Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-10-27 / 47. szám

elméleteknél, amelyek minden theologia elleneseivé szegődtek. De férfiasan és bátran kimondjuk azt is, hogy sem Comte, sem Herbert Spencer tanítványai e tekintetben nem lehetünk. Comte szerint csak a természeti dolgok positivok; szerintünk az Isten is. Herbert-Spencer szerint minden ismeretünk relativ, mert a megismert dolgokon túl mindig marad valami ismeretlen, amelytől mindaz függ, amit már megismertünk. Az Isten pedig absolut, tehát őt megismernünk nem lehet (First Principles). És minden vallásnak alapja épen a megismert dolgok titokteljes, ismeretlen háttere. Herbert Spencer felfogásaival szemben valljuk, hogy a vallás nem vallás, ha hiányzik belőle Istennek ismerete. Valóban elmondhatjuk, hogy az agnosticismus veszélyesebb, mint az atheismus. Először is azért, mert szerényebb. Nem mondja, hogy nincs Isten. Csak azt, hogy ha van is, meg nem ismerhető. Büchnerék felületes okoskodásait épen Lange, a materializmus egyik legőszintébb tisztelője szállította le kellő értékükre, kimutatva, hogy a materializmus, mivel folyton változó tényezőket ismer el, kénytelen önmagát ismeretalkotásra képtelennek nyilvánítani. Hogy bíznánk hát rá magunkat lelkünk legfontosabb ügyeiben? Az atheismus durvaságával visszariaszt. Az agnosticizmus hódít, mert megfelel a természeti ember lustaságának, aki az Istent megismerni nem akafja. De az agnosticizmus veszélyes különösen azért, mert álláspontja félig igaz és sokan megállapodnak az út közepén. Az agnosticizmusnak igaza van annyiban, hogy ember a maga erején Istent meg nem ismerheti. Miért van igaza ? E kérdésre is az élet törvényeinek figyelembe vételével adhatjuk meg a kellő feleletet. Láttuk, hogy az ásvány nem ismerheti meg a növényi életet, ha csak a növény le nem nyúl hozzá. Egy felsőbb életkörbe nem léphet be semmi a magasabb élet segítsége nélkül. Tehát az ember sem léphet be az Isten életkörébe Isten segítsége nélkül, vagyis: Kegyelem által tartatunk meg. (Eféz II. 8.) Nem tolunk van ez, hanem Isten ajándéka. A tudományos igazságot tehát, mely az agnosticizmus igaz elemét magában foglalja, de kiegészíti, a következő mondásban teljes szabatossággal kifejezetten találjuk meg: »A természeti ember meg nem foghatja azokat, amik az Isten Leikéé, de nekünk az Isten megjelentette azokat az ő Lelke által. (I. Kor. II. 14, 10). Itt azután elő áll a nagy, a komoly kérdés s hangzik ra a rettenetes felelet: Mi lesz az emberből, aki az Isten kegyelmét, az Isten magasabb életet adó erőit magától elutasítja? Hát mi lesz az ásványból, ami a növény életerőit magába nem veszi? Ki lesz zárva mindenik a magasabb életkörből mindörökké. Valóban nemcsak az emberre nézve nagy igazság, hanem egyetemes természeti törvény az: »Aki nem hisz, az elkárhozik. (Márk XVI. 16). A bűnnek zsoldja a halál.« (Róm. VI. 23.) Még egy következtetést kell kivonnunk a theologiára nézve. Egy oly tannal kell foglalkoznunk, melyet sokan azok közül is elvetnek, akik különben az Isten létezését elismerik. Ez a Szentháromságról szóló tan. Az a kérdés, vethet-e erre a tanra világot az életről szóló tudományos felfogás ? Megjegyzendő, hogy világosságot keresünk. Tehát azok álláspontjával nem elégedhetünk meg, akik e tant legalább hivatalosan elfogadják ugyan, de azután kimondják, hogy azt megérteni nem lehet, hanem mivel hitcikk, hát mégis hinni kell. Nem akarunk tűlozni. Nem azt Ígérjük, hogy Isten minden titkairól felvilágosítást adunk. De amint előbb láttuk, Istent, amennyire az emberi léleknek arra szüksége van, megismerhetjük. Isten életnyilvánulásairól tehát tant is alkothatunk. És a Szentháromságra vonatkozó tant nem is Isten jelentette ki. Emberek alkották azt. Hát akik alkották, csak értették, hogy mit alkotnak. Igy hát mi is megérthetjük azt. S szemben minden felületes felfogással, azt állítjuk, hogy ha megértettük, akkor ugy tűnik az fel előttünk, mint a régi idők egyik legdicsőbb műve s mint az újkori mivelődés fénylő koronája. Ezt állítjuk, pedig nem akarunk elfogultak lenni. Készséggel elismerjük, hogy sok mélyen gondolkodó ember a Szentháromság tanát, legalább ugy, mint azt az egyház megállapította, nem tartotta helyesnek. Elismerjük azt is, hogy sokan azok közül, akik a hivatalos felfogást védték, telve voltak minden egyébbel, csak krisztusi szeretettel nem. Sőt még azt sem tagadjuk, hogy akik igazán buzgó keresztyének is voltak, a Szentháromság tanát is szellemesen fejtegették, azok sem tudtak sokszor a kétkedők kérdéseire kielégítő feleletet adni. Mi azonban reméljük, hogy a modern tudomány adhat. Tudvalevőleg, a kétkedők gyakran ugy tüntették fel a Szentháromság tanát, mint a monotheistikus felfogás veszedelmét. Elmondták, hogy egy az Isten, hát miként lehet, hogy az Atyának is, Fiúnak is, Szentléleknek is más meg más munka van tulajdonítva, mégis mindeniknek isteni tökéletesség ? Megkérdezték azt is, hogy lehet a három egy s az egy három ? És miért épen három ? Miért nem négy vagy kettő ? És tudjuk jól, hogy a keresztyén kijelentésekkel telt lelkek is nagy buzgósággal törekedtek a keresztyénség első századaiban letörni a Szentháromság tanának látszólagos merevségét. Egyik nevezetes irányzat szerint az Isten háromféle munkát végez ugyan, de ugy, hogy az egy Isten egyszer fentart, máskor megvált, azután megszentel. Viszont mások bizonyos fokozatot állapítottak meg az Atya, Fiu és Szentlélek között. Meggyőződésünk szerint mégis a ker. egyház hivatalos felfogása helyes. Nem azért helyes, mert hivatalos, hanem mi elfogadjuk hivatalosnak, mert helyes. Helyes pedig először is azért, mert alapját azoknak a tapasztalata képezi, akik az Istent jól ismerik, t. i. a Krisztus hiveié. De helyes másodszor azért is, mert megegyezik a természettudományoknak az életről tett bizonyságával. Minden élő lényben hármas tevékenység egyesül egységgé, tehát az Istenben is, akiben az életet alkotó munkásságok teljes tökéletességben jelennek meg. Az Isten mint Atya fentart, mert hiszen nála, mint tökéletesnél erőgyűjtésről szó sem lehet, de tudjuk, hogy minden élő lénynél az erőgyűjtés csak eszköz az erőfentartás szolgálatában. Az Isten mint Fiú megvált, azaz mindent az isteni életkörbe igyekszik emelni. S az Isten mint Szent-Lélek megszentel, azaz a legmagasabb életkörben végzendő munkát biztosítja. De még ez nem elég. Láttuk, hogy minden élő lényben a különböző tevékenységek egyenlő értékkel bírnak, tehát a subordinatianismus helytelen felfogás. Viszont a különböző tevékenységek szünet nélkül működnek, mint pl. az emberben értelem, érzelem és akarat soha sincsenek egymás nélkül, tehát a modalizmus is tévedés. Helyes tan az istenre nézve csak az lehet, amely hangsúlyozza az Isten egységét, de ezzel nem elégszik meg, amint senki a világon nem elégednék meg, ha tanítványai csak ennyit tudnának: ez itt egy virág, itt emez egy madár, nekem egy lelkem van. Az Isten egysége mellett okvetlenül meg kell mutatni ama gazdagságát az életnek, amelyről a Szentháromság tana teljes szabatossággal közöl helyes ismeretet. E helyes ismeretet természettudományi nyelven így lehet kifejezni: hogy az Istenben három functiő van, s hogy ezek mindenike egyformán isteni, de egyszersmind, mivel az Isten tökéletes élet, a hármas functiók a legtökéletesebb egységet is alkotják. De ha az emberi lélek és pedig egy lélek hármas tevékenységének jelölésére más szavakat