Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-02-11 / 6. szám

1891 év. XX—XXI. lap.); amire kíméletlen satvrával azt jegyzi meg a nagynevű szerző, hogy »az állami adományban nyert 4 kr. perselypénzül igen, állami segélyül azonban távolról sem minősíthető. « A ref. egyház részéről nem ismerek ugyan ilyen vagyoni kimutatást, bár megengedem, hogy ilyesmi létezhetik (fájdalom, nincs, pedig nagy hasznát venné most mind az egyetemes egyház, mind az országos törvényhozás. Szerk.): de erősen hiszem, hogy az iskolák fentartásához az állam a ref. egyháznál sem járul többel, mint ág. evang. testvéreinknél, t. i. 4—5 krral, a mi igazán csak perselypénznek nevezhető. Most az uj törvényjavaslat szerint az állam kinyújtja segítő kezét; de ha a kikötött ellenszolgálatot tekintem, nekem, mint a fajta bibliás embernek, az Ézsau és az ő tál lencséjének története jut eszembe. Mert nézzük csak a miniszter ur javaslatát részenként, részleteiben. A 11. §. c. pontja szerint: »oly tanítói állomások betöltésekor, hol a fizetési minimum kiegészítéséhez az állam 50 forintnyi összeget meghaladó pótsegélylyel járul, a tanító alkalmazasa a vallás- és közoktatásügyi miniszter jóváhagyásától függ.* ... Mi ez? Piát nem Jákőb, a nagy vagyonban dúskáló Jákob kinálja-e itt az éhség és Ínségtől elsanyart Ézsaunak, az egyháznak, a tál lencsét?! . . Nézzük csak alkalmazott példában. Valamely hitközség ad pl. 240 forint tanítói fizetést, lakást, kertet, tantermet, felszerelést stb. stb.; az állam pedig ad pl. 60 frtot hozzá, s ezért már az ilyen helyen »a tanító alkalmazása a vallás- és közoktatásügyi miniszter jóváhagyásától fiigg«! ? . . . Még azt lehetne érteni, ha azt mondaná a javaslat, hogy a hol az állam a tanítói fizetésnek már felét (150 frt) viseli, vagy a felénél többet, hát a tanító alkalmazásához való jogot legalább részben, ő is megköveteli magának; de 50-—60 forint fejében a tanító alkalmazásának jóváhagyási jogát követelni, ez már igazán egy tál lencséért való követelése az örökségnek, az egész vagyonnak! Két feltétel alatt fogadhatják megnyugvással az autonom egyházak a törvényjavaslatban kontemplált állami befolyást népiskolai ügyeikbe. Először, ha az iskolai segély a fentartásnak legalább harmadrészét eléri, mert a tanító megerősítésének jogát 50—60 frt segély fejében igényelni sehogy sem méltányos dolog az államtól az autonom egyházakkal szemben, melyek mint fennebb említők, óriási áldozatokat hoznak a nemzeti tanügy érdekében. Különösen méltánytalan a megerősítés jogának elvonása a református egyháztól, melynek tősgyökeres magyarságával szemben az állam nemzetiségi óvakodása, vagy mondjuk gyanakodása, merőben indokolatlan. Második megnyugtató feltétel pedig az volna, hogy állapíttassák meg magában a törvényben, hogy minő esetekben tagadhatja meg a közoktatási kormány az államsegélyes tanítótól a megerősítést. Mert emez ellenbiztosíték nélkül az autonom egyházak eddigi iskolai autonomiája teljesen kiszolgáltattatnék az államkormány tetszésének, melyről senki sem garantirozhatja, hogy mindig jó indulatu lesz az autonom egyházak iránt, sőt még azt sem, hogy mindig alkotmányos és nemzeti kormány lesz-e? Már pedig az autonom egyházak nem tehetik azt, hogy az ő véren szerzett iskolai autonómiájukat 50—60 írtért biztosíték nélkül kockáztassák. Tehát magasabb fokú államsegély és törvényes biztosíték fejében fogadhatjuk el a tervezett nagyobb állami befolyást népiskoláink ügyeire. Hogy a javaslat által teremtendő viszonyok között rámondhassa még valaki az ilyen iskolára, hogy az autonomikus egyház iskolája, én nem hiszem. Mert itt nemcsak az esperes, egyházmegye eljárásának, intézkedéseinek, hanem a püspök, egyházkerület, Convent, szóval az egész egyház beleszólásának a megrövidítése, ellensúlyozása céloztatik. Az ilyen iskola többé már nem csak az egyház iskolája, az ilyen tanító többé már nem csak az egyház tisztviselője, hanem az államé is. Én azt tartom, hogy e tárgyról mindenkinek így kell vélekednie; mert másként vélekedni annak, a ki az állam eljárását, elbánását, még Önkormányzati intézményeinkkel, tisztán felekezeti iskoláinkkal szemben is ismeri, nem is lehet. Megerősíthet mindenkit e tudatban Tisza Kálmán ő excellenciájának a dunántúli egyházkerület pápai gyűlésén mondott beszéde, a hol így szól : »ha azt akarjuk, hogy egyházunkat nemcsak a szabad vallásgyakorlatban, nemcsak hitelveiben, hanem önkormányzati jogaiban is fentartsuk, akkor nem lehet és nem szabad ezt másra, mint saját buzgalmunkra, saját áldozatkészségünkre és saját anyagi erőinkre alapítani«. Az államsegélyes népiskola pedig némi részben már az állam erejére alapított intézmény lesz, csak ugy, mint az államsegélyes középiskola. Görömbei Péter. A történelem az igehirdetésben. ii. Sulze véleménye szerint a hétköznapi istentiszteleteknek volna feladata az üdv- és az egyháztörténetbe a gyülekezetet bevezetni. Itt ismerszik meg a külföldi ember! Ha nekünk irt volna, bizony nem jelölhette volna"meg a hétköznapi isteni tiszteletek tárgyát és feladatát, hiszen nincs is isteni