Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-06-30 / 30. szám

erőlködés legyen az, midőn némely egyházi íróink, még ma is, a protestáns egyház teljes szétválása előtti időkben élt kitűnő egyének egyházhoz tartozása fölött neki búsultan s győzelem reményével versengenek, és egyik a másik ellen bebizonyítani akarván, hogy Péter vagy Pál a lutheránus vagy kálvinista egyház tagjának tartható-e? A rövidlátás vagy felekezeti elfogultság kövén köszörült fegyverekkel vagdalják hiában a levegő eget. Egy van még, mit itt fölemlítek. Ez ugyan a műben nem hiba, s szerzőnk megoldott föladatával válhatlan kapcsolatban nem áll, csak jámbor óhajtás részemről, miről azt vélem, hogy Beythe élettörténetének kidomborítására felesleges épen nem, sőt igen alkalmas lett volna arra, hogy a Beythe életeseményeire vonatkozó két téves véleményt a Schmalét és a jeles Falóét kiigazítsa. 1574-ben Beythe a soproni magyar lelkipásztorságra kapott meghívást. De hivatala elfoglalásának föltételéül a soproni tanács azt tűzte ki: »dasz er sich früher bei dem Superintendenten Bornemisza einer Prüfung unterziehen, und über seine religiöse Ansichten legitimiren sollte* (Bauhoffer). S e föltétel felállítása által ki van igazítva Schmal, ki, mint fennebb említve volt, Beythének kalvinizmusra hajlását busz évvel későbbi időre 1594 tájára teszi, s ezt oly okul említi föl, miért őt a superintendensségtől elmozdították. Sopron város levéltárában ugyan, mint erről T. Müller Mátyás ur szives közléséből értesülni szerencsém volt, ma már semmi ide vonatkozó adat nincsen; de, hogy ez igy és ekként történt volt meg, azt kétségtelen bizonyságra emeli Bornemisza Péter superintendensnek 1584. április 24-kéről a soproni tanácshoz intézett levele. De kérdés, és pedig fogas kérdés az, teljesült-e a soproni tanács kivánata ugy, miként az formulázva volt ; teljesült-e egész általánosságban? Fabó Beythe István életrajzában az általa ott idézett szavakból s Bornemisza levelének egész tartalmából azt következteti, hogy e kívánat betűszerinti értelmében teljesült s határozottan tanítja, hogy Beythe uj papi szigorlatnak vetette magát alája, mely tanítás már is tévedésbe ejtett és fog ejteni sok olyanokat, kik bővebb és kimerítő vizsgálódás nélkül Fabó tekintélye után indulni kényelmes dolognak tartják. Én Fabó ezen tanítását sem az általa idézett szavakban, sem a levél teljes szövegében föltalálni képes nem vagyok, s azt, hogy Beythe ekkor uj lelkészi vizsgát tett volna, határozottan kétségbe vonom. Maga Bornemisza volt az, ki e szokatlan kívánság hallatára megrettenhetett, annak teljesítésére semmi hajlandóságot nem érezhetett, s ez elől kitér azzal, hogy nemcsak önmaga vallja be, hogy Beythe Isten anyaszentegyházának vezetésében már sok év óta hasznosan és híven munkálkodik, hanem azt mondja, hogy erről Beythének előélete is fényes dicséretes bizonyságot tesz; és midőn fölemlíti, mit figyelmen kívül hagynunk nem szabad, hogy Beythe mind az igehirdetés, mind a sacramentomok kiszolgáltatása által Krisztus egyházának »Gum summa authoritate« szolgál, ama következtetésre jut: »unde, quasi habito examine constet, esse idoneum Jesu Christi servum«, ezen ő következtetése s szavaiból senki nem olvashatja ki azt, hogy ő uj papi szigorlatnak vetette volna alá magát, hanem csak azt, mit ezen eredeti szövegében közlött szavak jelentenek, hogy Bornemiszának fennebb idézett elismerése Beythe előélete által is igazolt dicséretessége, épen úgy igazolja azt, mikép ő a Jézus Krisztusnak alkalmas szolgája legyen: mintha vizsgát vagy szigorlatot tett volna le. Sőt a bizonyításnak e módozatát is feleslegesnek, szükségtelennek tartja Bornemisza, midőn kijelenti, hogy ezt csak azért adja ki, mert a régi hiv szolga ezt nemcsak kérte tőle, sőt könyörgött, rimánkodott érette, imo oravit; s végül is nem azt irja, hogy a letett lelkészi vizsgáról kiállított bizonyítványnyal, de ezen, a tanácshoz intézett iratával — hoc scripto — és Beythének más, előző időkből kelt bizonyítványaival igazolja »eum sanae doctrinae scientia esse instructum«. Meggyőződésem szerint, Beythe uj papi szigorlatot nem tett. És ha szerző, alkalmilag ezt is érinti vala, a kérdés megoldását nagyon megkönnyebbíthette volna. Szőllősi Antal, (Fotyt. köv.) ev. ref. lelkész. BELFÖLD, Püspöki látogatás a solti egyházmegyében. Sziget- Szent-Miklós. Harmatozó időben, jóleső emlékek drága terhével távozott Püspök úr a derék Majosról Sziget-Szent-Miklós felé. A nagyon hosszan nyúló, Budapestről Bajáig terjedő egyházmegyének egyik szakaszát Sziget-Szent-Miklóson végzi a látogató Püspök úr, hogy rövid idő múlva folytassa arra alá, Baja felé püspöki útját. Sziget-Szent-Miklós elöljárói, jegyzőjük szószólása mellett, már a haraszti-i Duna-ág partján fogadták a kedves vendéget és vezették bandériummal falaik közé. Lehetetlen vala vissza nem gondolni Baksay esperesünk majosliázai köszöntőjére, melyben arról az emelkedő lelkesedésről emlékezett, mely Kun-Szent-Miklós óta folyton fokozódott, hogy minél nagyobb tisztesség tétessék a főnek. Kun-Szent-Miklós még csak revolverből beszélt; hanem hamar rádupláz Szalk, azután Solt; majd lelkes Vecse nem enged, már ágvuzó lelkesedéssel harsogja túl elődeit; ellenben Ráczkeve mitreilleust használ; a kunok kunosán, Majos zsoltárosan, legszebb hanggal s leggyönyörűbb diadalkapuval: 30,000 forintos épülettel, mondom, lehetetlen volt vissza nem gondolni e fokozatos tisztességre, vájjon a végen mikép koronáznak? Hát egészen eredeti módon. A falusi bandérium, melynek se lován, de lovasán nem tetszik meg közel fekvő Budapest divatja, pompája, az ő igazi vidéki színezetével vezeti a sokadalmat falujának szokatlan útain, nem be a községbe; elsőbb csak a széleken, a lucernás kertek között, mint ahogyan szokta lakodalmas meneteivel, koronás menyaszonyaival; bemutatja a püspöki kíséretet előbb e kicsiny, ez alacsony helyeken. Azonban eljutottunk a központhoz, a templom elé, a sorfalat képező gyülekezet nagyjai és kicsinyei táborába. Itt szólt az örvendező nép nevében a lelkész, sebbel ugyan atyai szivében, (kevéssel előbb siratván el legnagyobb fiű gyermekét), de bizalommal azon áldott vendéghez, ki mindeneket kiván megvizsgálni. Kéri Püspök urat »a hív ember megfeddjen engem, verése is használ nékem !« Püspök űr a vigasztalás érzékeny szavaival szól, balzsamot nyújt, könyező szemmel közeledik hozzájuk, áldást esdve házra, nyájra, belép a küszöbükön. Aztán reánk borult az est, sötétek lőnek az ösvények, A szemek lezáródtak, de a Tied nyitva Atyánk! Másnap a templomban a májusi zöldágba öltözött padok, karok népe, sokasága hallgatta a püspöki tanítást. Hangzott ekképpen: Kegyelem néktek és béke! Utolsó pontjára jutottam ez egyházmegye nagyobbik felének, a Duna folyása mellett, s a Duna által bezárt szigeten.