Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-02-25 / 8. szám

kezetek, mikor senki nem vezeti be őket mélyrehatólag a reformáció történetébe«. De nemcsak az egyház múltját vagy jelenét illető dolgokról szólhatnánk ez előadások alkalmával, hanem kiterjeszkedhetnénk közbe-közbe olyan tárgyakra is, melyek híveinket úgyis mint polgárokat, föld- és kézműveseket, közelebbről érdeklik s melyek elmondására más alkalom számunkra nem kínálkozik. Természetesen, csak olyan dolgokról lehet szó, melyek felemlítése sem az előadás nemességéből, — sem a hely szentségéből semmit le nem von. És itt legyen szabad kérdésbe tennem: nem volna-e helyén való dolog ez előadások sorozatát épen a magyarok történetének ismertetésével kezdeni meg a gyülekezetekben? Itt van a millemum, hazánk megalapításának ezer éves ünnepe. A protestáns papság, úgy hiszem, azzal ünnepelhetné meg legméltóbban a milleniumot, ha azon négy év alatt, mig e nevezetes évforduló elérkezik, részletesen megismertetné népünkkel hazánk ezeréves történetét. Ez szép, protestáns paphoz méltó feladat volna. A fősúlyt, ha ugy tetszik, fektethetnénk a valláserkölcsi oldalra, szólván az ős pogány vallásról, majd a keresztyénség kezdeteiről hazánkban s általában arról, hogy a Krisztus evangélioma miként hatotta s alakította át a magyart, miként hozta létre a reformációt hazánkban is s minő viszontagságokon mentek keresztül a vallásos és polgári szabadságért annyit küzdött dicső elődeink. Lám, hiszen a protestantizmus a múltban is hű dajkája volt mindenkor a nemzeti érzületnek: e magyar nemzeti szellem és érzület ápolására a jelenkor prot. papsága is megtehetne annyit, hogy a téli hónapok alatt hetenkint egyszer, bevilágítana a nemzet, ezeréves múltjába, s ezzel hazaszeretetre tanítaná a balsors által annyit tépett s multat és jövendőt megbűnhődött jó magyar népet. A mi engem illet, már is el vagyok határozva, hogy gyülekezetem körében, hol Isten jóvoltából immár tizenkettedik éve folytatom csütörtök reggelenkint az egyháztörténelmi előadásokat s e hónapban épen végére jutok a reformáció ismertetésének, a jövő télen — ha az Űr akarandja — a magyar nemzet ezeréves történetét kezdem el magyarázgatni. Ajánlom lelkésztársaimnak is becses figyelmébe a felszínre vetett eszmét. íme a jó alkalom : bevezetni a gyülekezetet a történetbe, nemzetünk, vallásunk dicsőségteljes múltjába, s ezzel egyszersmind állandósítani a hétköznapi egyháztörténelmi előadásokat a gyülekezetben. Bezzeg, ha egy kis komoly eszmecserére olykorolykor alkalmunk nvilnék összejönni, talán többeknek megtetszenék az eszme, s annak együttes valósítására, úgy lehet, még kezet is adnának egymásnak. Azért mondom én annyiszor s most is azzal végzem: lelkészi értekezlet, jöjjön el a te országod! Lévay Lajos. ISKOLAÜGY. Protestáns tanárképzés. Nagyobb vajúdást, s azzal összefüggésben több bizonytalanságot ritkán lehet látni intézményeknél, mint. jelenleg a magyar országos tanügy minden ágában. A fin de siécle embereinek abbeli lázas törekvése mutatkozik itt is, hogy valamely mararandó alkotásokkal zárják le ezt a századot, s üdvözöljék az újnak földerülő hajnalát. Közoktatásügyi kormányunk, élén pártatlan, felvilágosult és széles látókörű férfiakkal, megfújta a nagyszabású reformok mellett a harci riadót, s bámulatos hadi készséggel bontogatja a régi falakat. Az ankétek egymást érik. A görög nyelv facultativ tantárgygyá tétetett. Az orsz. közoktatási tanács uj szervezést nyert új erőkkel, a kikben nem kevesebb a harci bátorság. Az egyetemeken nyerendő cím, tanulmányi rend és szabály üdvös átalakulásokon megy át. A tanárvizsgálat megújított és szigorított szabályzatok szerint történik, de még mindig nincs megelégedve vele a' tanügyi kormány, kiküldi hát külföldre a budapesti tanárvizsgáló bizottság nagytudományu és tevékenységű elnökét, hogy az ott, főleg a francia egyetemeken szerzett tapasztalatokat alkalom adtán nálunk is érvényesítse. S hogy a nagy reformok keresztülviteléhez mintegy a közvéleményt előkészítő tábort nyerjen a kormány a nevelésügy bajnokaiban, megalakul Budapesten a »Magyar Paedagogiai Társaság«. Mindezen előleges reformmozgalmak után szőnyegen forog immár az egységes középiskolák szervezése. Berzeviczy Albert államtitkár józsefvárosi választói előtt úgy nyilatkozott, hogy az egységes középiskolák szervezése esetleg a felekezeti népiskolák megszűnését is vonhatja maga után. Ez egységes középiskola érdekében ép most fejeztetett be az ankét. E célzott átalakítás tehát a protestáns egyházakra nézve nagyfontosságú, s köznevelésünk és közoktatásunknak egy egészen más képét állíthatja elő. Azt hiszem egyébként, hogy népiskoláiknak államosítására a prot. egyházak ma sem felelhetnének mást a kormánynak. mint a mit 1848-ban az ev. ref. vallásúak budapesti országos értekezlete, t i. a közös iskolák ügyéről oly értelemben, hogy ilyes iskolákban minden hitfelekezetü iskolák, s az övéik is szükségkép beolvasztassanak, felekezeti lételök veszélyeztetése nélkül nem tanácskozhatnak mindaddig, mig az 1848. XX. t.-c. 2. §-ában kimondott egyenlőség és viszonosság minden tekintetben életbeléptetve, s ily módon az ő állásuk, úgy az állam mint más hitfelekezetek irányában, biztosítva nem leend. Tanügyi kormányunk vajúdó, de méhében nagy reformokot rejtő politikája természetesen reánk, protestánsokra is nagy mértékben kihat. Nemcsak gondolkoznunk, de tennünk is kell tehát! A zsinat bölcsesége s nagyméltóságú beavatott tagjainak ébersége sokat segíthet tanügyi állapotainkon, annyit mindenesetre, hogy esetleg érdekeinket sértő reformokkal szemben kellőképen védekezhessünk. A védelem leghathatósabb eszközei, de egyszersmind iskoláink