüntetőleg elzárkóztak. Hát nem féltem én a tüntetőktől sem Comenius érdemeit vagy paedagogiai elveit, sem a protestáns paedagogia áldásos szellemét, de helytelennek kell neveznem azt a szükkeblüséget, mely a tanügy testvér-munkásai közt visszavonást szít, és gyanúsaknak kell tekintenem azokat a kis óriásokat paedagogiájokkal együtt, kik Comeniusnak tisztelettel adózni nem hajlandók. A szegedi tanítógyülésen egyik előadó dr. Bokor József »Kulturegyesülete.k* létesítését illetőleg szaporítását kívánja különösen a magyaroktól lakott alföldön. Igy hathatósan elősegíttetnék a kormány kulturális munkája, mely magában elégtelen is a kultura felvirágoztatására; elősegíttetnék kiválóan az esetben, ha az egyesületek egy »Országos Magyar Iskolaegyesületben* egyesíttetnének. Kovács István értekezése is olyan volt, hogy nemcsak figyelemre, hanem sokszoros ismétlésre is érdemes annak egynémely pontja. Azt mondja, hogy a népiskola nem mutat fel kellő eredményt, mert hibásan fejleszti az értelmet is és az emlékezetet is. Teljesen igaza van, eltekintve azon derék tanítók munkájától, kik hasonló hibák előidézésével nem vádolhatók. Azonban véleményem szerint az értekező nem találta el a kellő módot ama hibák elhárítására, ha a »házi feladatokhoz* és a kis tanulók »önálló foglalkozásához* folyamodik. Épen ezek is rontják a kivánt sikert, ha az iskolai módszer kínlódássá, lelketlen munkává teszi a házi feladatot s az úgynevezett önálló foglalkozást. Ismertem s ismerek sok kis tanulót, kik házi feladatokban