Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-09-08 / 40. szám

közönség nélkül nem lehet lapot fentartani. De még jobb az a másik, a mi a fővárosban van készülőben. Itt ugyanis komoly egyházi férfiak szolid és zajtalan akciót indítottak meg egy prot. néplapnak, illetőleg egy nyomdának részvények utján való alapítására, mely egész erővel szolgálná szeretett egyházunk és szent vallásunk érdekeit. Az ügy előkészítése szépen halad s alapos a remény, hogy a tél folyamán már megkezdheti működését a sokak által sürgetett és várva várt protestáns néplad, melynek gyors felvirágzása érdekében nagyon kivánatos, hogy a vidéki és fővárosi akció kezet fogva és egyetértőleg haladjon előre! * Tájékoztatásul. Zoványi Jenő, e Lap 37. számában »Egyháztörténetünk müvelése érdekében« című cikkében kemény támadást intéz ellenem, mint »Mokos Gyula könyvének* ismertetője ellen, azért, mert ismertetésemben hálátlan és áldástalan erőlködésnek neveztem azon törekvést, hogy egyházi iróink még ma is, a protestáns egyház teljes szétválása előtti időkben élt kitűnő egyének »egyházhoz tartozása« felett, neki busultan s győzelem reményével versengenek; egyszersmind tanít ama különbségre, mely az »egyházhoz tartozás« és »hitelvi*, »dogmatikai*, vagy —• a mint ő régebben nevezte — »hitfelekezeti álláspont« fogalma és értelme között van. Én — megvallom — nem tudok oly élesen distingválni, hogy az általam használt »egyházhoz tartozás* és a »hitelvi«, »dogmatikai* vagy »hitfelekezeti álláspont* kifejezések értelme között valami valóban lényeges és határozottan döntő különbséget találhatnék. Hiszen, a kinek > hitelvi«, vagy * dogmatikai* avagy > hitfelekezeti álláspontja* biztosan megjelölhető és meghatározható: az lélekben, értelemben és meggyőződésben azon egyházhoz tartozik, melynek hitelveit vallja, hiszi és hirdeti; ha szintén ott, hol az illető lakott és akkor, midőn élt azon felekezetnek külön egyházi testülete még nem létezett is. Ez az én gyarló, rövidlátásomon alapuló véleményem és meggyőződésem. Ez az én elitélésre méltó bűnöm. 1887-dik évben e Lapok hasábjain erős mérkőzés folyt Zoványi Jenő és Thúri Etele között »Bornemisza Péter vallásfelekezeti álláspontja* fölött; talán ismertetésem Írásakor arra emlékeztem? Mi volt a mérkőzők célja? Nem én — de megmondja teljes őszinteség- és igazsággal a vitázok egyike, Thúri Etele e szavakban: »Maga Zoványi is idézett cikkében azt mondja, hogy a teljes szétválás előtt élt férfiak lutheri avagy kálvini álláspontját — így szerintem egyházhoz tartozását — vitatták.« Nem »egyházhoz tartozás* fölött folvt-é e vita? Nem volt ez a vita — most is azt állítom — sem »hálás«, a nagy elbúsulás és elkeseredés miatt, melylyel vívatott s melyből a küzdők kölcsönösen súlyos sebeket vettek és adtak; sem »áldásos«, mert, mint Thúri Etele, idézett szavai bizonyítják, eredményre nem vezetett s a győzelmet egyik félnek zászlójához sem csatolta. De én ez állításomon soha tul nem megyek — és oly drasztikus kifejezést, minőt Zoványi használ, sohasem használnék. Zoványi egyéb expektorációjára nem felelek. Makó, SzőllÖsi Antal ev. reform, lelkész. * Nazarénusok Debreczenben. A Csapó-kertben összegyűlni szokott nazarénusokat minap meglátogatta egy »Kálvinista* és élményeit következőleg irja le a debreczeni prot. lapban. »Szombat este kimentem abba a házba, hol összejövetelöket tartják a nazarénusok. Az udvaron tett kérdezősködésemre egy öreg anyótól azon választ nyertem, hogy lesz összejövetel, oda bent van is már egy pár »gyenge hirdető«, de várják a böszörményi prófétát is, aki azonban nem jött el. Bemenve a házba, — melynek falát biblia-mondatok ékesítik, — jövetelem célját az asztalnál ülő két embernek tudtul adva. leültettek, folytatták a bibliának csendes olvasgatását. Kevés idő múlva előadá az egyik férfi, hogy ők igy szombaton össze szoktak ide gyűlni, az egész heti testi fáradalmuk után hálát adni Istennek, a jó mennyei Atyának velük közölt áldásiért, hogy igy lelki vágyuk kielégíttessék. Ezek kijelentése után kiment s utána bejött öt leány, kik leborulva imádkozának. — Ezután a másik férfi diktálása s vezetése mellett kezdetét vette a > Szentlélek, végy környül bennünket« kezdetű énekünk éneklése, miközben megérkezék a privatdiener próféta. Néhány énekvers éneklése után felállt a próféta s beszédet tartott Luk. 21, 32—38. v. felett. Elmondva, hogy Isten beszéde mindörökké megmarad, ajánlotta annak megösmerését, hangsúlyozva, hogy ők lélekben és igazságban imádják Istent. Beszélt a 34-ik vers alapján különösen arról, hogy igen sokan vannak azok, kik a vasárnapot egész heti dolog után korcsmázással s ivással töltik el és leikökkel nem törődnek. Mig erről beszélt, — egyszerűen, de igazán elismerésre méltóan, — történt, hogy néhány nem hívő mosolyogni kezdett. Erre a próféta ezek s a világ ellen fordult, lelkesen hirdetvén, hogy bár gúnyolják is őket, ne adjanak arra semmit, mert mint a templomokban, ugy ők is itt Istent lélekben és igazságban imádják, s nem pénzért, földi javakért, mint némelyek teszik. Beszéde végén bűneik elhagyására s Istennek lélekben és igazságban való szüntelen imádására buzdítá a hívőket. Ezután énekeltek, a mely után előadá a privatdiener, hogy neki el kell távoznia, s bucsuzásul felolvasá a Pál apostol 2-ik Korinthusi levelét bezáró intő, áldó s magasztaló szavakat, amely után egy öreg hivő felállva, őszinte szívből kívánta a privatdienernek, hogy legyen vele az Isten mindenben s hozza őtet közibök ismét vissza. Ezután három imádság következett, erősen hangsúlyozva lévén bennök bűnösségük; Isten áldását kérték a királyra, a hatalmasságokra, e városra, a lelkészekre és tanítókra és saját hirdetőikre s magokra, valamint a nem hívő jelenlévőkre is. Ez imádságok oly lélekemelő, oly fönséges s a szeretettől oly annyira áthatott volt, hogy reám mély hatást gyakorolt. Ez összejövetelükön látottak és hallottak megerősítettek engem abban, hogy itt nem annyira rajongókkal, mint inkább olyanokkal van dolgom, kik bűnösségük erős tudata miatt enyhületet, Istenhez való lelki vágyódásuk pedig kielégítést és vigaszt keres, s hogy ezt így teszik, annak oka elhagyatottságuk. Hogy mi itt a teendő: videant consules!* * Sajtóhiba igazítás. Lapunk mult számában a Csiky Lajos Liturgikáját ismertető cikk alá, valamint a tartalomjegyzékbe is Lévay József név szedetett Lévay Lajos helyett, mit ezennel kiigazítunk.