Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-06-23 / 29. szám

birtokán Nagy-Őrön iskolát állított. Ezen iskola rectorságának elfogadására, a főúr célzatait bizonyosan ismerő Hunnius, Grawert birta reá, ki azon időben a lőcsei iskolához is hasonló meghívást vett. Grawer, Horváth óhajtásainak teljesen megfelelt. Az iskolát, melyben mellette Malus vagy Diablanowszki Pálon és Erhardi M. Miklóson kívül maga a főúr Horváth is tanított, e kor történetírói szerént jelessé, kitűnővé tette ; a vitázásra pedig kész és serény volt. Alig pihent meg hazánkban, mint oly férfi, ki >die Lehren der Evangelischen Kirche, wider die Kryptokalvinisten tapfer und mánniglich vertheidigte,« Ambrózi Lam Sebestyén ellen ismételten küzdtérre lép a kézsmárki várban tartott két colloquiumban. Itt használt argumentumainak közzététele, általában az irodalmi téren és a közéletben kifejtett munkássága és kíméletlensége által lett hírhedtté. Csak »Bellum Joannis Calvini et Jesu Christi dei et hominis* című 1597-ben megjelent müvét kell fölemlítenem, melyre Ribiniként »Hungari pugnace ejus calamo offensi«, de helyesen és voltaképen Gönczi István gönczi lelkész: »Panharmonia, sive universalis Jesu Christi veri dei et hominis et Joh. Calvini« 1599-ben világgá bocsátott munkáival felelt. Grawer ezt sem hagyta válasz nélkül és mint Klein irja: nach einigen Jahren bekam er« (t. i. Gönczi) von Grawer Seine Abfertigung in der Schrifr, die er so letitlelte: »Absurda absurdorum, absurdissima calvinistica absurda«. Azon korból is elszomorító jelenség! Grawer, patrónusának Horváthnak halála után 1597-ben a kassai iskola rectorává lett, 1599-ben pedig hazánkat elhagyta; el, de nem azért, mint némelyek vélik, mintha »a török szomszédságtól félt volna, kik kevéssel előbb Egert elfoglalták*, mert hiszen ez már az ő Kassára költözése előtt 1596. október hóban megtörtént, s ha a török szomszédságtól félt, az ide való meghívást nem is fogadta volna el. De elhagyta hazánkat azért, mert ama prudentia, circumspectio és moderatio, mit benne Hunnius föltételezett s mi a sikernek egyetlen biztosítéka lett volna, hiányzott nála; helyzete tarthatatlanná vagy legalább kényelmetlenné vált és Hunnius kifejezése szerint: isthic dnrare non potuit. Ehhez járult az önbírálat ama vádja, hogy föllépése tévesztett volt s így munkája eredménytelenné lett, s látván, hogy Ribiniként »magnopere sed frustra in eo laborabat ut suae fidei socios ad formulám concordiae publice et solenniter adprobandam perduceret«: jónak vélte Hunnius javallatához alkalmazkodni s visszatért Wittenbergbe. Kárpát alatt, míg magát jól találta »közöttünk élt s aztán . . . kivándorolt«. Még a fennebb említett Cratzierus — Cratzier — Gáspárhoz kell visszatérnem, különösebben azért, hogy személyiségéről alkotott véleményemet róla elmondjam és ezt az egyháztörténelem búvárainak elbírálása alá bocsássam. Cratzierus — »homo spiritu Flaciano intlatus, et moderatioribus Lutheranis, exemplum Melanchtonis sequentibus, praeter modum infensus* — Rueber János felsőmagyarországi főkapitánynak udvari papja volt s ennek engedelmével, talán mondhatnók rendeletére, 1582-dik év első napjaiban Kézsmárkon időzött és intemperatiója (Ribini mondja) által sikerült kivinni, hogy január 29-dik napjára Kézsmárkra egyházi gyűlés hívassék egybe, melyen az általa kalvinizmussal vádolt, ekkor beteg esperesről Hortensiusról gyalázó szavakban ilélet mondassék. Hogy erre a meggyógyult Hortensius a Csütörtökhelyen tartott gyűlésben minő választ adott, hogy ott »saxonica illa concordia« egyértelműleg elvettetett és ezt a gyűlés mily erős szavakban és kemény kifejezésekkel itéli el s származása főokáról minő véleményt nyilvánított volt, részletesen és részrehajlatlanul följegyezte Ribini. Elég, hogy e merész föllépése által, ha egyebet nem tett volna is, elhatározottan bátor küzdőnek tűnt fel s ez kelthette föl iránta, ha már előbb is nem ismerte volna, Horváth G. figyelmét, ki őt célja elérhetésére igen alkalmas médiumnak találta és több alkalommal föl is használta. Mert meggyőződésem szerint, miről fennebb emlékeztem, nem más, de épen ezen Cratzierus volt azon szereplő egyén, kit szerzőnk, mint Beythének s a vezérlete alatt levő papoknak vitázó ellenfelét mutat föl könyve 12-dik lapján előbb Sibolthinak, később Gábriel deáknak (erről semmit sem tudok) társaságában, s kire vonatkozólag említi az »Igaz mentség* Írójának ama panaszos fölsohajtását: hányszor vesztegettették meg az körösztyénség convocatoriáit az idegön nemzetséggel! Neve szerzőnknél három variansban — Kreutzer, Krajczer, Krajtzerus — fordul elő, mikhez negyedikül Révésznél — »Figyelmező« 1878. évf. 478. 1. Crajszerus csatlakozik. Én e váriansokat a Cratzier, Cratzierus név pongyolább kiejtéséből, vagy az idegen név alakzatát teljesen nem ismerő egyének által véletlenül elkövetett betűcseréből származottnak tartom, s meggyőződve vagyok arról, hogy Cratzier volt az, ki Rueber beegyezése s akaratából, Horváth buzgólkodása folytán ismételten megjelent Dunántúl vele egyérzelmü s értelmű lelkésztársainak segélyére, hogy a formula concordiae tantételeinek elfogadását eszközölhesse, s az ekkor általánossá vált óhajtást megvalósíthassa. E véleményemet és meggyőződésemet azért, az egyháztörténelem mezején szélesebb látkörrel birók figyelmébe szeretettel ajánlom és jó indulatu elbírálásuk alá bizalommal bocsátom azon kijelentés mellett, mikép nem kerülte el figyelmemet azon esemény, hogy az »lgaz mentség« Cratzier keresztségnevét Gáspár helyett Györgynek irja, mely eltérés azon kor jeleinek mérlegelése után, nem volt, nem is lehetett befolyással megállapított nézetem és véleményem meggyengítésére. Szerzőnknek pedig nem lenne nehéz bizonyosságot szerezni a felől, hogy a név másolásánál nem történt-e véletlenül valami vétség? SzöllŐsi Antal, (Folyt, köv.) ev. ref. lelkész. BELFÖLD. Püspöki látogatás a solti egyházmegyében. A majosházi templomszentelés. Május első napja, áldásthozó, csendesen permetező esővel virradt fel, s már a kora reggeli órákban élénk sürgölődés jelezte, hogy nagy nap virradt reánk. A menet, mely püspök urat Laczházáról Majosházára volt kisérendő, mint a lavina nőtt, úgy hogy mikorra a községből kiértünk már mintegy 40—50-re szaporodott a püspöki kiséret fogatainak száma. Az egész úton mindenütt ünnepi ruhába öltözött s Majosháza felé tartó gyalogosokkal találkoztunk. A határon várt reánk a kis Majosháza kicsiny, de lelkes üdvözlő serege, melynek élénk Piróth Pál uram, a község bírája, presbyter és Majosháza egyik legtekintélyesebb s legvagyonosabb polgára üdvözölte azzal a jóizű szívességgel ft. püspök urat, mely az egyszerű magyar parasztgazdának sajátja. Főtiszteletü püspök úr szives szeretettel válaszolt, kinyilatkoztatván, hogy püspöki kőrútjában a legszívesebb jóindulattal látogatja egyházkerületünk s ezúttal ez egyházmegyénk minden egyházait, de ezek közt a kisebb egyházak mindenkor különösen hívják fel főpásztori gondjait, s e tekintetben szívesen részesíti előnyben a