Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)
1892-12-15 / 54. szám
közéletünknek. Mert az egyesület kész ugyan a tudományos képzésben nem részesült ifjak vallás-erkölcsi életére is jótékonyan hatni. De voltaképen a mozgalom a legintelligensebb ifjak körében talált kedvező fogadtatásra, s boldog ország az, melynek intelligentiája megy elől az evangéliomi igazságok felkarolásában. Annyi kétségtelen, hogy az új egyesület első dolga a Budapesten tartózkodó vagy ép itt lakó ifjak körében idézni elő élénk, pezsgő, vidám s mégis fennséges eszméktől mozgatott társadalmi életet. Az egyesületi tagok külömböző jellegű összejöveteleket tartanak majd. Kellő módon teljesen vallásos színezetű gyűléseket is, de helylyel-közzel vidám, mindenképen tisztességes társas estélyeket is. Azután a tavaszszal fogadják majd a külföldi ifjúsági egyesületek küldöttét, Fermaud Károlyt, Genfből, aki bizonyára nemcsak maga örül majd, hogy most már szervezett ifjúsági egyesületet talál, hanem mi bennünk is ébreszt kedvet új munkára. — Eközben majd sikerül eleget tenni annak a kettős követelménynek is, hogy a református ifjúsági egyesület nem-theologus tagjai is fejthessenek ki vallás-erkölcsi tevékenységet, de saját körüket ne legyenek kénytelenek elhanyagolni. Majd ki fog tűnni, hogy az irodalomtörténettel foglalkozó ifjú Aranyról vagy Miltonról, a történész a reformáció koráról, a jogász pl. a börtönügyről különböző országokban s a természettudós pl. Macmillan műveiről tud nekünk oly felolvasásokat tartani, melyek mindenkinek valláserkölcsi épülésére szolgálnak. Szóval, biztos tudomásunk van arról, hogy az egyesület vezérférfiai nem valami meddő kegyesség igája alá akarják vetni az ifjakat, hanem azt igyekeznek lehetővé tenni, hogy oly megtermékenyítő, isteni igazságok légkörébe jussanak, amely bármely téren való müködésökre jótékony hatással leend. Arra is ki fogja terjeszteni gondját az egyesület, hogy a vidékről fő- és székvárosunk mámorító zajába s sokféle kísértésekkel kínálkozó körülményei közé erkölcsileg edzettlen lélekkel fölkerült ifjúság, áldozatul ne essék akár a rossz társaságoknak, akár saját erkölcsi tapasztalatlanságának. A külföldi nagy városok hasonló egyesületeinek mintájára bizonynyal a mi egyesületünk is igyekezni fog az ifjúságnak kellemes és családias »Otthon «-t létesíteni stb. stb. Valószínűleg meg tesz az egyesület mindent arra nézve is, hogy édes hazánkban mindenfelé megkezdődjék az ifjaknak az evangéliom köré egyesületi űton való csoportosítása. A Budapesten alakult egyesület szívesen fogad tagjai közé vidékieket is, de óhajtja, hogy azok otthon külön-külön fiókegyletekké alakuljanak, valami intéző bizottságot magok közül is válaszszanak, amely egyes központokban jóravaló munkát kezdeményezzen. Ha pedig külön egyesületet alakítanak valahol a vidéken, azt is szívesen üdvözöljük. Íme, hova ragadt a remény varázsló alakja. Tulajdonképen a megalakult egyesületet akartam szives köszöntéssel fogadni s már az ország külömböző részeiben egy csomó új egyletet látok lelki szemeimmel. De nem, az én reménységem meg nem csalhat, mert Istenben vetett reménység az És kell-e erre nézve nagyobb bizonyság, minthogy 10 évvel ezelőtt, amikor az egyházi élet vagy inkább halál vigasztalan volt, szintén reménykedtem s íme, az a reményem már beteljesült. Be fog teljesedni a többi is, mert: »Á mi hitünk meggyőzi a világot.* Protestáns. ISKOLAÜGY. Középiskolai tanításügyünk válságos helyzete. Géresi Kálmán elnöki megnyitója a tiszántúli középiskolai Tanáregyesület folyó évi közgyűlésén. *) Aggodalmat keltő, sőt válságosnak mondható a helyzet, melybe protestáns középiskolai tanításügyünk ez idő szerint jutott. Nem külső támadások, testvérfélekezetek, vagy állami hatalomnak ellenünk intézett háborgató zaklatásai, amilyenekre megelőző időkben nem egy példa volt, okozzák a bajt. Ezen támadások külsőleg lehettek és voltak is nemcsak kellemetlenek, hanem sérelmesek és ártalmasok is, de a protestáns iskolák belső fejlődését, igaz erejének magvát alig érintették, sőt erőnknek annál jobban való kifejtésére sarkaltak bennünket. A szolgálatok, melyeket a protestáns tanításügy felekezeti és nemzeti kultúránknak teljesített, fontosak és épen olyan fontosak voltak az elnyomatás és zaklatások korában, mint akár a XVI. században, midőn tanításügyünk vezérszerepet vitt, akár a legújabb időkben, midőn a vallásos türelem korszaka számunkra ismét szabadabb levegőt nyitott. Nem is benső elmaradottságunkban, viszálkodásainkban, felekezeti vagy nemzeti kötelességérzetünk meglazulásában vagy bárminő megfogyatkozásunkban van a baj oka. Szorosan vett egyházi, dogmatikai vagy egyházkormányzati kérdésekben még inkább fordultak elő közöttünk véleménykülönbségek, versengések, de abban, hogy tanításügyünket fejleszteni, tökéletesíteni kell, egyházunkban soha véleményeltérés nem volt. Sőt bátran kimondhatom, hogy néha, épen a legújabb időkben is, a református egyház majdnem a maga legvitálisabb, szorosan egyházi érdekeinek elodázásával fejtette iskoláit. Ha ez vád, csak azt jelenti, hogy kellőleg meg tudta becsülni és magánál is jobban szerette a nemzeti kultura ügyét, mely iránt iskoláival hagyományos és történelmileg kifejlett kötelességek teljesítésére érezte magát hivatva. Azt sem mondhatom jó lélekkel, hogy a híveknek azon áldozatkészsége, mely iskoláinknak a legújabb időkig egyetlen fentartó kútforrása volt, kiapadt volna. Épen itt, a szatmári iskoláknak kövei kiáltanának rám és cáfolnának meg. A baj, a válság mégis megvan. Oka egyszerűen az a verseny, melyre a legújabb időben elkerülhetlenül szorítva lettünk. A kedvezőtlen viszonyok között oly hosszú ideig elmaradt magyar nemzet, az állam, pár évtized óta épen a középiskolai tanítás terén, óriási léptekkel halad és halad el mellettünk. És bármilyen buzgó protestánsok legyünk is, ezért az államra panaszkodnunk nem lehet, sőt kárhoztatnunk kellene, ha kötelességét ezen a téren elmulasztaná. Talán kezdetben lehettek aggodalmaink, de most már azt is be kell látnunk, hogy az állam legalább eddig, nem mutatkozott rosszakaratú versenytársnak. Aránytalanul nagyobb segédeszközeivel sem szorított le a pályá*) Az Egyesület 1892—1893-iki Évkönyvéből.