Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-08-11 / 36. szám

illik az ifjúsághoz. Körültök gyülekezik a falu apraja és nagyja, mint néző publikum. Én ezt az alkalmat használnám fel az ifjak őrizetére, mert nem uj dolog s mert ha mi az ifjakat meg akarjuk nyerni, nem szabad rideg, pedáns, angolos vagy németes eszközökhöz nyúlnunk, hanem a magunk módja szerint próbáljuk meg a velők való boldogulást, A fő úgyis az, hogy úgy éljék ifjúságiik szép tavaszát, örömeit, hogy az erkölcsi veszélytől óva legyenek. Hadd mulassanak tehát, az természetes, szép és szabados dolog, csak . . . (s itt következik az erkölcsi oldal a szép mellett, ami nem azt teszi, mintha az erkölcsi nem szép volna), kellő ellenőrizet alatt legyenek és a mulatságból az erkölcsileg káros részletek kiküszöböltessenek. Melyek azok? Az ivás és a verekedés. Mert most az ilyen mulatozásokkal az is együtt jár, hogy időnként a táncolóhelyről a legényekből egyes csapatok el-elmennek a korcsmáig és vissza, dalolva s természetesen egy-egy üveg borra vagy pálinkára be is térve, aminek az lesz az előrelátott következménye, hogy estefelé már ittas fővel többnyire kötölőzködni, káromkodni s végre verekedni kezdenek. Azért a mulatságból ezt ki kell küszöbölni, ezt az egyet csak: az ivást. A többi aztán magától elmarad. A másik teendőnk pedig az, hogy presbyteri közbenjárás folytán, az ilyen összejöveteleken mindig legyen jelen lehetőleg egy-egy presbyter is, de egy községi tanácsos minden esetre, hogy ugy mondjam, hivatalból felügyelni az illedelmes beszédre és a tisztességes magaviseletre. A szülők, az elöljárók, a lelkész, a tanító kövessenek el mindent, hogy az ivásban való virtuskodástól és heti keresményüknek ilyen módon való elfecsérlésétől, esetleg a börtöntől az ifjakat visszatartsák és megmentsék a késő bánattól. De kiváltképpen törekedjenek arra — a baj megelőzése kedveért — hogy a serdülő fiatalságot szoktassák takarékosságra. Ez mérsékelni fogja őket egyéb túlhajtásoktól is, minők a kártya s a most már faluhelyeken is temérdek pénzt elnyelő mértéktelen szivarozás és cigarettázás. Az iskolás gyermekek pénzt még nem keresnek, falun zsebpénzt se kapnak, mint a városi uri gyermekek, azért az iskolai takarékpénztárak nem a mi viszonyaink közé valók, hanem a suhancok, a legények, a serdülő leányok, a kik már munkára, napszámra járnak, vagy egyből-másból már tudnak magoknak pénzt csinálni, azoknak már időnként lehet néhány fillért félre is tenniök. Itt tehát már nagyon is helyén van, hogy a takarékosság erényét ápoljuk a postatakarékpénztárak intézményét kiváltképpen a fiatalsággal megkedveltessük. És az otthont is. Hogy szeressenek a család körében időzni s ne súgjon a fülök mindig másfelé. E célból a mennyire tudjuk, lássuk el őket olvasnivalókkal s kérjük fel a szüléket, hogy esténkint olvastassanak fel velők a család előtt, sőt, hogy azt jobb kedvvel cselekedjék szólítsák be ilyenkor a szomszédokat is. Mivel pedig kívánni sem lehet olyat, hogy a legény vagy a leány mindig otthon üljön s ha másuvá nem, a fonókákba legalább el ne járjon, a presbyterium terjeszsze ki a maga gondoskodását ide is, s fonókákat s más téli összejöveteleket tartani mindenkor csak a tisztességes, jóhirű s teljesen megbízható családoknál engedje meg. Akadályozzuk meg, a mennyire lehet, azt is, hogy a leányok városokra szolgálatba ne álljanak, mert az ilyenek állal tőrödzenek be a legfélreesőbb falvakba is, nemcsak a divatos viseletek, hanem a divatos erkölcsök is. A szülőt nem tisztelő fiatal embert vegye körül a lelkész eleinte csak szelid intelmekkel, majd keményebb beszédekkel is, s ha mindez nem használna, hivassa egyháztanács elé. S azonkívül iskolában, prédikációban gyakorta emlékezzünk meg a szülői tiszteletről, az irántuk való engedelmességről s arról az eléggé nem kárhoztatható bűnről, minőnek a szülőkkel szemben tanúsított durvaságot kell tartanunk. Harcoljunk az ellen minden rendelkezésünkre álló fegyverrel, mert bizony mondom, hogy a legtöbb embernek életét a rossz gyermek keseríti meg s a társaságnak is ez szolgáltatja a leghasznavehetetlenebb anyagot. Ez a baj is különben onnan származik, hogy az ujabb időben mindenféle tekintély meghalaványodott. Pedig anélkül nincs se családi, se társadalmi rend. Azért a demokrataságban legyünk óvatosak. Fejtsük kiben-kiben az emberi méltóság érzetét, döntögessük a régi bálványisteneket, de hagyjuk meg a méltó és megérdemelt tisztelet és tekintély évezredes piedestáljait. S végül még csak annyit, hogy legyen a papnak — ha biztos sikert akar elérni — egykét bizalmas embere az ifjak seregéből, akik mintegy összekötő kapcsot képezzenek közte és a falubeli fiatalság között; akikkel az iíjuság érdekében kieszelt terveit s azoknak kivihetőségét, kedves vagy kedvezőtlen fogadtatását eleve megbeszélhesse; akik mintegy tolmácsai az ő tanácsainak, intencióinak a többiek előtt; akik népolvasmányok elárusításánál kolportörjei neki a gyülekezetben; s akikben mintegy mintaképet formál az egész fiatalság számára s nemes törekvéseit rajtok próbálja ki. Fog-e ez sikerülni mindenikünknek ? nem tudom. De azt nem győzöm eléggé ismételni, hogy ha igazi evangelizációt akarunk, főgondunkat a gyermekekre és ifjakra kell fordítanunk. A felnőtt.