Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-12-29 / 56. szám

az egyének, a családok, az egyházak s az államok életében. Kit ez az erő vezet, azt az Isten vezérli; kit ez a hatalom kormányoz, azt az örök igazság kormányozza; kit ez az élet eszméltet és lelkesít, azt az örök élet emeli és buzdítja; kit ez a lélek tanácsol, azt az örök bölcseség tanácsolja. Evangéliumot, evangéliumi hitet a lelkeknek s akkor ne féltsd se üdvösségedet, se üdvösséged pitvarát, az Isten anyaszentegyházát. Nehéz és válságos egyházpolitikai viszonyaink, súlyos megpróbáltatásaink között is csak ez a mi erőnk, csak ez a mi fegyverünk. Ez a mi bizalmunk, ez a mi reményünk kősziklája. A reménység pedig, mely Isten szerént vagyon, meg nem szégyenül. Váradi F. A Kis Tükör programmja. Mult számunkban jeleztük már, hogy jövő évben képes, vallásos hetilapot indítanak meg Szőts Farkas és Kecskemétiül István, mint szerkesztők, Hornyánszky Viktor kiadásában. Most bemutatjuk a lap előfizetési felhívását, bizalommal kérve olvasóink pártfogását a hézagpótló vállalat iránt. A lap célja a vallásosság szilárdítása, a hasznos ismeretek népszerűsítése és népünknek nemes irányú szórakoztatása. Az előfizetési felhívás így szól: »Amint most a »Kis Tükör«-rel bekopogtatunk a pitarajtón, tudjuk, hogy mindenki azt kérdi tőlünk: Mit akarunk mi ? Hát el is mondjuk iziben, szép sorjában, aki szereti az igazságot, olvassa el, nem bánja meg. Hogy hát kinek irunk ? Az uraknak-e vagy a polgároknak ; a gazdagoknak-e vagy a szegényeknek, a tanultaknak- e vagy a tanulatlanoknak, az öregeknek-e vagy a fiataloknak, vagy hát kinek ? Bizony mindenkinek, aki magyar. Mert hogy már van újságja balpártnak, jobbpártnak, papnak, katonának, ügyvédeknek, doktoroknak, de még talán a bábáknak is, csak épen a magyar embernek nincs. Hát hadd legyen annak is, mert hej! nagy szüksége van e között a sok ellenség között egy igaz barátra! De hát hogy akkor miért nem irtuk ki oda elől, hogy ez az újság magyar akar lenni ? Csak azért, mert az magától értetődik, mert mi is magyarok vagyunk mind egy szálig, akik ebbe az újságba irunk és azt akarjuk, hogy ebben az országban mindenki magyar legyen és jó hazafi. De hát mit irunk? Jaj, azt nehéz volna egy lélekzetre elmondani, mert hogy sok mindent akarunk ám mi irni! Mindent, ami csak jó és hasznos. Mi nem adunk jó tanácsokat a császároknak, királyoknak, kormányzóknak meg minisztereknek, hogy hogyan kormányozzák Ázsiát meg Amerikát, mint ahogy ezt a nagy újságok szokták, hanem inkább arról mondunk el okos dolgokat, hogy hogyan kormányozzuk mimagunkat, családunkat, hogy mindenek ékesen és szép renddel legyenek. És majd megmutatjuk, hogy honnan szerezhet a szegény ember erőt, bölcseséget, szeretetet az élet harcainak megvívására. Leírjuk a régi nagy emberek életét és küzdelmeit a mostani kicsi és nagy emberek tanulságára: hogy mint szerették azok a hazát, mennyire ragaszkodtak az örökélethez ! Hogy megtanulja e példákból mindenki, hogy nem az a jó hazafi, nem az javítja a haza sorát, aki sokat beszél, hanem az, aki Isten országának minél jobb polgára akar lenni. Azon is sokat gondolkoztunk, hogy a régi bibliás öregek miért okosabbak és fiatalabbak a bibliátlan fiataloknál? Bizony azért, mert bibliások. No majd ezen is segítünk, írunk sok szép és kedves dolgot a bibliából is. Tudjuk úgy is, hogy majd ezt olvassa mindenki legnagyobb gyönyörűséggel. Hanem aki a szép verseket, tanulságos históriákat, igaz történeteket szereti — pedig tudjuk, hogy minden magyar ember szereti — annak lesz csak jó módja, mert mi ilyeneket is irunk. Nem olyan német módi verseket, a mik a magyar ember szájában sehogy sem esnek ki kádenciára, nem is olyan, soha meg nem történt hazug meséket, amelyekben csupa gyilkosság és rablás van: hanem igaz magyar kádenciákat és rigmusokat, igaz történeteket, amik meg is történtek, szépek is, meg tanulni is lehet belőlük. És ha ebben kigyönyörködted magadat jó magyarom, nem szeretnéd-e tudni, hogy mint van a te filléreiden fentartott egyházak és iskoláknak sorja? De úgy is tudjuk, hogy szeretnéd tudni. Hát beszélünk mi majd erről is. Hogy mi van, mi nincs; minek kellene lenni. Hogy kik ellenségeink, kik jó barátaink és hogy ellenségeinket szeretettel győzzük le, jó barátainkat szeretettel tartsuk meg. Hát az ország dolgáról ki ne szeretne tudni? No az is csak itt keresse az igazságot. Mert nekünk senki nem parancsol, mi semmi jutalmat senkitől nem várunk, senki ijegetésétől nem félünk, senkinek kedvében járni nem akarunk, egyedül az igazságéban. Meg is irjuk mindig őszintén és ferdítés nélkül, hogy mi történt az országban és az ország gyűlésében. Ami újság lesz az országban, azt mind megírjuk, csak azt hagyjuk el, ami nem igaz. De még a nagyvilág soráról is hírt adunk, mert azt akarjuk, hogy a mi olvasóink tudjanak mindent, amit okos magyar embernek tudni kell. De még ebből mind nem élünk meg! Mert tudjuk, hogy nem pápaszemes német professzorok olvassák újságunkat, akik egy világért el nem mosolyodnának, hanem olyan víg nép, amelyik mulatni szeret: irunk jó tréfákat is, régi és űj okos emberek nevettető okos mondásait. Sőt még ami okosat szántásról, vetésről, gazdaságról és az emberi egészségről kitalálnak a tudósok: arról is mind tudósítjuk olvasóinkat. Ezeken kívül az űj és olvasni való könyvekről, és ki tudná elmondani, mi minden jóról és szépről irunk még. Ha pedig valaki azt kérdezné, hogy miért irjuk mind ezt, hát annak is meg tudnánk felelni. Azért, mert szeretjük a magyar embert. Bizony nem a magunk hasznáért, sem a magunk dicsőségeért nem irunk, hanem nemzetünk jóvoltáért. Mert azt akarjuk, hogy akiknek van pénzök drága könyveket és újságokat olvasni, legyen módjuk olyan újságot is olvasni, amelyik mint a jó tükör nem ferdít, se nem szépít, se nem csúfít, hanem olyannak mutatja életünket, amilyen, hogy aztán a jót előbbre vihessük, a rosszat elhagyhassuk. Mert azt akarjuk, hogy akiknek nincs pénzök drága könyvekre és újságokra: olcsó pénzen jó újságot olvashassanak. Már most utoljára kérdés nélkül is megmondhatjuk azt is, hogy hogyan irunk? Igaz magyarosan! Dunáninnen, Tiszántúl megismeri bennünk a magyar ember igaz magyar testvérét. A szót nem szépítjük, mert nem is lehet a magyar szót szépíteni; de a mi csúf, azt ostorozzuk. Senki nem lesz előttünk olyan nagy, a mi megváltó