Protestáns egyházi és iskolai lapok – 35. évfolyam – 1892.

1892-11-24 / 51. szám

aztán meg nem szorult e kép használatára a szerző sem, ki oly szépen tudja keresztvénileg is kifejezni a sziv hálás érzelmeit. A 2-ik őszi: a természet hervadása az elmúlás gondolatát kelti fel bennünk, de hitünk csillaga a halál­ban is életet mutat nekünk. Gyönyörű képek, hasonlatok, igen szép ima. Az 53-ik lapon 2-iknak alapgondolata, hogy valamint a természet betölti Isten rendelesét, ugy nekünk is be kell tölteni a lelki élet mezején rendelteté­sünket. Tartalmas meleg hangú ima. A téliek között kitűnő, ódai szárnyalású a 2-ik. Úrvacsora osztáskor a), b) a kettő egymást kiegé­szíti, bűnösségünk érzete, a töredelmesség, a lélek magába­szállása megkapóan van festve, csak a megjobbulás Ígérete hiányzik. A vasárnap délutáni imák közül kiváló evangeliomi a negyedik, melyben ki van fejezve a fiúság viszonya, a lélekben és igazságban való imádás, a szívbeli buzgó hála Isten iránt s az ő törvénye szerinti élet, mely legméltóbb isteni tisztelet s minden ceremóniánál és áldozatnál na­gyobb ; evangeliomszerűek szintén az 5., 6. és 7-dik, a beszéd utániak is mind közvetlenség, erős hit, bizalom és kitűnő irályukkal bilincselnek le. Az urvacsoraosztáskor délutánra való mindkét ima a), b) tartalmas, telve érzés­sel és gondolatokkal. Az adventi imádságok magasan szárnyalók, igazán gyönyörű, keresztyéniek. Az első hatásos volta (96. 1.), a 2-ik a bűnvallás, a 3-ik a Krisztus váltságáért való hála és fogadástétel, a 4-ik töredelmes bűnbánata által tűnik ki, nem kevésbé szépek a beszéd utániak. Az ünnepi imákról általánosságban elmondható, hogy az ünnepi történet, valamint annak eszmei tartalma igen ügyesen van feldolgozva, kidomborítva, mintegy újdonság benyomásával hatnak, uj érzéseket fakasztanak, uj gon­dolatokat keltenek, magas szárnyalásukkal magukkal ra­gadnak, ugy hogy igen nehéz kiválasztani, melyik tehető a másik fölé, mert mindnyája tartalmas és szép. pl. gyö­nyörű költői lendületű az 1-ső karácsonyi, melyben a tör­téneti tények, mint képek igen hatásosan a lelki világra vannak átvive és alkalmazva, a virágvasárnapi, melyben a »hervadó virágok* helyett szivünket, lelkünket ajánljuk ajándékul; a nagypénteki, melyben mély megindulásunk és csodálatunk; a húsvéti, melyben győzedelmünk és örök élet utáni vágyunk jut kifejezésre. Ugy az áldozó csütör­töki, mint a pünkösdi imákban gyönyörködik a lélek és mintegy önkénytelenül ragadtatik a magasságba. Ki kell emelnem az ó-esztendő délutánjára való imát, melynek gondolatmenete: Isten hatalma, nagysága, ezzel szembeállítva a mi kicsinységünk, bajaink, örömeink szép festése, Isten gondoskodása lelki- testi életünkről, önvizsgálat és gyarlóságunk beismerése, Isten irgalmas volta, ennek kérése, hálaadás az áldásokért, a gondviselés kérése továbbra is, kétség a jövővel szemben, végül hit­teljes megnyugvás: »bármelyik percben kelljen is itt hagy­nunk a földet, nem félünk a haláltól, mert az is a te szolgád, az is hozzád vezet bennünket*. Kiváló érzelem­és gondolatgazdag, melancholikus kedves hangú; Isten gondviselését látja örömben, mint bánatban; az ő gond­viselésébe vetett hit és bizalom megnyugvást, erőt, bátor­ságot ad, s mennybe emeli a lelket. Szép alkalmi. Hasonlókép ki kell emelnem a két bűnbánati imát (167—169. 1.), melyek a mély megalázkodás, bűnvallás és töredelmes hang által igazán megrázzák a lelket, de vigasztalást is nyújtanak Isten könyörülő irgalmában és Jézus váltságában. A lélek mélyére szálló, eszméitető, a lelket feltáró valódi kálvinista és valódi keresztyén imák. Tartalmasak a reformáció ünnepére valók is. Itt nem mulaszthatok el egy megjegyzést, bár szorosan véve nem tartozik ide. Kívánatos ugyanis, hogy a reformáció emlekünnepe összes egyházainkban végre valahára meg­tartassék, kívánatos, hogy ez a nagy ünnepek sorába emeltessék az által, hogy nálunk az ujbori, vagy máshelyt az adventi urvacsoraosztás ekkorra tétessék ; termeszete­sen vasárnap tartván az ünnepet. Felesleges bizonyítanom ennek szükségét és azt, hogy mily tartalmassá leend így ünneplésünk. A március 15-iki imában hazafiság és vallás, költői ihlettel, tartalmasan és az érzés melegségével vannak festve. A felsorolt tulajdonságoknál fogva nem habozunk kimondani, hogy derek munka van előttünk, ugy, hogy méltán állíthatjuk azt első rendű imádságainkkal egy sorba s iróját legjobb imairóink mellé. És midőn ezek szerint kifejezzük azon meggyőződésünket, hogy e mű egyházi irodalmunknak nyeresége, egyszersmind óhajtjuk és kívánjuk, hogy szerző — ki a >Reformátusok Lapjá­nak* is szerkesztője — több ehhez hasonló derék művel ajándékozza meg irodalmunkat. A kiállítás egyszerű, a nyomás hibátlan, szép tiszta. A legmelegebben ajánljuk e művet lelkésztársainknak. Benkő István. BELFÖLD. Kiss Áron püspök Nagykállóban. Hála- és örömünnepet ült a nagykállói ev. ref. egy­ház folyó évi november 6-dikán, számos építkezéseinek, közelebb monumentális tornya fölépítésének alkalmából. Az egyház örömében részt vett az egyházmegye is, ameny­nyiben az évenként hivatalosan is megtartatni szokásos reformáció-emlékünnepélyt ekkor tartotta meg. Növelte az ünnepély fényét és jelentőségét 9.Z ci körülmény, hogy azon Kiss Áron tiszántúli püspök ur is megjelent. 1786 óta nem volt püspök a felső-szabolcsi egyház­megyében azon célból, hogy hivatalos működést végezzen s így csak természetesnek mondható, ha közelről s távol­ról eljöttek mindazok, akik tehették. És bizonyosan nem bántak meg, hogy ide fáradtak, mert láthatták az egykori vitéz hajdúk utódainak vallásos buzgalmát, érezhették szivök melegét s párját ritkító vendégszeretetöket. Az ünnepély voltaképen még szombaton, november 5-én megkezdődött. Az egyház főgondnoka: a tevékeny és nagybuz^almu Berethöy János, továbbá Lévay Sándor ügyvéd s presbyter egész Debreczenig mentek püspök ur elé, aki aztán az ő kiséretökben utazott Nyíregyházáig, ahová már akkor a kállóiak is megérkeztek 10—15 kocsin. Itt Lukács Ödön. a felsőszabolcsiak ékesszóló esperese, a nyíregyházai ev. ref. egyház presbyteriumának élén s Kállay Ferencz orsz. képviselő fogadták a magas vendé­get. Majd kocsira ülve folytatták utjokat Kálló felé, amely­nek határánál Nagy Kálmán városi főjegyző mondott üdvözlő beszédet: benn a városban pedig a paplak előtt, környezve az összes presbyterium által, Görömbei Péter helybeli lelkész fogadta a következő szép és hatásos beszéddel: »Főtiszteletü és méltóságos püspök ur! Miként az öreg Simeon aggodalommal és égő vágygyal várta azt az időt, midőn a világ Idvezítőjét, a Jézust megláthatta, és midőn meglátta, örömmel ölelte keblére, mondván: most már örömest halok, meg, mert látták szemeim Idoezítömet, akként várták a mi gyülekezetünk Simeonjai, presbyterei,

Next

/
Oldalképek
Tartalom