Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-12-01 / 52. szám

Ha nem lesz gát ezek rágódásainak, fészkelődéseinek, vesztegetéseinek: honnan virrad fel fénysugár, mely a küzdőnek, elhagyatottnak reménységet, örök életet mutat? Az evangéliomból, egyedül csak az evangéliomból s a hiven teljesítettt evangéliomi szolgálatból. Vigyázz mindenekben, szenvedj, az evangélistának munkáját cselekedjed, a te szolgálatodat bizonyosképen megbizonyítsad (2. Tim. IV. 5.). Íme itt a regula. Valakik e regula szerint járnak, békesség lészen azokon és irgalmasság, igéri nekünk a nagy apostol. (Gal. VI. 16.). S ép ez kell nekünk. Békesség kell a protestantizmusnak és irgalmasság a mi szegény, tévedező, bűnös lelkünknek. Irgalmasság a nagy Istentől, hogy vezessen rá kegyelemből az útra, melyet oly régen keresünk és sohse találunk; hova bár ott ragyog Krisztus, ott ragyognak az apostolok, ott tündökölnek reformátoraink: még sem tudunk eljutni, mert bennünk a kislelkűség, a csüggedés, a bátortalanság, az élettelenség. Ettől szabadíts meg óh Irgalmasság, ettől ments meg óh örök kegyelem. És te örök, mennyből alászállt Idvezítő, ki fölvetted a te népednek gondját, hogy el ne veszszen, hanem megtérvén örök életet vegyen: ragadd meg a mi porhoz ragadt lelkünket s eleveníts meg a te. szent igéd által, hogy elvégre-valahára ne csak emlegessük, de valóban vegyük is fel gondját a mi népünknek, s hordjuk szivünkön a mi híveinket. Amit magunktól ki nem találunk, taníts meg te rá, Idvezítőnk, hogy hogy kell gondját fölvenni, s hogy kell gondját viselni a te szentjeidnek! A skót, az angol kitalálta híveinek gondviselése módját és boldog vele. A német is kitalálta s csak ugy duzzad benne a protestáns vér, a protestáns önérzet és a protestáns öntudat. A katholicizmus is gondját viseli nyájainak; s ha mindenben csak magának s csak magáért él: híveinek összetartásában, híveinek szaporításában mondhatatlan áidozatokra képes. S csak mi nem tudunk ez áldozatról, kiknek — Isten szerint — nem magunkért, de híveinkért, azok jólétéért, azok boldogságáért kellene élnünk s kiknek nem a magunkét kellene keresnünk: de egyedül arra néznünk Timotheussal, ami a Jézus Krisztusé. Magyar protestánsok, csak mi nem tudunk ez áldozatról; mi, kik vallásunk erejével, hatalmával, múltjával, dicsőségével egy világot hódíthatnánk lábaink elé. Futna az ellen, ha mi egyszer talpra állanánk; elpusztulnának elleneink, ha mi egyszer híveinkkel, igaz magyarjainkkal, hü népünkkel mennénk csaták tüzébe. Ha csak magunk, a nyáj nélkül megyünk, Krisztus sincs velünk; ha népünkkel egyet gondolunk, mi érettök sok értünk égnek: Isten is velünk, Krisztus is velünk, a Szentlélek is velünk, a jó emberek is velünk. És ellenünk ? Senki. Megrontóink, gyűlölőink is hátunk megett szepegnek! Csak mutassuk, csak éreztessük híveinkkel szeretetünket ; csak láttassuk, hogy közöttük nemcsak élni, de érettök nélkülözni, ő érettök áldozni is tudunk: halálba megy szentegyházáért, halálba megy vallásáért az a nép, mely most hallgatja búbánatosan, sokszor kisirt szemekkel a futkározó atyafiakat s azok elmés ravaszságait. Érintkeznünk kell híveinkkel, minél gyakrabban, minél melegebben. Ez a cura pastoralisnak kezdete, mint a bölcseségnek az istenfélelem. A többi minden magától jő. Észre se veszszük, már világít itt is, ott is a Krisztus. Következnek a téli esték. Látogassuk meg híveinket. De ne magunk. Vigyük magunkkal: idvességünket, fejedelmünket, Megváltónkat s beszédiből, evangéliomából olvassunk el, magyarázzunk meg egy-egy fejezetet, vagy egy pár verset, a ház viszonyaihoz alkalmazva, könyörögvén egy pár szót a ház boldogságáért s jólétéért. S ha a rokonok, a szomszédok közül is vannak ott s ha szemökből megindulást és szivökből jóra buzdulást olvasunk : énekeljünk is egyet velők, áldani fognak bennünket és dicsőíteni mennyei atyánkat, ki titkon ott is reánk néz és megfizet nekünk nyilván. Én, ha Isten segít, ezt megteszem. De ha ezt nem teszszük is: csak tegyünk valamit; csak gondolkozzunk éjjel s nappal, hogy mit cselekedjünk és annakfelette csak az Urnák s híveinknek éljünk. Ha ezt teszszük, ekképen élünk, kizendül az Urnák beszéde nemcsak Maczedoniában és Akhajában, hanem annakfelette kiterjed a mi hitünk minden helyen annyira, hogy nem szükség nékünk arról valamit szólnunk. (1. Thess. I. 8.) És akkor szemtől-szembe vághatjuk oda elleneinknek : Hajdan az eszmét égettétek el, Fűtöttetek százával, s ezrivel: Egy temető s egy máglya minden ország: Hóhér tűzön hevült fel a bitorság; Karóknak nyiltak erdők büszke fái. De most ti jöttök »ősök« unokái. Az eszme él s ugy csap főtökre le, Mint Sodornának büntető tüze! (Ábrányi Emil.) És akkor feltámad, mint a hajnal, a mi világosságunk; és a mi ékességünk mindjárt kivirágzik; és a mi igazságunk előttünk megyen, az Urnák dicsősége fedez be minket (Es. LVIII. 8.). Kelj fel azért protestantizmus, ki alszol és támadj fel a halálból, és megvilágosodik neked a Krisztus! Amen. György László. KÖNYVISMERTETÉS. Észrevételek Kenessey nek a Kalászok első füzetére irt birálatára.*) Bírálattal szemben ritkán szokta magát az iró védeni, hanem az olvasó közönségre bizza annak megítélését, helyes és igaz-e, a mit a bíráló mond, vagy nem? Pedig sokszor kellene szólania, mert gyakran megesik, hogy a biráló az elfogultság sötét vagy fényes szemüvegén keresztül birál és vagy sötétebbnek, rosszabbnak, vagy ragyogóbbnak lát sokat, mint a milyen; másfelől meg a közönség véleményét eleve lefoglalja, és az olvasó már azon álláspontból vizsgálja a művet, a melyre a biráló állította s ritkán tud elfogulatlanul ítélni a munka felett. Én most bonckés alá akarom venni Kenessey bírálatát egy részről azért, mert különösen az én beszédemet méltatta kiválóbb figyelemre, s ezt neki meg kell köszönnöm; részint pedig azért, mert oly elvi kérdéseket feszeget, a melyek vita tárgyát képezik úgy maguk a theologusok között, mint a theologusok és nem theologusok között. Ez a keresztyéni életnek két sarkpontja: a hitélet és az erkölcsi élet. Az egyik párt csak amazt, a másik csak emezt ismeri el való és igazi keresztyéni életnek. Örökös harc ez. Tart amióta Pál és Jakab apostolok megindították és tartani fog mindaddig, míg az ember a bitet azon mennyei erejében és isteni fenségében magáévá tenni nem bírja, amelylyel azt isteni mesterünk, a Krisztus bírta. Vagyis, míg a hit és erkölcsi élet egymásba föl nem olvadnak, a mi pedig a földön soha meg nem lesz. Kenessey a Pál-féle véleményt képviseli, még pedig *) E cikk a multheti iap számára küldetett be. de tárgyhalmaz miatt onnan kiszorult, • Szerk.