Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-01-07 / 1. szám

kőzik megadni a miniszter, „melyeh a kőtelező tárgyakat kellő számú, kellő képesítésű tanárok által kellő óraszámban adatják elő s ezt előtte igazoljákIgy aligha lesz elkerülhető az öt rendes tanár mellé legalább egy. sőt esetleg két rendes tanári állás kreálása. Ez pedig bajosan érhető el másként, mint egyesült erővel, az egyetemes ág. ev. egyház által s így a mostani zsinatra vár e fontos feladat megoldása. (Vége köv.) B. B. ár. volt eperjesi jogtanár. TÁRCZA. Egyház fentartás. Zelenka P. »Igénytelen javaslat« c. zsinati tervezetéből. Egyházunk fentartásán három tényező működik közre. Kisebb részben azon hivő sereg, mely anyagilag járul alapítványaival és évi adományaival ahhoz, nagyobb részben azon munkás sereg, mely lelkészek, tanítók és tanárok képében összes igaz értékét, szellemi összes tőkéjét összes kamatjával befekteti testi ereje emésztésével az élő tőkébe, a régi és az uj nemzedékbe; legnagyobb részt azonban Isten azon mérhetlen kegyelme, mely elhanyagolt, elmaradt ezen állapotunkban is ad buzgalmat a hit és remény égi áldásával a hivő népnek és a lelki munkásoknak helyeiken az égő áldozatnak meghozatalára, módot a sokágazatú tehernek elviselésével fohász és munka által egy jobb jövőnek gondos előmunkálására és türelmes várására. Jobb jövő? .... Ezer munkásnak reményében, százezer hívőnek várakozásában most következett be. Nem hihetik, hogy az első egyetemes zsinat egy hosszú század multán, 31 éves előkészület után most ne tudja a nagy nehezen elővonszolt kettősen drága időt másra, mint épen holt betűk faragására, százszámra menő törvénypontoknak megállapítására, tehát a csontváznak velőtől, égő szellemtől üres halálfejjel, hűs, vér és élet nélkül való előállítására fordítani. S e hiedelem és várakozás nemcsak jogos, hanem életmentő is. A kor s annak igényei gyorsan haladnak s akaratlanul is minket, a hűbér korában messze elmaradottakat, előre vonszolnak. Az egyházi élet ingoványos mint a sásmező, bozótos mint a tisztítatlan cserjés, virágtalan és gyümölcstelen, mint a nap nem látta őserdő sok helyütt. Ezer meg ezer tanuló idegen iskolákban nélkülözi az egyház anyaszive verését, nem hallja évhosszant tanácsban, tanításban, meleg áldásra édes szavát, évei. ismeretei szaporodnak ugyan, mert az iskola az agy tultöméséről bőven gondoskodik, fogy azonban és hidegszik fogékony szivéből azon szent érzelem, elpárolognak eleven emlékeiből azon ideálok, melyek nyugalmat, erőt Ígértek neki az ifjú kor veszedelmes lejtőin a meglett korba hajótörés nélkül történő eljutásra a szülő és egyházanya meleg keblén egykor. A 970 ezer evang. lélekből 113 ezer lélek bolyong a pusztában, egyházától elhagyatva, elfeledve mint egy számkivetett, földi vigasz és mennyei világ fénye és melege nélkül megy a hitélet szempontjából oáz nélküli sivatagba be. Kétszáz ezer hitsorsos, ez az áldott jó nép, földhöz ragadt szegény viseli még ma is a hűbér jármát némán, megy még most 43 év multán is a kiélt régi mezőre a régi eszközökkel és szánt és vet, kapál és arat, fuvaroz és fát vág. kendert tilol és erdőt pusztít az apák nyomdokán papja és tanítója javára; hon pedig tyúkot és kalácsot, tojást és hust. bort és kendőt, kolbászt és főzeléket tart készen papja és tanítójának megélhetésre, — e közben pedig párbért készít: buzában és rozsban, tengeriben, árpában és zabban, hogy mikor eljő annak az ideje, vihesse azt papja és tanítója éléstárába. És ha ezt nem teszi, a szolgabíró vasvesszeje szorítja őt ezen szolgálmányok lerovására és ha nincs miből: kótya-vetyévé lesz házi ingósága, kenyérre valója, rongyos fekhelye egyházáért, papjáért, tanítójáért. Öröme vagy mély bánata jő s papra vagy tanítóra szőrűi, ingyen nem kap tőle lelki vigaszt, gyermeke az iskola küszöbét fának naponta, tyúknak, tojásnak, garasnak időnként való lefizetése nélkül nem lépheti át, és ha nem megy önként, a kisbíró botja kergeti őt az iskolába még is. S ezen nagy árnak, a misera plebs ezen sokszoros sarcának mi az eredménye ? A mind kopárabbá készülő egyházi mezőn a lelki munkások kedvet, erőt, reményt vesztve egyházpáriákul tengődnek. 259 lelkész összes javadalma, a főjövedelemnek. a főidnek kedvező áldása esetén nem megy fel többre 2— 800 frtnál, 503 tanító minden fizetése alig üti meg az 50—400 frtot. ugy. hogy az általam feltételezett minimum a lelkész és családja részére évi 800 frt, a tanító és családja részére évi 400 frt meglegyen, 113 ezer forint évi olyan összegre van;

szükség, a melyre a fedezet most sehonnan sem kinálkozik. 800 frt és 400 frt! lelki vezetőnél, kabátos, családos embernél, melyből kenyérnek is, ruhának is, társadalmi más kiadásokra, no meg gyermeknevelésnek is kell valami. 365 nappal számított egy évnek ezen gondja, terhe . . . .: ép azoknak lelkén, a kiknek ily gondok emésztő ágazataitól menten lelkek megmentésén kellene bátor lélekkel fáradozniok. Hozzájárul még kivált a lelkészek sorában az a csapás, hogy a kiknek van oly jövedelmük, hogy abból kisebb gonddal meg tudnak élni. azok nagyobb egyházakban működnek, a melyekben az egyház igazgatása és a lelkészi összes teendők, hozzá véve a földmunkáltatás gondjait is. levonják őket azon szellemi magaslatról, melyen egy ev. lelkésznek is kellene tudomány és szellemi kincskeresés dolgában, mint a mécsesnek olaj után sóvárgásban buzgólkodnia, — a hol pedig kicsiny a jövedelem, kisebb munka mellett is emészti a megélhetés gondja, itt meg ezért nem tud a szellemi magaslatra emelkedni s lesz belőle rövid idők multán szellemi proletár. Vájjon nem látnók-e be, hogy a mi lelkészeink sorában a lelkiekben emelkedés, szellemszárnyalás és szellemnyilatkozat helyett, mind sűrűbben jelentkező szellemi satnyulás, a köznyelven nevezett közönséges fajta papoknak ijesztő mérvben szaporodása, — azon szomorú tény, hogy egyes kiválóbb papi helyek méltó betöltésére alig látszik innen vagy onnan alkalmas erő, hogy a tudomány és szépirodalom, meg a tudós társaságok piedestáljain csak elvétve jelen meg egy ev. lelkésztünemény, — nem annyira a lelkészeknek, mint azon egyháznak róvható fel bűnül, mely ezen tűrhetlen állapotnak régen már nem vetett véget, — élni akar s az éltet adóknak életét a helyek V3

-dán éltetni nem akarja vagy nem tudja, hanem egy fatalista közönyével nézi a pusztulást s »szegénység« örve alatt hagyja a lelkek, lelkészek és egyházak sorsát bizonytalan vergődésben az élet és pusztulás között. Régi igazság: hogy a milyen a lelkész, olyan az egyház, a milyen a tanító, olyan az iskola, a milyen a tanár, olyan a közép vagy főiskola. S ép azért kell hangosan sürgetnünk, hogy a lelki munkásoknak adassék mód, onnan a honnan az előszerezhető jogosan, szegényesen bár, de nagyobb gondok nélkül megélhetésre s helyzetük az egyházakban oly módon