Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-10-27 / 47. szám

tartalmának meghatározásáról valóban maradandó becsüek. Hittani rendszerét jelesen ismertette dr. Kovács Ö. »A legujabb hittani rendszerek* címii értekezésében a »Tájékozás az ujabb theologia körében* című magyar protestáns-egyleti kiadványban. Ritschl moráltheologiájának alapgondolatait az egyházi liberalizmus álláspontján a gothai thüringiai lelkészi értekezleten (1884) fejtegette, ahol azt formailag positiv. tárgyilag pedig rationalista theologiának mondotta. Művei közül még említendők: »Der Gnosticismus* 1860. (eredetileg az Ersch és Gruber-féle enciklopédiában közölve), »Die Papstverzeicbnisse des Eusebius« 1868. »Über den Ursprung des Christennamens« 1873. (emlékirat Hase jubileumához) stb. s általában a régebbi eretnekek és pápák története az, amelyen a legtöbb sikerrel forgolódott. E téren főleg »Forschungen über die christliche Sagen«, »Die edessenische Abgarsage« 1880., mindenekfölött pedig: >Die apokryphen Apostelgeschichten und Apostellegenden« 1883—1890. három kötet című művei tűnnek ki. Utolsó műve »Luthers Lebre von der Busse* néhány héttel halála előtt jelent meg a »Jahrb. für prot. Theologie« hasábjain annak egyik külön füzeteként. Bibliai téren az újszövetséggel foglalkozott. A »FIandcommentar zum N. T.« több kiadást ért vállalatában a Galaták, Rómaiak és Philippibeliekhez irott levelek kommentárjai ő tőle valók. 1873-ban több elvtársával egyetemben szerkesztette mai fejlettebb fordítással a »Protestantenbibel«-t. Tudományos irodalmi működésének akadémiai tanpályája is mindenben megfelelt. Németország legjobb előadó tanáraihoz tartozott, ki velünk magyarokkal is nagyon rokonszenvezett, sőt ujabban a »Prot. írod. Társaság« kiadványai iránt igen melegen érdeklődött, s braunschweigi kiadója által annak több kiadványt átengedett. Még ma is fülemben cseng az az ünnepi beszéd, melyet az erfurti Luther-ünnepélyek alkalmával Eisenachban és fön a Wartburg várában több mint kétezer lélekből álló diákközönség előtt tartott. A weimari nagyhercegi kormány is igen kitüntette; egyházi, majd titkos főegybázi tanácsossá tette azt a férfiút, ki tudós létére a legelőkelőbb s legtevékenyebb szerepet játszotta a thüringiai tartományegyház ügyei körül. A jenai egyetemen kétszer volt prorector magnifikus (a rektor maga a nagy herceg), s 11-szer theol. dékán. Luther tüzes szelleme egyesült benne a prot. összegyház iránti szent lelkesedésével, amelylyel igen tevékeny részt vett a prot.-egylet s az Ev. Bund mozgalmaiban, s általában a prot. theologia összes irányainak egyesítésére törekedett a Rómával szemben való küzdelmünkben. »10 Jahre aus der preuss. Kirchenpolitik* című röpiratában pedig egyenesen a Bismarck-féle Canossába induló politikára figyelmeztette a német miveltebb közönséget. Álig ismertem a német tudósok közül olyan harcost, ki oly hévvel és alapossággal ismerte és támadta volna a nagy apparátussal ellenünk fölfegyverkezettt ultramontanizmust, mint épen Lipsius. A theologiában való fokozatos fejlődése és művelődése menetét maga irja le a »Bücherkleinoden evang. Theologen* (Gotha, 1883 óta) cimü vállalatban ekképen: Az ifjúra döntő befolyással volt Fichte ideáll sinusa, amint az Rücker »Ker. philosophiájában« egy valóban keresztyén vallásos-erkölcsi világnézetnek alapul szolgál, anélkül, hogy a személyes Istenben vetett hitét megingatta volna. Azután hatott reá Hegel, főleg annak vallásphilosophiája. Ezzel tel jesen késznek hitte magát, s még sem volt az. Hegel iskolájának iratai hatalmasan vonzották, élénken foglalkoztatták gondolkozását, de kedélyét ki nem elégítették. Akkor Weisse philos. dogmatikája megszabadította őt a pantheismustól, Schhvr macher hittana pedig a keresztyénségnek a phil. eszmékbe való teljes beolvadásától. A ker. vallás komoly ethikai felfogásában, mint Bückertnél, találta meg újból a ker. üdvnek azt az értelmét, mely ifjú korát folyton lelkesítette. Schleiermacher függőségi érzete mellett nála az igazság is érvényesült, hogy a ker. embernek Istenhez való vallásos viszonya specifikus erkölcsi viszony, mely ennélfogva transcendentális szabadság nélkül képzelhetetlen. Azóta egészen más értelemmel tanulta Kantot, kinek »észkritikáiból* kettőt tanult: a spekulatív illusiók bölcs elkerülését s a keresztyénség ethikai felfogását. Azonban a hornhuti testvér gyülekezet és Schleiermacher hittana, a melyhez kiegészítőlég Rothe ethikája lép, megóvták őt az egyoldalú moralismustól s arra tanították, hogy a vallásos mystikának mindenkor helye van a sziv szentélyében. E szempontból értelmezendő Luthardt Lipsiusról közölt jellemzésének az a tétele: »Der kirchliche Liheralismus hat in ihm eine starke stütze verloren, wenn auch nicht zu leugnen ist, dass er sich in den letzten Jahren immer positiver herausgearbeitet hat.« Részünkről, hálás magyar tanítványai részéről is áldassék ez igaz ember, nagy protestáns tudós és kitűnő theol. tanár emlékezete! Eperjes. Dr. Szlávik Mátyás. IRODALOM. ** Egyházpolitika protestáns szempontból. Irta Fejes István s.-a.-ujhelyi ev. ref. lelkész. Külön lenyomat a »Sárospataki Lapok «-ból. Ára 40 kr. A tiszta jövedelem a sárospataki tanári nyugdíjintézeté. Sárospatak, 1892. — A napirenden levő egyházpolitikai kérdésekről nyomós érveléssel, bölcsészi nyugodtsággal, hitvédői buzgósággal irt tartalmas, eszméitető és tanulságos röpirat. Konstatálja először azt, hogy Vaszary hercegprímás a főrendiházban tett nyilatkozatával az 1868-ik évi vallásügyi törvény ellen támadt s ezzel e törvény érvényét kétessé tette. E törvény tényleg már nem létezik, csak holt betű, mert nem hajtatik végre. A törvény megbontói a klerikálisok, első sorban a klerikális sajtó s azután maga a hercegprímás. Valódi indokaik a keresztelés és vegyes házasság által minden áron való térítés, továbbá a vatikanizmus erős befolyása; eszközeik a szabadelvű jelszavak hangoztatása, minők »a szülők természetes joga«, az »állam mindenhatósága ellen való küzdés*. A törvény erkölcsi bukása következtében chaosz előtt állunk, melyből gyorsan ki kell vezetni az államot és egyházakat. A gyökeres orvosság csak a vallási egyenlőség, a polgári házasság és a polgári anyakönyvek behozása. De addig is kell ideiglenes »modus vivendi*, mert ezek a nagy és költséges reformok egyszerre nem léptethetők életbe. A partialis anyakönyvek modus vivendije szerző szerint »pejor medicina morbo«, mert két jogérvényes anyakönyvi rendszer egy időben nem állhat fenn mély erkölcsi rázkódtatások nélkül. Szerző azt a modus vivendit ajánlja, hogy »bárki által kereszteltet a szüle, legyen köteles gyermekét nem szerint anvakönyveztetni«. Végül a komáromi eseményeket megelőző és követő dolgokról mond el néhány érdekes