Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-02-11 / 6. szám

ságból született gyermekek mindnyájan katholikusok legyenek, sohasem emlegette a szülék természeti istenadta szent jogát, sőt ellenmondott az 1790/1. XXVI-ik t.-cikknek, amely pedig nem viszonosságot, csak annyit állapított meg, hogy ha az apa katholikus, minden gyermek e hiten nevelendő, ha az atya protestáns, csak a fiuk követik vallását. Abban, hogy az úgynevezett »katholikus programmot* némely hecces káplánok és notorius ultramontánok magukévá tették, még nem látok valami különös dolgot; lehet meggyőződés dolga, amit tisztelni kell, még ha nem is helyesel az ember. De abban, hogy egy hírneves jogtudós, ki a tanári kathedrán és a tudományos irodalomban nagy hangon hirdeti a szabadelvűséget s most egy mandátumért képes megtagadni eddigi elveit, beáll a klerikalizmus uszályhordozójának : e morális kétkulacsosságban, tudományos elvtagadásban a közéleti morál oly aberratióját látjuk, melyet lehetetlen szó nélkül hagynom. Herczegh Mihály, szabadelvű jogtanár, »A magyar magánjog — általános tanok« 1880. című műve 156. lapján, a 3. jegyzetben, midőn a polgárok között létező vallásbeli különbségekről s különösen ezek magánjogi hatásairól beszél, azt mondja: »Azonban ezen tökéletes egyenlőség gyakorlatilag még nincs teljesen keresztül vive. A római katholika vallás uralkodó természete még több tekintetben mutatkozik. Ezt bizonyítják: a) a szentszékek bíráskodása házassági ügyekben, b) a törvényes szünnapok az igazságszolgáltatás terén, amilyenekül csak a római katholika egyház ünnepei fogadtatnak el, c) az egyedül jogérvényes egyházi házasság. Mindez csak az általános vallásszabadságnak törvénybeiktatásával fog megszűnni. Melyre nézve elvem: korlátlan szabadsága a hitnek és meggyőződésnek. Szabad egyház a szabad államban. Hinni legyen szabad mindenkinek azt, amit akar. De nemcsak azt, amit az állam törvényei is megengednek. Az állam az emberekben első sorban ne valláshiveket, hanem csak állampolgárokat ismerjen. S mig ezek az állam törvényeit tiszteletben tartják: addig az államnak ne legyen hozzászólása a hithez, valláshoz és meggyőződéshez*. Ezeket a csaknem radikális eszméket hirdeti Herczegh Mihály, a szabadelvű; a kath. érdekek védelmét, tehát a kath. egyház uralkodó jellegének, talán a dekretális eskünek, a köz- és magánéletben való túlsúlyának s előjogainak visszaállítását fogadja ünnepélyesen és nyilt homlokkal Herczegh Mihály, az ultramontán. Homéri látvány, hogy ez a két Herczegh, aki valójában egy és ugyanaz, ez a modern Vishnu és Siva, hogyan vívja nagy harcát egymás ellen. A klerikális Herczegh Mihály politikai programmjában szentül fogadja, hogy küzdeni fog a polgári házasság minden alakja, de különösen a kötelező polgári házasság ellen. A liberális Herczegh Mihály pedig »Magyar családi és öröklési joga* II. kiadásához igy ir e tárgyról: 5. 1. »Hazánkban is már rég foly ugyan a harc az állam és egyház között, s az állami törvényhozás eddigelé is sok tekintetben lerázta magáról az egyház nyűgöző és túlnyomó befolyását; mindamellett még igen nagy az elfoglalt tér, melyet attól vissza kell hódítani.* 6. 1. »Mindezen kifogások — az egyházi házasság eszméjéből folyó kifogások — azonban alig jöhetnek komoly figyelembe azon érveléssel szemben, melyek a polgári házasság behozatalát és illetőleg ennek állami szabályozását indokolják.* 6. 1. »Magyarországban már kezdettől fogva polgári szerződésnek tekintették a házasságot, mint Szent István és Kálmán királyok törvényeiből kitűnik, melyek szerint az országgyűlés szabályozta nemcsak a világi emberek, hanem a papok, sőt még a püspökök házasságát is. Ha tehát ezt akkor tehette az állam, a papokkal szemben, miért ne tehetné ugyanezt a világi emberek házasságára nézve, most a felvilágosultság évszázadában.« 7. 1. »Azon ellenvetésre vonatkozólag, mintha a polgári házasság lealacsonyítaná a házasság erkölcsi méltóságát, s ártalmas kihatással volna a közerkölcsiségre; azon kérdéssel válaszolhatunk, hogy váljon az egyházi házasság megszabadította-e az emberi társadalmat az emberi kicsapongásoktól. A köztapasztalat azt bizonyítja, hogy épen nem. Statisztikailag beigazolt tény, hogy azon államokban, hol a polgári házasság már behozatott, aránytalanul kevesebb a törvénytelen gyermekek száma, mint azokban, hol az még ez ideig elfogadva nincs. — Avagy melyik nagyobb erkölcstelenség, a polgári házasság-e, vagy az, midőn valaki hazájának, nemzetiségének és vérrokonainak elhagyására kényszeríttetik, csupán csak azért, hogy összekelhessen, házasságra léphessen azzal, kivel Őt az egyház — fenforgó bontó akadályok miatt — össze nem adhatja.« 8. 1. »Jogtörténeti tény, hogy a kereszténység első századaitól kezdve az egész középkoron át a polgári házasság képezte a szabályt. És az egyháznak szerepe, legjobb esetben is csak a már polgárilag kötött és jogilag teljesen érvényes házasságnak utólagos szentesítésében állott* (1. j.). 10. 1. »A polgári házasság ezen fajai közül (kötelező, fakultatív, szükségszerű) csak a kötelező polgári házasság az, mely teljes következetességgel indokolható, főleg hazánkban. * 11. 1. »Azon bajokon és nehézségeken, amelyek házassági jogunk jelenlegi tarthatatlan állapotából naponkint származnak, csak a kötelező polgári házasság fogna segíteni.« 12. 1. »Mert a polgári házasság behozatala fogja képezni azon erkölcsi tényezőt, mely minden másnál alkalmasabb leend az annyi különféle nyelv, vallás és szokások által szerteszakított népfajok egyesítésére; . . . . egy szóval a magyar nemzet regenerációjára.* De minek folytassuk e szemelvényeket ? Ez elég annak az igazolására, hogy Herceg urnák kétféle meggyőződése van. Mint egyetemi tanár, oly érvekkel küzd a kötelező polgári házasság s általában a polgári házasság eszméje mellett; oly tűzzel, lelkesedéssel ront neki a házassági jog korhadt felekezeti voltának, hogy a haladás, a hitfelekezetek közti béke, a különböző népelemek egybeolvadásának minden barátja gyönyörrel olvassa s az utolsó betűig aláírja. Mint képviselőjelölt pedig a kath. egyház ultramontán részével szövetkezik az ellen, aminek helyességét, üdvös voltát, emberies jellegét ő maga bizonyította be. Mikor lehet a nyilvános élet ily alakjait komolyan venni ? Mikor lehet nekik hinni ? A kathedrán, vagy a mandátum után futtokban? A feleletet adja meg rá az olvasó. Különben Herczegh urat, mint épen e sorok írásánál látom, utolérte a nemezis: klérikális ábrándjaival egyetemben eddig mintegy tiz-tizenkét hasonló gondolkozású társával együtt elejtette a magyar nép megvesztegethetlen, józan Ítélete, felekezeti béke utáni vágya, vallási türelme. S hogy bukása dacára is foglalkozunk személyével, azt azért tettük, mert egy egyetemi tanár magatartása kell, hogy bizonyos sulylyal essék a közélet mérlegébe s igy erkölcsi kötelesség, hogy a nagy közönséget, mely nem kisérheti figyelemmel minden ambiciózus ember viselt dolgait, kutatásra, összehasonlításra nincs ideje s az öner-