Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-08-11 / 36. szám

budapesti ref. ifjúsági egyesület szervezetét, *) melynek megalkotásában ő egyik tényező volt.) De azt tudom, látom, minden nap tapasztalom, hogy az ifjúság az az elem, melynek a belmissziói gondozásra legégetőbb szüksége van, nemcsak azért, mert egy idő óta veszedelmesen kezdenek kebelében a nagyok bűnei tért hódítani, hanem főkép azért, mert ez a fundamentoma az egyház felvirágzásának és az egész társadalomnak. Ez a fundamentoma egy egész élet derékségének, becsületességének, munkás, mértékletes és istenfélő voltának, de ugyancsak ez egy egész élet hiábavalóságának, a jellem, erkölcs, hit és megbízhatóság örökre való megnyomorításának is. S mert az ifjúságban legerősebben él a társakozás ösztöne, hiszem, hogy a legényegyesületek városokon megalakíthatok és célhozvezetők is. Falun azonban, ha nem egészen más formában is, de más név alatt kell megkísérteni az ifjak lelkéhez és szivéhez való hozzáférkőzést. Értem a dalegyesületeket, az énekkarokat, amelyeknek kezdeményezésével már nem is lépnénk egészen ismeretlen mezőre, mert — hála Isten — mindenfelé alakulnak, csakhogy — ezt ki kell mondanom — nem egészséges alapon s nem kívánatos tendenciákkal. Különösen két igen figyelemre méltó szempontból ajánlom az alakítandó énekkarokat az ifjúság evangelizációjának fő fő eszközéül. Egyik az, hogy ez az egyedüli tetszetős és bizalomkeltő módja az ifjak összehozásának, társulatba való édesgetésének. Mert pusztán felolvasásokkal falun sohsem fogunk sem télben, sem nyárban hallgatóságot gyűjteni. Másik az, hogy az énekkarokat tartom arra is legalkalmatosabbaknak, hogy általok — a helyi misszió némely irodalmi céljaira — a falusi gyülekezeteket is megadóztathassuk. Ez énekkarok felállításától ugyanis én a következő jó eredményeket várom: a) Működésükkel tökéletesítenék a -gyülekezeti éneklést, élénkítenék az istenitiszteletet és növelnék annak közönségét. b) Csiszolnák az ifjúság durvaságait, nemesítenék ízlését, érzéseit s elvonnák az erkölcsileg káros időtöltésektől. c) Belőlök fejtenők ki lassankint a hitélet ápolására szolgáló iíjusági egyesületeket, mert itt szoknak meg először az egyesületi életet, annak hasznát és kellemetességeit. d) Téli, vallásos vagy ismeretterjesztő felolvasásaikat a lelkész és a tanító ez énekkarok kebelében rendeznék s így ha több nem is, de annyi hallgató közönségök már kezdetben volna, a hány tagból az énekkarok állnak. De hiszem, hogy e felolvasások — az énekkar közreműkö*) Nagyon szívesen, mihelyt az ifjúság s az egyesület elnöksége visszatér nyári szünidejéről. Szerk. dését is igénybe véve — lassan-lassan a kívül állók közül is mind többet-többel meghódítaná nak. Magok az énekkar tagjai szolgálnának erre hívogató közegekül. e) Ezek az énekkarok egyúttal olvasókörök is volnának. Járatnának magoknak lapot s szereznének be időnként — egy községi könyvtár alapítása céljából — az ő műveltségűknek és szükségeiknek megfelelő könyveket. f) Könyvtári és olvasóköri pénzalapjoknak növelésére időnként-— csekély beléptidíj mellett — mulatságokat rendeznének, ahol mindannyiszor a dalművészetben tett előhaladásukat is bemutatnák és ezáltal az ilyen mulatságoknak mintegy nemesebb jelleget kölcsönöznének. Az említett alap növelésére szolgálna a temetésekért járó díj egy része is. Természetesen, hogy mindezek így történhessenek, ahhoz mindenekelőtt az szükséges, hogy az egyházak iskolai termőket bocsássák az énekkarnak rendelkezésére, valamint a tanítót is hatalmazzák fel annak vezetésére. Ezt azért is könnyen megtehetik, mert az énekkarok télben csak este, nyárban pedig csak vasárnap délután tartanák összejöveteleiket, a mikor már sem a tanterem, sem a tanító nincsen elfoglalva. Ezért azonban kikötnék az egyházak viszonzásul azt, hogy istenitiszteletnél — kivált ünnepélyesebb alkalmakkor, minők a konfirmáció, az urvacsoraosztás, a sátoros ünnepek — az énekkar köteles szerepelni; s továbbá, hogy magokat és egyesületöket a presbyterium, illetőleg a lelkész közvetlen felügyelete és ellenőrzése alá helyezik. Ha erre rá nem állanának — aminthogy, tudomásom szerint, nem mindenütt akarnak ráállani — akkor jobb egyelőre az énekkart meg nem alakítani, mert az úgy potya kompániává, nem egy helyen kártyaiskolává fajul. Erős akarattal azonban mindenütt célt lehet érni és akkor, mint mondtam, nem lesz kezünk ügyében hatalmasabb eszköze az énekkaroknál az iíjuság evangélizálásának. De hát ez inkább téli programra. S így további kérdésül marad fenn, vájjon nem tehetnénk-e nyárban is valamit az ifjak megtartása érdekében? Nyárban ugyanis az ifjak egész héten munkával vannak elfoglalva, este törődötten, kifáradva érnek haza a mezőről és vacsora után azonnal nyugalomra térnek, másnap pedig már hajnalban megint dolog után látnak. Ilyenkor tehát csak a vasárnapjuk szabad, akkor nyílik idejök és alkalmok a hiábavalóskodásra, azt kell hát felhasználni az ő őrizetökre. És pedig így. A legtöbb helyen ugyanis szokásban van, hogy vasárnap két templom után legények és leányok összegyülekeznek vagy valamely udvaron, csűrben, vagy egy árnyékos fa alatt és estig táncolnak, örülnek, amint az »