Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-10-27 / 47. szám

egyház, minden község külön-külön félebbezést, illetve tiltakozást készítsen és azt lehetőleg minden családfő írja alá. Mivel azonban egyházmegyénkben igen sok apró község van, egyházmegyénk e »monstre-petitionális« eljárást — amely ugyan az idők mostani járásába épen beleillenék — egyelőre nem kívánja alkalmazni, hanem az elnökség utján felkéri a vármegyei törvényhatóságot, hogy a 25.000 frtból bennünket lélekszám szerint jogosan megillető hányadot iskolai célokra nekünk adja ki. Ha ez nem vezetne eredményre, akkor nincs más mód, mi is: »Tiltakozunk. Revíziót követelünk!« A molna-szecsődi leányegyház és tanítója között évek óta húzódó viszályos ügy elintéztetett A helyszínére kiküldött deputatió konstatálta, hogy a tanítói birtokról eladott fa ára (évi 32 frt) jogilag a tanítót illetné, tehát »in merítő* igaza van, de tekintve, hogy követelése által az eddigi elkeseredés még nagyobb arányokat ölthetne: felhivatott a tanító, hogy a jó békesség kedvéért követeléséről mondjon le. Meg is történt. A leányegyház pedig megígérte, hogy a tanító állami adóját megfizeti. Szomorú jele az időknek, hogy az egyházi hivatalnokok és hívek között esetleg megrendült jó békességet és harmóniát itt-ott sem pastoralis prudentiával, sem deputatióval nem lehet helyreállítani, hanem azt is, mint egyéb jó alkalmatosságot, >áron kell megvásárolnunk*. Ezek után apróbb, helyi belügyeink nyertek elintézést, kimondatván többek között, hogy özvegy-árva gyámintézetünk ezután nem fog külön gyűléseket tartani, hanem az egyházmegyei közgyűlés folyamán, mint annak egyik tárgya fog a gyámoldai ügy tárgyaltatni, hogy így az egyházi ügyeink körül dicséretes tevékenységet tanúsító világi egyéneink e fontos tárgyunkról is tájékozást nyerhessenek. A hivatalos gyűlés után a fehér aszatloknál gyűltünk össze, hol konvencionális kifejezéssel élve: »szellemes felköszöntőkben nem volt hiány«. Ezután pedig eloszoltunk, kiki az övéihez, folytatni a félben hagyott teendőket, az Ur szőlőjének munkálatát. Őrségi. KÜLFÖLD. Lipsius tanár emlékezete. (1830-1892.) A jenai egyetem theol. fakultását a közelebbi években gyors egymásutánban érzékeny veszteség érte: Hasé Károlynak, a prot. történetírás klasszikus tollú nestorának 1890., Grimm W. 1891. s e napokban Lipsius R. A., az alig 63 éves hírneves rendszeres theologusnak elhunytával. Mint az ujabb liberális theol. generátiónak egyik elsőrangú képviselője, részünkről is, kik előadásában gyönyörködtünk és müveiből sokat tanultunk, megérdemli, hogy pár sort szenteljünk áldott emlékezetének. Született 1830. február 14-én Thüringiának Gera nevű városában, hol atyja, a lipcsei Tamás-iskola későbbi rektora, gimnáziumi tanár volt. Theologiát tanult Lipcsében, melynek egyetemi theol. fakultásán Weisse, a szellemes spekulatív vallásphilosoph, hatott reá leginkább. »Über die paulinische Rechtfertigung&lehre« cimü műve alapján 1853-ban habilitáltatta magát a lipcsei egyetemen az egyháztörténelmi tanszakra, s ezzel alapját vetette meg annak az akadémiai tanpályának, amelyet mindvégig dicsőségesen futott meg. A jenai egyetem 300 éves jubileuma alkalmával 1858., az alig 28 éves privátdocens causa honoris a theologia doktorává avattatott, ami az akad. pályán csaknem páratlan eset, s egy évre reá ugyancsak a lipcsei theol. fakultásra rendkivüli tanárrá nevezte ki a tanügyi kormány. 1861-ben a rendszeres theol. tanszékre a bécsi prot. theol. fakultásra hivatott, s az ott megvetett alapon híve maradt egész haláláig Melanchthon értelmében a klasszikus műveltséggel egyesített protestantizmusnak. A theol. doktorátusért hálából »Zur Quellenkritik des Epiphanios« cimü művét ajánlotta 1865. a jenai egyetem theol. fakultásának, amelylyel uj utakat egyengetett a régebbi eretnek-történet kutatására, s még ez évben ugyancsak a rendszeres theol. tanszékre a kiéli egyetemre hivatott Schleswig-Holsteinba. Itt irta meg bő egyháztörténeti tanulmányai alapján »Die Cbronologie der röm. Biscböfe bis zur Mitte des 4. Jahrh* 1869. című alapvető művét, de a lutheri hévvel s melanchthoni szabadelvűbb felfogással biró férfiú hovatovább ellenkezésbe jött a lutheri orthodoxia szükkeblűségével, amiért is 1871-ben kiadott »Glaube und Lehre* című theol. vitairataiban búcsút mondott a kiéli egyetemnek s a jénaira hivatott. A Kiéiből Jenára való átmenetet »Pilatusakten« 1871. és »Quellen der röm. Petrussagen« 1872. cimü művei jelzik, mely utóbbiban ritka kritikai élesértelműséggel azt a gondolatot fejtegette, hogy Péter apostolnak Rómában való tartózkodása a mondák körébe tartozik s így az apostoli szék római traditiójának igen ingatag alapja van. Azóta Lipsius első rangu szaktekintélynek bizonyult az őskeresztyénség felette homályos korszakának ismeretében. Jenába 1871 őszén költözött át öreg barátja, Bückert tanszékébe, amelyben élete végéig a rendszeres theol. és uj-szövetségi tudományok köréből adott elő. Csudálatos sokoldalúsága főleg abban tünt ki, hogy csaknem az egész theologiát felölelte a klasszikus műveltséggel és philosophiával való positiv viszonyában, amit azzal is dokumentált, hogy 1875. az egész theologia számára megállapította a »Jahrbücher für protest. Theologie* cimü vállalatot és Pünjer korai halála után átvette az azóta nélkülözhetetlenné vált »Theol. Jahresbericht« szerkesztését is, amelyben az oroszlánrész épen neki jutott. A rendszeres theologia körében jelentékeny helyet foglalt el Lipsius »Lehrbuch der ev. prot. Dogmatik« 1876., s »Dogmatische Beitrage zur Vertheidigung und Erlauterung meines Lehrbuches* 1878-ten cimü művével. E dogmatika a több oldalról ért támadások dacára — főleg Ritschl és moráltheologiája részéről — 1879-ben már 2-ik kiadást ért, s épen e legjelentékenyebb műve 3-ik kiadásának sajtó alá rendezésénél érte el őt, a legmunkásabb jelenkori theologust egy szerencsétlen operáció következtében augusztus 19-én a kérlelhetlen halál. Lipsius a maga hittanában egyezik Ritschl moráltheologiájával Kant kriticizmusának, mint közös alapnak fölvételében, de Fries, a jenai philosophus mintájára a vallást psychologiai tapasztalati ténynek fogja fel, amelynek megvizsgálása és rendszeres kifejtése épen a dogmatika, mint »a keresztyén hit tudományos leírásának« a feladata. A hitet tehát a tudással, a vallásos kedélyt az észszel, s általában az ember egységes szellemi életével hozza szerves benső összefüggésbe. A hittan közelebbi tudományos feladata tehát az, hogy a hitcikkek tartalmát a vallásos viszony tapasztalatszerü tényével és objektív valóságával való megegyezésében összefüggő rendszerben fejtse ki. mi mellett a vallásos élet törvényeinek és történeti fejlődésének psychologiai megértésére fekteti a fősúlyt Mint ilyen, benső viszonyba lép a hittan ugy a vallásphilosophiával, mint a bölcsészettel általában. Schweizerrel egyező alapgondolatai a vallás, keresztyénség és protestantizmusról, a hit és tudás viszonyáról s az egyes dogmák vallási