Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-12-22 / 55. szám

rendre került a kongrua ügye, nevezetesen a kongruabizottságnak és Schlauch Lőrincz püspöknek úgy a kongrua-ügy, mint a katholikus autonomia együttes megoldására vonatkozó javaslata. A kérdés megvitatása élénk szellemben folyt s résztvettek abban, egy-kettőnek kivételével, a püspöki kar tagjai valamennyien. Az eszmecsere teljes négy órát vett igénybe és azon megállapodásban végződött, hogy a püspöki kar elvben elfogadta Schlauch Lőrincz nagyváradi püspöknek a kongrua- és az autonómiaügy együttes megoldására vonatkozó nagyobb szabású javaslatát, mely a hercegprímás elnöklete alatt a püspöki kar tagjaiból és fölkérendő világi egyénekből alakítandó 15-ös vegyes bizottság elé vitetik azon célból, hogy Schlauch Lőrincz javaslata alapján részletes tevezetet dolgozzon ki*. A harmadik napi ülésen, mely hamar véget ért, a Császka- és Schlauch-féle javaslatokon kívül a Samassa indítványa is szóba került. Samassa az előző ülésen azt fejtegette, hogy a javasolt módozat egyike sem felel meg teljesen a célnak, s csak a nagyobb javadalmasok állandó megadóztatásával lehet megszüntetni az alsó papság nyomorát. A konferencia azonban elvileg a Schlauch tervezetét fogadta el s annak végleges megvitatását egy 15-ös vegyes bizottság elé fogja vinni, hogy az részletes tervet dolgozzon ki. Eddig a püspöki tanácskozásokról szóló jelentések. Nekünk úgy tetszik, hogy a Schlauch-féle tervezet, mely a kongrua rendezésének népszerű cime alatt autonómiát, iskolaügyet, s minden katholikus ügyet egy 70 tagu vegyes-bizottság kezelésére akar átruházni, valóságban nem egyéb, mint ravasz kijátszása az állam souverainitásának, a korona legfőbb felügyeleti jogának, melyet midőn mind ama jogokat a felelős miniszter kezéből kiveszi, s a püspöki kar feltétlen befolyása alatt álló testületre bizza, ezzel az állam ellenőrzését és közvetlen felügyeletét is teljesen illuzoriussá teszi. Azért videant consules! V. KÜLFÖLD. Az »Apostolieum« legújabb vitája Németországban. II. A würtembergi »Schrempf este* közvetlen előidézője a még szenvedélyesebben kommentált »Harnak esetének*. Rövid vonásokban a következő. A modern theol. műveltség s az egyházi hitvallásnak Schrempf által előidézett konfliktusa néhány berlini theologiai tanulót arra indított, hogy Harnack tanárhoz, a dogmatörténeti studium egyik elsőrangú művelőjéhez forduljanak azzal a kérdéssel, lehetne-e nekik a többi porosz egyetemek theologusaival együttesen kérvényezni a íőegvbázi tanácsnál »az apostoli hitvallásnak a liturgiából való eltávolítása s az arra való kötelezés megszüntetése érdekében ?« Harnack e kérdésre következő előadásában kimerítően felelt, s válaszát félreértések kikerülése céljából közzé is tette a »Christliche Welt* hasábjain. Válasza röviden az, hogy a petíciók és agitációknál, amelyek theol. diákhoz különben sem illenek, többet ér a komoly theol. studium, s a szilárd theologiai jellemképzés. E gyakorlati tanácsait megelőzőleg azonban hosszasabban fejtegeti azt a kérdést, hogy az evangéliumi egyháznak Schrempf esetéből kifolyólag tanácsos volna az apóstolikumoL oly rövidebb hitvallással helyettesíteni, mely az evangéliomnak a reformáció és az eddigi tanfejlődés által nyert értelmét biztosabban körvonalozna. Az egyetemes zsinatok egyik legégetőbb kérdésének tartaná ez idő szerint a hitvallás kérdésének szabadelvű megoldását, mert >az apostoli hitvallás szószerinti szövegének elfogadása nem mutat keresztyén theol. érettségre, sőt ellenkezőleg az evangéliomi világnézeten s az egyháztörténeten művelt, érett keresztyén kell, hogy annak több tételén megütközzék.® Álláspontjának igazolásául fölhozza, hogy 1. maga az evangéliomi egyház sem követi minden tételnél az eredeti szószerinti szöveget (p. o. »szentek közössége«); 2. a hitvallás egyik tétele (»a testnek föltámadása*) ellenkezik Pál apostol tanával, ép azért szószerinti szövegében fenn nem tartható; s 3. több tétel nem puszta ténynek, hanem láthatatlan vonatkozása és értéke miatt hitvallási tételnek tekintendő; végül különös »Nothstand*nak jelzi Harnack »a szent lélektől való fogantatás*, és »a szűz Máriától való születés* tételét. Harnack e nyilatkozata nagy feltűnést keltett az egyházi körökben. Hetek, sőt hónapok óta irnak a német protestestáns szak- és politikai lapok a »Kreutzzeitung* agitálásaira »Harnack támadásáról az apostolicum ellen«, követelve az egyháztól Harnack elbocsáttatását, tehát a kérdés systematikus hatalmi elfojtását. A politikai és egyházi jobboldaliak, lelkészi értekezletek, köri zsinatok, generálsuperintendensek stb. — ép úgy, mint Bitschl moráltheologiája ellen annak idején — úgyszólván túllicitálják egymást Harnak tanár denunciálásában. A tendencia világos. A támadás tisztán személyes természetű! Harnack a jobbpártiak akarata ellenére hivatott meg néhány évvel ezelőtt a berlini egyetemre; működésében meg akarják tehát bénítani azt, a kinek szellemétől és adományaitól félnek, sőt a nagyszámú agitacionális czikk hangját és modorát tekintve: »Harnackban a liberális theologiát akarják sújtani«, illetve a gonosz tanárok tudományát és kritikáját a hit és az egyház megrontójának föltöntetni, tehát az egyetemi theologia szabad vizsgálódását cenzúra alá helyezni. Resanche-politikát űznek a klerikális porosz népiskolai törvényjavaslat szerencsés elbukásáért, azért reájuk nézve kínálkozó cégér az apostolicum, mint az evangéliomi népkeresztyénség állítólagos fundamentoma. »Hamissággal, kétszínűséggel« stb.-bivei vádolják azt a tanár, ki nyilt kifejezést adott az ő theol. meggyőződésének, sőt az irodalmi vita hevében akadtak papok, kik »a szentlélektől való fogantatás és a szűz Máriától való születés« tételét »a keresztyénség sarkkövének* is deklarálták, azaz egy emberi-egyházi hitvallás tételét magával az Úrral azonosították, a hit pedig az apostol »egyedüli fundamentom«-nak nevezett, a melyen kívül más nem vethető. III. Az u. n. Apostoli hitvallás, amint azt minden dogmatörténetileg iskolázott theologus tudja, nem az apostolok müve, hanem az őskeresztyénségnek háromszázados produktuma, amennyiben még Augustinus is beleszőtte »a. szentek közösségének* tételét, hogy azzal a doriatisták rigoristikus egyházfogalmát támadhassa. Keletkezett pedig a régi keresztelési symbolumból. Máté 28. 19. alapján, és apostolinak csak annyiban mondható, amennyiben az apostoli üdvtanokat minden későbbi dogmatizálástól ment alakban foglalja magában, s a keresztyén hitnek legnépszerűbb összefoglalása. Luther a legnagyobb szabadelvüséggel járt el annak a kátéban való fölhasználásában, s az evangéliumi egyház liturgiái használatába mint keresztelési hitvallás ment át. Legszigorúbban követi azt III. Frigyes