Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-06-23 / 29. szám

kicsinyeket; hát még midőn, mint Majosháza is, e kis templomépítő egyház, mely püspökét épen e templomának felavatására várja, szives örömmel jön hozzájuk. Elindult a menet a kis falu felé, honnan az örvendező közeltávolból összesereglett ezernyi nép örömzaja, üdvkiáltása hangzott ki messzire. Bent, a meglepőleg szép kis templom előtt, a paplak bejáratánál Maller Mihály lelkésztársunk fogadta a várva-várt főpásztort óriási néptömegtől környezve, azzal a kibeszélhetlen édes, boldogító meghatottsággal, melyet egy 400 lélekből álló templomépítő kis gyülekezet lelki atyja, lelkipásztora érezhet, ki igénytelen egyszerűségében magától s családjától megvonva az éveken át általa végzett tanítói tiszt után járó fizetését, a templomépítésre áldozta; lelkesült keresztyéni hittel, bámulatos kitartással várt, mig 4—5 évvel ezelőtt tűz által megemésztett egyháza, községe felépült s ujult erővel fogott a nagy munkához, hogy e kicsiny, de lelkesült sereggel összehozza a több mint 30000 frtba került új templom építési költségeit. Valóban ünnepi hangulat édes érzete ömlött el az egész egybegyűlt seregen s a meghatottság könnyei nedvesíték a szemeket, Istenhez emelkedő lelkek hálája boldogítá a sziveket, s a felhős egek lágy harmatozása csendes májusi esőben hozta áldásait az Isten előtt kedves áldozatot hozott népre s vele lélekben együtt örvendő vendégek nagy seregére. Maller lelkésztársunk e beszéddel üdvözölte a főpásztort: »Főtiszteletü és Méltóságos Püspök úr! Örömünnep napja virradt fel ma reánk, e kisded gyülekezet híveire. Örömünnep napja, mert körünkben láthatjuk, szivünk meleg érzelmeivel üdvözölhetjük, mint fiai édes atyjukat, szeretett főpásztorunkat, ki időt, fáradságot nem tekintve eljött hozzánk, itt élő kevés számú híveihez, hogy megismerjen minket is, s életadó beszédével serkentsen, buzdítson bennünket az Istennek félelmére a Jézus Krisztusban való igaz hitre és a tiszta erköcsi életre. Örömünnep-nap ez a mai nap e kisded gyülekezet életében, mert ezen napon együtt imádkozhatunk, együtt adhatunk hálát szeretett Főpásztorunkkal ezen új templomunkban, a seregek Urának, kinek irgalmasságából és segedelméből épült fel ezen szentegyház az ő szent nevének dicsőségére, a Jézus Krisztusnak tiszteletére, az Isten igéjének hirdetésére és ezen gyülekezet nagy lelki örömére és épülésére. Legyen áldott az Úr, ki e napnak örömét, templomunknak felépítését s felszentelhetését nekünk megérni engedte. Legyen áldott Főtiszteletü és Méltóságos Püspök úr, ki szentegyházunk felszentelésére az Urnák nevében jött mihozzánk. Fogadja sziveinkből jövő szives üdvözletünket és azon jó kivánatunkat, hogy drága életét tartsa meg az Egek Ura az életkör legvégső határáig hazánknak, egyházunknak, kedves övéinek és minden tisztelőinek nagy örömére.« Főtiszteletü püspök úr szívélyes válasza után a paplakba vonult, a lelkészcsalád vezetése mellett, kíséretével együtt s rövid pihenés után, a harangok hívogató szavára az egybegyűlt sokaság egy részével zsúfolásig megtelt a kis templom, mig a másik rész kivül maradt a templom udvarán, kiknek Kájel József dömsödi lelkésztársunk prédikált Máté II. 6. alapján. Főtiszteletü püspök úr és kísérete a helybeli lelkész vezetése mellett a CXXII. Zsoltár 3-dik versének — Légyen te kőfalaidban csendesség és jó békeség — zengése alatt vonult be a szépen, csinosan berendezett, mozaik padlatú kis templomba, melynek minden zugát ellepte a már előbb bement nép s fent a karzaton a budapesti ev. ref. theol. énekkar foglalt helyet. A felálló ének után énekeltük a 233-ik ének 1., 3., 4. verseit, melyek után a helybeli lelkész ment fel a szószékbe s mondott egy buzgó alkalmi imát, mely után ft. püspök úr lépett az Úr asztalához s tartá lélekemelő alkalmi beszédét, melyet e felszentelési ima követett: Örökkévaló Isten! nem lakozol te kézzel csinált templomban, mert a menny a te ülőszéked és lábaidnak zsámolya a föld; sőt az egeknek egei sem fogadhatnak be tégedet, mert te lelkeddel betöltöd az egész mindenséget. De mégis a téged tisztelő híveidnek templomot építettél; a mikor halhatatlan leiköket, mely a te mennyei származású ajándékod, örök életre rendelted; romlandó testünk pedig a Szentlélek temploma, melyben a mi lelkünk imád tégedet. Te mégis önmagadnak templomot rendeltél a te választott néped által s állíttattál minden időben; állíttattál sátort a pusztában a te népednek, templomot a Sión hegyén, hogy akár bujdosók vagyunk e földön, akár szilárdan álljunk a hitnek kőszikláján, legyen hely, amelyben téged a mi emberi gyarlóságunk szerént dicsérhetünk, amelyet te jelenléteddel betöltesz, mint a világot, a mindenséget, amelyben lakozol. A te házadban sok hajlékok vannak, úgy mennyei mint földi teremtéseid számára, lakozzanak abban nagy lelki örömmel azok, akik benned hisznek és abban, a kit elbocsátottál a Jézus Krisztusban, a világ megváltójában, ki az ő általa megszerzett üdvösség által táplálja lelkünket örömmel. Lakozzál a te tiszteletedre és dicsőségedre rendelt hajlékban és akkor »örül a mi szivünk, mikor a templomba megyünk*, mert »jobb nekünk egy nap a te házadban, mintsem ezer nap egyébütt« és dinkább szeretnénk a te templomodban ajtónállók lenni, mintsem vigadni a gazdagok házában. — ime atyánk, ez a kis gyülekezet is, amelyet megsegítettél, mert bizott benned, jót tettél vele, mert félte a te nevedet; e te kis nyájad, melyet legeltettél a Jézus Krisztus által az üdvösség forrásain: ime egy kicsiny nép templomot épített a te neved dicsőségére, amelyben lakozzék a te fényességed. Hosszú időkön át küzdéssel, fáradozással, buzgósággal készült, hogy ezt neked megépíthesse és te megpróbáltad a türelemben, a szenvedésekben még csapásokkal is meglátogattad, hogy hitében erősítsed, de ingadozni nem engedted ; megsegítetted, hogy elérje régóta táplált vágyát, hogy a te nevedet necsak szivökben hordozza, necsak magános kamráiban, hanem a gyülekezetben buzgósággal hirdethesse. Atyánk! Istenünk! aki eddig segítetted őket és megadtad nekik érni ezen örömnapot, sok népeknek örömére és rokonlelkek örvendezésére: oh tartsd meg őket egyenegyen továbbra is abban az igaz hitben, mely meg nem rendül, ebben a buzgóságban, mely meg nem lanyhul. Fogadd kedvesen tőlük, mint neked adott ajándékot, mint a te lakásod és a te igéd befogadására rendeltetett házat! Foglald el, oh Atyánk! és lakozzál abban, hogy valamenynyiszer ők, vagy egy is benyit: itt találjon téged és hallja isteni szavadat megszólalni az ő szivében. Tartsd fenn és vedd védelmedbe és oltalmazd e házat, mely mostantól fogva a te dicsőséged helye; védd és szenteld meg ennek alapjait, tartsd fenn erős falait, hogy az idők foga és súlyos lába össze ne törhesse; tartsd meg ennek boltozatai felett fedelét, vedd a te oltalmadba tetőzetét és égre mutató tornyát, melytől az égbe vágyó lélek példát vehet tehozzád emelkedni. Engedd meg, hogy e toronynak harangja akkor zendüljenek, midőn a te népedet imádásodra összehívják, zendüljenek meg akkor, mikor azokat, kik e földi vándorutban elfáradtak, mélabús hangjukkal nyugalomra kisérik; de ne engedd, hogy ezen harangok vészt jelentsenek valaha e községre. Vidám örömmel és mindig a lélek nyugalmára szólaljanak meg. Fogadd védelmedbe e népet, mely jő és megy e