Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)
1892-02-11 / 6. szám
A következő két kisebb cikk: a magyar protestáns egyház egy-egy kicsiny, de nagy tanulságu mozzanatáról beszél. »Egy múlt századi prédikáció«, a Polgári Mihály mezőtúri prédikátor 1752 junius 11-én mondott egyházi beszédéből sarjadzott üldözését, s a Barkóczy Ferencz egri püspök inkvizíciója részéről ellene megindult fölségsértés pőrét, fogságát s végre száműzetését mondja el az országos levéltár adataiból. Kis körű, de eleven kép. Jól is van megirva. Minél többet abból a még ki nem merített forrásból! A »Masnucius Tóbiás fogsága és kiszabadulása« a másik kép. Abból a korból, melynek katholikus reakciója ádáz gyűlölettel viselt irtóháborút minden ellen, mit protestánsnak tudhatott. A Szelepcsényi György szomorú hírű pozsonyi törvényszéke ismeretes. Ez Ítélte elMasnuciust. Az autodafé bagnóra szólott. És Masnuciust 41-ed magával hurcoltatta étlen-szomjan, télviz idején Nápolyba. Érdekesen irja le saját kis memoire-ja: mennyit szenvedtek, hogyan vettek egérutat, s bár Gapralottában újra bilincsbe kerültek, valósággal »gondviselésszerűen« hogyan menekültek a szomorú fogságból. Önzetlen, áldozatra kész hittestvérek segítségével jutottak el Zürichen át Wittembergbe. Itt érte Masnuciust a Tököly győzelmeinek hire. A politikai és vallási viszonyok jobbra fordultával újra visszajött szeretett hívei közé, a zaklatott parókiára: lllavára. S cikk szerzője ügyesen válogatta össze adatait s egységes képe eleven bizonyság a Janssenistikus ultramontán történetírás ellen, mely a protestáns hit éltető, hitvallókat, martirokat nevelő erejét megtagadja. Ami »szenteink« nem a legendák alakjai, kiket mitikus képtelenségek ködébe burkol a naiv hit, de való, történeti példák, kikre méltó lelkesüléssel hivatkozik, kiktől igaz erényt tanul az utókor. Azért tiszteletre méltó munkát végeznek, kik megismertetésükön fáradoznak. A »Verein für Reformationsgeschichte« s az »Evang. Bund« Németországban c. kettős cikk is kétszeres érdekű. Egyrészt a külföld nagy aránvu protestáns mozgalmainak egységes célra törekvő konszolidációját, eszközeit, működését; másrészt főszemélyeinek a szent ügy érdekében kifejtett tevékenységét mutatja be itt-ottmeg-megzökkenő magyarsággal, de mindvégig egyforma lelkesedéssel, a legkisebb mozzanatokra is kiterjedő pedáns figyelemmel. Élénk tanulságul szolgálhat nekünk, magyar protestánsoknak, kik tömörülni még mindig nem tudunk. Nagyon kívánatos, hogy az ismertetett egyesület egyik-másik nagyobb fontosságú, általános érdekű műve — fordításban vagy átdolgozásban — a magyar protestáns közönségnek és közkincsévé legyen. A Schubert »Róma harca a világuralomért« . .., a Walther »Luther a legújabb római Ítélőszék előtt« c. művekre nekünk is nagy szükségünk van. A Fey »Ultramontanizmus és patriotizmus« meg nálunk is napi kérdést fejteget. Fáradságos munkájáért köszönet illesse a szerzőt. Valamire azonban figyelmezzen. A szerzők idézett munkáinak cimét hol magyarul, hol meg eredeti alakjukban, németül közli. Csak egy-két példáját idézem, (93. lapon). Megalakult a »Görres-Társaság«, mely főorganumában a »Historische Jahrbuch«-ban csak a műveltekhez szólott. (94. 1.). Az egyesületnek megjelent kiadványai: Kőidétől: »A wormsi birodalmi gyűlés«, meg Koldewey: »Heinz von Wolfenbüttel* cimü műve, (95. 1.). A Róma ellen való polemika jogos érdekeit szolgálja Bosserttől »Würtemberg und Janssen« és Walthertől: »Luther a legújabb római Ítélőszék előtt« stb. stb. Mindenesetre zavarja az olvasás egyöntetűségét. Tehát vagy így, vagy úgy valamennyit. De keverve semmi esetre. Tizenhárom közérdekű magyar és hét német munkának rövid, de velős ismertetése zárja be a tartalmas füzetet. Közülök kitűnnek a Marczali Henrik: »Mária Terézia* cimü művére irt pompás allúziókkal fűszerezett kritikai ismertetés, a Chinigny—Révész Mihály: »Ötven év a római kath. egyházban« cimü tanulságos munka, s a Bartha B.: »A házassági jog kérdése« cimü napi kérdést fejtegető tanulmány rövid foglalata, végül Windelband: »Geschichte der Philosophie« cimü müvének ismertetése. A ki tudja, mennyi időveszteséggel, lélekemesztő fáradsággal jár egy minden tekintetben sikerült folyóirat szerkesztése, az igaz köszönetet mond a »Prot. Szemle« szerkesztőségének. Veniat sequens! Dr. Bakonyi Lajos. BELFÖLD. Újdonsült ultramontanizmus. Adatok Herczegh Mihály »kath. programm«-jához. Tudvalevő dolog, hogy az ultramontánok, kik eddig csak az egyes polgárok lelkiismereti szabadságát támadták meg, midőn a fennálló törvények lábbal tiprásával becsületszót és Írásbeli térítvényt követeltek a vegyes házasságra lépő protestáns féltől arra nézve, hogy minden gyermekét a kath. hitben növelteti, most nagyobba vágták fejszéjüket s hasonlókép lábbal tiporva a szabadelvüség és 1848 egyik legfőbb vívmányát, az utasítás-nélküli népképviseletet, az egyes képviselőjelöltek s a nemzet lelkiismeretének szabadságát támadták meg, midőn kiadott jelszóra hajszát indítottak a választások szabadsága ellen s több helyen, hol a kath. papi uralom és befolyás túlnyomó, a mandátum elvesztésével való fenyegetés mellett kényszerítettek egyes jelölteket arra. hogy a katholikus programmpontok elfogadására s hű követésére magukat becsületszóval és írott reverzálissal kötelezzék, mert az ultramontánok nyiltan kijelenték, hogy többé nem hisznek a szép szónak, nekik Írásbeli kötelezvény kell. Ilyen ultramontán lovagnak csapott fel a képviselőválasztások alkalmával a többek között dr. Herczegh Mihály, ki mint a magyar kir. tudományegyetem tanára s a magyar jogirodalom egyik müvelője, nem átallotta nemzeti programmja dacára szintén fölesküdni a klerikális reakció alá s a »Magyar Állam* szerint mint kitűnő, nyilt homlokú férfiú fogadta meg az u. n. katholikus érdekek védelmét, vagyis — hogy csak a főbbeket említsem föl — ígéretet tett arra, hogy harcolni fog a felekezetek egyenlősége és a vallászabadság ellen, a polgári házasság minden alakja, de különösen a kötelező polgári házasság ellen; követelni fogja az államtól azt, hogy ez, elég botorul, mondjon le amaz óriás vagyonról, amelyet Ő maga bocsátott eddig is, a többi polgárok megrövidítésével, a róm. kath. egyház kezére, s követelje, hogy ez tisztán az egyház, vagyis más szóval a kath. klérus szabad rendelkezése alá kerüljön, hogy ennek óriás hatalma, melylyel harcba indulhat a modern állam, a modern eszmék ellen, még inkább növekedjék — az államé ugyanannyival csökkenjen; követelje a kath. autonómiát egy oly egyház részére, mely elvileg kizárja az önkormányzatot akkor, midőn minden törvényhozási és kormányzati hatalmat a papi rend részére s végelemzésben a pápa javára állapít meg; hogy küzdeni fog a dekatholizált egyetemünk rekatholizásaért, az 1868. LIII. t.-cikk megváltoztatásaért, a febr. 26-ki Csáky-féle rendelet visszavonásaért, a szülők istenadta jogának, hogy gyermekeik vallását maguk határozhassák meg, visszaállításaért, feledvén, hogy a kath. papság addig, mig a törvény azt követelte, miszerint a vegyes házas-